Megvan az Újpest BL menetrendje!
Már kevesebb, mint két hét, és megkezdi első bajnokok ligája szereplését a lila-fehér együttes. Ráadásul mind ezt hazai…
A legfrissebb futsal hírek egy helyen.
Már kevesebb, mint két hét, és megkezdi első bajnokok ligája szereplését a lila-fehér együttes. Ráadásul mind ezt hazai…
A brazil futsalos végül Portugáliában folytatja pályafutását. Mindössze néhány nappal a bejelentése után máris változás történt Luiggi Longo…
Kevés olyan ember van a magyar futsalban, akinek a neve ennyire összeforrt volna a sportág mindennapjaival, mint Kasza…
Öt éve játszol Olaszországban. Miért döntöttél annak idején a váltás mellett?Egy bőrönddel és rengeteg kérdőjellel indultam el Olaszországba.…
Augusztus végén elkezdődik a küzdelem a női élvonalban is, ám ezúttal nyolc csapat helyett mindössze hét klub alkotja…
A Kodolányi-Fehérvár Futsal annak ellenére, hogy csak harmadosztályú, igen komoly igazolásokat hajtott végre az elmúlt napokban. Több olyan…
Az ember nem lepődik meg, ha az Aramis együttesénél valamelyik utánpótlás korosztálya dobogón végez. Vagy éppen megnyeri az…
Torma Lilla három évvel ezelőtt igazolt Olaszországba. A magyar válogatott futsalos az előző évre különösen büszke lehet, hiszen…
A férfi NBII-ben nem nevezett a Tiszaföldvár keleten, míg nyugaton az Arinergy feljutott a Kecskemét megszűnését követően, így…
Jelentős változás a férfi élvonalbeli bajnokságban. Az elmúlt években is már három különböző korosztályú fiatalt kellett nevezni minden…
Az előző idényben újoncként vágott neki a bajnokságnak a HOPE gárdája és úgy tűnt, nyugodtabb szezonja lehet, mint…
Péntek délelőtt elkészült az MLSZ-ben a férfi NBI sorsolása. A tavalyihoz képest három új együttes várta a sorsolást,…
Hétfő éjfél volt a női NBI nevezési határideje és sajnos a 8 együttes közül, csak hét adta be…
Miután lezárult a nevezés a férfi első osztályban, hivatalos lett, amiről már jó ideje hallani lehetett, miszerint sajnálatos…
Az élvonalbeli bajnoksághoz hasonlóan, a férfi NBII-ben is péntek éjfél volt a nevezési határidő, így itt is kiderült,…
Pénteken lejárt a nevezési határidő a férfi NBI-ben, így kiderült, hogy kik vállalják az előttünk álló szezont. Sajnos…
A TFSE mellett, a másik feljutó a Kincsem Lovaspark együttese, akik a fővárosi alakulathoz hasonlóan, szintén vállalják az…
Ma délben elkészítették a futsal bajnokok ligája előselejtezőjének csoportbeosztását, ahol a friss magyar bajnok, az Újpest is érdekelt…
Az NBI egyik újonca a TFSE gárdája lesz, akik természetesen vállalják az első osztályú szereplést, amiről a csapat…
Nem csak Veszprémben, de Debrecenben is nagy változások lesznek a keretben. A klub hét játékosának távozását jelentette be.…
Július 10., péntek a nevezési határidő a férfi NBI és NBII-ben, így már csak néhány napja van a…
A héten a kupagyőztes együttesnél bejelentették a távozók névsorát, ami alapján jelentősen átalakul a bakonyi együttes. Azt már…
Az év legjobbjai között megválasztásra kerül a legtehetségesebb fiatal is. A szavazatok alapján a Magyar Futsal Akadémia fiatalja,…
Az Eger támadója, Pintér Petra lett a szezon gólkirálya, aki számára nem ismeretlen ez a cím, hiszen tavaly…