Ma este három mérkőzés az NB I-ben
A 10. fordulóval folytatódik a férfi NB I. Tulajdonképpen az alapszakasz visszavágói következ
A legfrissebb futsal hírek egy helyen.
A 10. fordulóval folytatódik a férfi NB I. Tulajdonképpen az alapszakasz visszavágói következ
Számos esetben pedig gyerekbőrbe bújnak és olyan problémákkal, akadályokkal küzdenek meg
Az MLSZ nyilvánosságra hozta a 2017/18-as futsal bajnokságok egyéni díjazottait. A bajnokságok
NYÍRBÁTORI SC – KARTAL SE 2-8 A második Kartal látogatott a sereghajtóhoz, így előzetese
ETO SC FUTSAL CLUB – ELTE-BEAC 7-2 Szinte el sem kezdődött a találkozó és már két gólla
Az egy héttel ezelőtti kisiklást sikerült maximálisan feledtetnie a Kútház Haladás VSE futsa
A támadó triplázott, a kapus pedig két büntetőt is védett a hajrában hétfőn a Nyírgyulaj
Magabiztos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a női Magyar Kupában a Hajdúböszörményi
Óriási csatában ért el 4-4-es döntetlent a listavezető Berettyóújfalu elleni hazai
Nyugati csoport ETO SC FUTSAL CLUB – ELTE-BEAC 18:30 Győr, Magvassy Mihály Sportcs
DUNAFERR DUE DUTRADE – MVFC BERETTYÓÚJFALU 20:00 Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Élő
A tabella utolsó két helyezettje csapott össze az NB I 9. fordulójában, ahol az RFC Csömör
Péntek délelőtt került sor az MLSZ székházban a férfi Magyar Kupa sorsolásra, ahol a legjo
A héten eldőlt, hogy ki jut a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé, az erőnyerő, tavalyi győzt
A brazil állami bajnokságot nem a hagyományos európai rendszerben, azaz őszi-tavaszi menetrend
Magabiztosnak mondható négy góllal múlta felül az újoncot Dombó János együttese idegenben.
A Fradinál öt alapember hiányzott, így igen foghíjasan álltak ki az NBI egyik éllovasa ellen,
Magabiztos sikert tudhat maga mögött a WSH Tolna-Mözs, miután a tavalyi bajnok Hajdúböszörmé
PAFC – ETO SZC FUTSAL CLUB 3-2 A nyugati csoport csúcsrangadójára került sor, ami akár nag
KARTAL SE – FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 6-5 A mérkőzés kezdetére teljesen megtelt a kartali sp
Folytatódik a magyar kupa, ma és holnap teljes fordulót rendeznek. Tét a legjobb 16 közé kerü
Korábban bajnoki döntő is volt ez az összecsapás, tíz éve ez a két együttes játszotta a fi
Nem játszott jól, de úgy tűnt, így is elégséges négy perc remekelés, hogy nyerjen. A végj?