Újabb Futsal UEFA B licences edzőink vannak
Turzó József nyilatkozott a Hungarynak a Futsal UEFA B tavalyi tanfolyamának lezárásáról. – A már ismert pandémiás helyzet…
A legfrissebb futsal hírek egy helyen.
Turzó József nyilatkozott a Hungarynak a Futsal UEFA B tavalyi tanfolyamának lezárásáról. – A már ismert pandémiás helyzet…
Az NB II Keleti csoportjának hátul álló csapatai nagyot küzdöttek, de mind kikaptak, viszont az újabb vereséget szenvedő…
Nem mindennapi izgalmak után, kétgólos hátrányból felállva ért el döntetlent a listavezető Haladás vendéglátójaként a Balaton Bútor FC…
Az NB II Nyugati csoportjában az élmezőny csapatai közül a Haladás II nagy fordítással hozta a kötelezőt a…
Nagy volt a tét a kecskemétiek számára, hiszen győzelemmel már matematikailag is bebiztosították volna helyüket a felsőházi…
A hétvége egyetlen elsőosztályú női bajnokiját játszotta a TFSE és a Szekszárd a Vasas Sportcsarnokban. Halasztott találkozó volt,…
Január 18-án, hétfőn 19:00 órakor az SG Kecskemét Futsal a Nyírgyulajt fogadja az NBI-es bajnokság 16. fordulójában. Győzelem…
Örömteli, és épp ezért nem unjuk meg ismét leírni, hogy újfent teljes fordulót rendeznek az NB II-ben, ahogy…
A nyolcadik fordulóval folytatódik az NBII. Bár sok bepótolnivaló mérkőzés maradt még a tavalyi évből, de a lányok,…
Kiélezett küzdelemben, de összességében teljesen megérdemelten győzött az MVFC az Omonia otthonában. Magyar idő szerint szombat este lépett…
A Nyugati csoportban csütörtökön egy meccset pótoltak a második fordulóból, míg pénteken megkezdődött a 16. kör. Beszámoló két…
Szombat este, magyar idő szerint 19 órakor lép pályára az MVFC Cipruson, az AC Omonia Nicosia ellen a…
Rangadót nyert a Kincsem; újabb nagy Kistarcsa-siker Hosszú idő után a keleti csoportban is teljes fordulót rendeztek. Az…
Jó formában várta az összecsapást mind a két fél, így számítani lehetett, hogy jó kis mérkőzés lesz, és…
Az NB II Nyugati csoportjában hosszú idő után újra teljes fordulót rendeztek. A 15. körben az élmezőny csapatai…
Egy elmaradt találkozót pótolnak a férfi NBI-ben még novemberből, ahol a Fradi a Debrecent fogadja. A 11. fordulóban…
Izgalmas, fordulatos mérkőzésen az FK Székelyudvarhely elérte célkitűzését, belőtte magát a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházába. Szombaton késő délután…
Az NB I-es futsalbajnokság 15., idei első fordulójában a Haladás VSE a vendég Kecskemét ellen nyert rangadót. A…
Ahogy keleten, úgy nyugaton is hosszú idő után rendezhetnek teljes fordulót. Decemberben rengeteg meccs elmaradt, így nehéz az…
Szerdán egy, pénteken két újabb mérkőzéssel folytatódtak a küzdelmek az NB II Keleti csoportjában, ahol hosszú idő után…