Döntős a Haladás is
A Veszprémben aratott győzelem után már egy pont is elegendő volt ahhoz, hogy a Kútház Halad?
A legfrissebb futsal hírek egy helyen.
A Veszprémben aratott győzelem után már egy pont is elegendő volt ahhoz, hogy a Kútház Halad?
A tavalyi évhez hasonlóan a 2018/2019-es évben is az 5. helyet szerezte meg a Gyulai Amazonok nő
Több mint 33 percen keresztül futott az eredmény után a Dunaferr futsal csapata, m
Kiélezett csata után Tolnán is nyerni tudott a Szekszárd FC női futsalcsapata, ezzel két mérk
Az ’A’ csoportban a lényegi kérdések már korábban eldőltek. Az Újváros biztosan érem?
Péntek este rendezték az NB II bajnoki „döntőjét”, ahol a keleti és nyugati első csapatot
Az FC Veszprém hivatalos közleményt adott ki a facebook oldalán: Az 1. Futsal Club Veszprém
Az már korábban eldőlt mind a két csoportban, hogy ki lesz a bajnok, és kié lesz az ezüsté
Hétfőn került sor a harmadosztály rájátszásának visszavágóira, ami arról volt hivatott
A spanyol bajnokság már a legjobb négy csapattal folytatódik. Óriási meglepetésre nem jutott
Ahogy mondani szokás, nem tisztünk, és nem is szoktuk bírálni a játékvezetőket, viszont a N?
A Barcika és a REAC búcsúzott az UTE mellett a másodosztálytól! Keleti csoport
Megnyerte az első mérkőzést a női futsal NB I. döntőjében az Astra-ALEF Kiskunfélegyházi B
A vendég Haladás – Dróth vezetésével – telt ház előtt aratott kiütéses győzelmet a
ALAPFOKÚ EDZŐKÉPZÉS Úgy látszik a magyar futsal fejlődése töretlen. Évente kb. 5000 főve
A pontok szempontjából tétnélküli volt a találkozó, de egy Fradi – Újpest ettől függet
Nagyon fontos mérkőzést játszott pénteken a DEAC a Dunaújváros ellen Debrecenben az Egyetemi
KINCSEM LOVASPARK – KAZINCBARCIKAI ÖRDÖGÖK SE 20:00 Tápiószentmárton, Városi Sportcsarno
Női Futsal NBI. 1. helyért: Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC - Hajdúböszörményi TE,
Az NB I-es futsalbajnokság középszakaszának 8. fordulójában a Kútház Haladás VSE rangadót
Újabb fontos győzelmet aratott a futsal NB I középszakaszában a Veszprém, amely a sereghajtó
Bejutott a női futsal NB I. fináléjába az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC, amely a mindent
Elkezdődött a spanyol bajnokság rájátszása. Már az alapszakasz is sok meglepetést tartogatot
Harmadik, döntő mérkőzésre került sor Szekszárdon a női Bajnoki Döntőbe jutásért. Az