Padlót fogott a Haladás
Egyetlen hely és ugyanennyi pont választotta el a forduló zárómérkőzésén a Kútház Haladá
A legfrissebb futsal hírek egy helyen.
Egyetlen hely és ugyanennyi pont választotta el a forduló zárómérkőzésén a Kútház Haladá
A találkozó első félidejében nyolc gólt szerző Dunaferr könnyed játékkal gy?
Ma este a 8. fordulóval folytatódik a férfi első osztályú bajnokság. A válogatottak sikeres
A Gyulai Amazonok együttese egy sokáig szoros mérkőzésen, 5 gólos vereséget szenvedett hazai
Ma délben 14 órakor élő adásban megejtették az U19-es Európa Bajnokság sorsolását az UEFA
Kovács István 4 gólt lőtt, a közönség jól szórakozott, hiszen 14 találatot láthatott a 9.
Férfi futsal válogatottunk Kuvaitot is legyőzte a poreci nemzetközi tornán, és hibátlan telje
NB I női futsal, 5. forduló Hajdúböszörményi TE - TFSE 5-2 (3-1) Városi Sportcsarnok,
Férfi futsal válogatottunk a bosnyákok és a görögök után a szlovénokat is legyőzte a porec
A hölgyeknél ismét nem sikerült teljes fordulót rendezni a másodosztályban Keleten, ezúttal
Valóban pontot mentett hazai pályán a Tolna az átalakulóban lévő Vénusz ellen. Nem szeretné
Ahogy azt gondoltuk, fordulatos és gólgazdag mérkőzésen tudott győzni az Astra Kiskunfélegyh?
Nyugati csoport AIRNERGY FC – REAC-SISE 19:30 Budapest, Gyulai István Ált. Iskola
Férfi futsal válogatottunk csak egyet tudott gólra váltani helyzetei közül a görögök elleni
Ezzel a főcímmel kezdi az Ostrava Kupa záróértékelését a cseh szövetség honlapja. Frank T
Férfi futsal válogatottunk a poreci nemzetközi torna első játéknapján a bosnyákokkal mérkő
Úgy néz ki, hogy Frank Tamás U19-es válogatottja nem talál legyőzőre az ostravai tornán.
A FIFA végre döntött a 2020-as Futsal VB helyszínéről. A pályázók Irán, Japán, Litvánia
Női Futsal NBI. 5. forduló, Astra Kiskunfélegyházi BULLS - Gyulai Amazonok KÉSZ ARÉNA Kis
Az U19-es válogatottunk a hagyományos Ostrava Kupán vesz részt. A torna speciális, abból a sz
A Magyar Labdarúgó Szövetség Szakmai és Felnőttképzési Intézete - a 2013. évi LXXVII. tör
NB II nyugati csoport, 8. forduló REAC-SISE – MAGLÓDI TC 3-3 A forduló meglepeté