Hazai pályán javíthat a TFSE
A hölgyek harmadik fordulója elég hosszúra nyúlik, hiszen már pénteken elkezdődött, míg a negyedik összecsapásra kedden kerül sor.…
A legfrissebb futsal hírek egy helyen.
A hölgyek harmadik fordulója elég hosszúra nyúlik, hiszen már pénteken elkezdődött, míg a negyedik összecsapásra kedden kerül sor.…
Rangadóval indult az NBII harmadik fordulója péntek este, ahol a TF próbált javítani az UTE ellen. A hazaiaknak…
Pénteken reggel jött a tragikus hír, súlyos betegség után, elhunyt Kis János. A magyar futsal egyik legrégebbi motorosa,…
Három bajnokira kerül sor péntek este a másodosztályban. Keleten egy meccset rendeznek, ahol a Rubi a Nyírséggel találkozik.…
Foghíjas fordulót rendeztek az NBII-ben, hiszen keleten mindössze két mérkőzésre került sor, mert a többit elhalasztották. Itt a…
Látványosan nem, de eredményesen játszott a 2F-Bau Tolna-Mözs a Dunaújváros ellen, aminek 3–1-es győzelem lett a vége a…
A válogatott vietnámi túrája miatt az első osztályú bajnokság szünetel, de az NBII-ben teljes fordulót rendeznek, nyugaton négy,…
A Debreceni Egyetem alakulata a Diósgyőr otthonában sem fukarkodott a gólokkal, 6–0-s sikerének köszönhetően ismét három ponttal gazdagodott.…
Péntek este egy mérkőzésre került sor az NBII nyugati csoportjában a második fordulóból. Az újvárosiak az első játéknapon…
Nyugaton már pénteken megkezdődött a küzdelem a férfi másodosztályban, így hétfőre csak négy mérkőzés szerepelt a programban. Ebből…
Útjára indult a labda a másodosztályban, ami több szoros, parázs mérkőzést hozott. Az Airnergy győzelemmel tért vissza az…
Hűen a hagyományokhoz az országos futsalkerethez tartozó NB I-es, NB II-es játékvezetők és ellenőrök augusztus végén tartották meg…
A Sergio Cabrera vezette férfi futsalválogatott szeptember 15-én és 17-én a házigazda vietnámiakkal játszik felkészülési mérkőzést Ho Si…
Hétfőn este elrajtol a férfi NBII, ahol sok éve után lecsökkent a hivatalos létszám, 12-ről 10-re. A lebonyolítás…
A tavalyi szezonban négyszer is megmérkőztek egymással a felek, és mindannyiszor kemény, eseménydús meccset játszottak és most sem…
Ezen a hétvégén megkezdődik a hölgyeknél is a küzdelem az élvonalbeli bajnokságban. Hosszú évek után végre ismét teljes…
A válogatott jövő heti vietnámi túrájának köszönhetően, most pénteken kerül sor az 5. fordulóra. Egy találkozót lejátszottak csütörtökön,…