Változtak a versenykiírások, pénz állt a házhoz
Ülésezett az MLSZ Elnöksége, és fontos döntéseket hozott a futsal szakág számára.Mint azt az előzetes háttérinformációk sejtették a…
A legfrissebb futsal hírek egy helyen.
Ülésezett az MLSZ Elnöksége, és fontos döntéseket hozott a futsal szakág számára.Mint azt az előzetes háttérinformációk sejtették a…
A mostani szezonban elnyert bajnoki ezüst a Tolna-Mözs NB I-es női futsalcsapatának eddigi legnagyobb sikere – hangzott el…
Hadnagy István Székelyudvarhelyen kezdte meg pályafutását, és nevelőegyesületének U21-es csapatával bajnoki címig jutott a 2014/15-ös idényben. A sikerből…
A szeptemberi litvániai futsal világbajnokságon debütál a videótámogatás, először használják ezt a rendszert a vb-k történetében. Egy operátor…
Női bronzmérkőzés A tegnapi két elődöntő vesztese csapott össze a női bronzmérkőzésen, ahol kiegyenlített küzdelem volt várható. A…
A korábbi híreknek megfelelően távozik Sergio Mullor Cabrera, a Berettyóújfalu edzője, melyről a klub az alábbi közleményt adta…
Gólkirálynő-sorozatunkban ezúttal az első osztály legeredményesebbje van soron, akinek a személye talán senkinek nem lesz meglepetés, hiszen összeszámolni…
Egy éves selejtezők után lezajlottak az elődöntők a MEFOB Final 4-on, az egyetemi futsal magyarországi csúcseseményén! 1.női elődöntő…
Az MVFC Berettyóújfalu a Magyar Kupa-döntő után a bajnoki döntőt is elbukta, az aranyéremért zajló párharcot megnyerő Haladás…
A bajnoki döntő negyedik mérkőzésére kerül sor, ezúttal Szombathelyen. Az előző összecsapáson már bajnok lehetett volna a Hali,…
Egyetlenegy változás történt a pozíciókban a záró fordulókban: a BAK újabb szép sikert aratott, ezzel megelőzte a Tihanytól…
Bent maradt a BAK, kiesett az Érd, kevés kérdés maradt a záró körre Bár a hét közben az…
Az egyik fél három megnyert meccsig tartó párharcának első két meccsét a Haladás nyerte – vagyis azzal a…
Ma délután kerül sor a bajnoki döntő harmadik mérkőzésére, ami könnyen lehet, hogy egyben az utolsó lesz. Mielőtt…
A 114-szeres magyar válogatott futsalos Németh Péter szakmai vezetésével készül az előttünk álló 2021/2022-es idénytől az Újpest FC-220Volt. A fiatal szakvezető, aki az elmúlt évben még játékosként…
Elkészítették a litvániai futsal világbajnokság csoportbeosztását, a tornát szeptember 12. és október 3. között rendezik három városban, Vilniusban,…
Tovább tart a harc az ezüstéremért az NB II Nyugati csoportjában, miután az ELTE legyőzte a már bajnok…
Egy évvel ezelőtt két évre szóló megállapodást kötött a klubvezetés Koós Károly vezetőedzővel, aki még korábban vette át…
Az egyik fél három megnyert meccsig tartó bajnoki döntő első felvonását szombaton Berettyóújfaluban rendezték. Az összecsapást a Haladás…
Az odavágó mérkőzésekkel megkezdődtek az osztályozó összecsapások az NBII-be kerülésért. Az a sorsolásnál kiderült, hogy nyugaton az Airenergy,…