Visszatekintés-2016, Tolna-Mözs
2016.12.23 | 10:19
Visszatekintés-2016, Tolna-Mözs Visszatekintés -2016 (ahogyan én láttam) Simon Ferenc visszatekintése csapatának 2016-os életére.
Keresem a legjobb jelzőt, amely hűen fejezné ki az ez évben történteket. Változatos? Izgalmas? Borzalmas? Sikeres? Rémes? Hullámzó? Rapszodikus? …a választ szurkolóinkra bízom…. Tulajdonképpen reményt keltően indult az év számunkra. Csapatunk az első helyről várta a bajnokság folytatását, imponáló eredménnyel, pontveszteség nélkül, a mezőnyben a legjobb gólkülönbséggel álltunk az élen. Első tétmérkőzésünket a Magyar Kupa 2. fordulójában játszottuk, Gödöllőn nyertünk a Veresegyháza ellen, kicsit nyögvenyelős játékkal. "Frank Tamás: "Idény eleji" formában játszottunk, amit még befolyásolt a korai kezdés is! Remélem, felpörögnek a lányok a két hét múlva kezdődő bajnokságig, mert ez a teljesítmény kevés lesz! Ettől függetlenül gratulálok a lányoknak, a kupa négyes döntőjébe kerüléséért!- nyilatkozta Tamás a mérkőzés után." A megyei derbivel kellett volna folytatnunk a bajnokságot, de a jótékonysági bálunk miatt azt márciusra halasztottuk. Így a HTE-vel találkoztunk először, és elszenvedtük első vereségünket. Érezhetően a kudarc megtörte csapatunk lendületét. Következő meccsünkön Debrecenben is csak döntetlent sikerült elérnünk. Bár két győztes mérkőzés következett,

Airnergy ellen idegenben 2:1, hazai pályán az ETO ellen 1:0

de a kupadöntő újabb kudarccal végződött, a HTE-től sima 6:3-as vereséget szenvedtünk az elődöntőben.

Kupa elődöntő

'Simon Ferenc ügyvezető: Egy álommal kevesebb. Mertünk nagyot álmodni, mert hittünk az elvégzett munkában. Minden feltételt biztosítottunk a siker érdekében. De mégsem sikerült. Valami hiányzik a csapatban. De mi? Vajon miért mondtak csődöt kulcsjátékosaink? Hat kapott gól, hat egyéni hiba! Ez nem engedhető meg egy csapatnak, aki kupadöntőt szeretne játszani. El kell felejteni a történteket (el kell felejteni?), és koncentrálni kell a bajnokságra. Én bízom a CSAPAT-ban.' – ezt nyilatkoztam a kupa vereséget követően. Legközelebb a Skorpiót fogadtuk, és rémálomszerű mérkőzésen döntetlen játszottunk. A döntetlen sorozatot a szomszédvár Szekszárdi UFC ellen folytattuk, majd az alapszakasz utolsó mérkőzésén az Astra harmadik sora ellen "magabiztos" győzelmet arattunk. Vajon mi okozhatta a tavaszi visszaesésünket? Kerestük a választ. Talán meg is találtuk, de homokba dugtuk a fejünket. Nagy hiba volt (részemről is). Az alapszakaszt így is az első helyen zártuk, és a sajátos (egyébként nagyon rossz) versenykiírásnak köszönhetően a rájátszásban az alapszakasz 8. helyezett Szekszárdi UFC csapatával kellett páros mérkőzést játszanunk a felső ágra jutáshoz. Első mérkőzésünkön, idegenben magabiztos 3:0-s győzelmet arattunk, akár nagyobb különbséggel is nyerhettük volna a derbit. A visszavágó eredményét mindenki elkönyvelte, csak a mi csapatunk jöhet ki győztesen a párharcból. Mi is elhittük. Kár volt. Megtörtént az, amire senki sem számított. Három perccel a vége előtt 1:1-es állásnál ellenfelünknek három gólt kellett szereznie a felső ági rájátszáshoz. Szereztek. Drámai hangulat a nézőtéren, örömtáncot járnak a szekszárdiak, síri csönd, zokogás az öltözőnkben. Az utánpótlás fiú szurkolóink még skandálták , hogy " szép volt lányok ". Vigasz akart lenni. De lehet bárkit is vigasztalni ebben a helyzetben? Frank Tamás vezetőedző azonnal elhagyta a csarnokot, sms-ben jelezte, hogy lemond, nem folytatja tovább. Másfél év munkája ment tönkre 3 perc alatt. Többen Tamás nyakába varrták a kudarcot. Valóban csak Ő hibázott? Egyáltalán ki a felelős a történtekért? A kérdés mai napig megválaszolatlan maradt. Íme a történelmi mérkőzés jegyzőkönyve és sajtó visszhangja: Tolna , 500 néző. V: Bíró R. (Éreth A., dr. Sipos L.). Tolna: Vincze – Fábián, Folk, Varga A., Megyes.  Cserék: Ősz, Buchmüller, Ferenczi, Hodován, Maláti D., Orbán, Maláti G.  Szakmai igazgató: Frank Tamás. Szekszárd: Hargas – Horváth K., Ganczer, Mausz, Szekér.  Cserék: Blesz, Bogárdi, Klézli, Gősi, Vidákovics.  Edző: Micskó Márk. Góllövők: Fábián R. (9.), illetve Ganczer (25., 39., 39.), Szekér (37.). Az első mérkőzésen a Tolna 3–0-ra nyert Szekszárdon, de az UFC idegenben több gólt szerzett, így 4–4-es összesítéssel bejutott az elődöntőbe! Amire senki nem gondolt, az bekövetkezett Tolnán. A megyei vetélytárs legyőzte otthonában az alapszakasz győztes Tolnát. Szekér Anitáék kiejtették a további versenyből azt a Tolnát, aki már többszörösen is továbbjutó volt. Az első Szekszárdon aratott háromgólos előnyt a 9. percben még megtoldotta eggyel Fábián Rebeka, de ezután már csak a Szekszárd talált a kapuba. Pontosan négyszer, mert ennyi kellet a továbbjutáshoz. A mérkőzés hőse a válogatott erőssége, Ganczer Hajnalka volt, aki egymaga három gólt szerzett. A dramaturgiát csak fokozta, hogy az utolsó három percben három gólt szerzett a Szekszárd, az eufóriában szurkoló szép számú szurkolóik nagy örömére. A mérkőzés után Frank Tamás bejelentette lemondását. Ganczer Hajnalka: - Először is a szurkolóinknak szeretném megköszönni, hogy mindvégig, 0-3 után is kitartottak mellettünk, nagy erőt adtak ezen a meccsen is. Óriási élmény volt velük ünnepelni ezt a győzelmet. Felfoghatatlan érzés, hogy a felsőházba jutottunk, pályafutásom egyik legszebb napja volt a tegnapi. Gratulálok a Tolnának, jó meccset láthattak a szép számmal kilátogató nézők. Micskó Márk: – Nem találok szavakat. Biztosan kell pár nap, amíg felfogjuk, hogy mekkora tettet hajtottunk ma itt végre. Minden lányom előtt le a kalappal. Fantasztikusan játszottak, az utolsó utáni erőiket mozgósították. Sokat tettek ezért a győzelemért, teljesen megérdemelten jutottunk tovább. Nem győzök elégszer köszönetet mondani a szurkolóinknak, akik a 3–0-ra elveszített odavágó után is ekkora létszámban jöttek el minket buzdítani. Bizonyították, hogy a számukra a csapat a fontos. Velünk voltak jóban és rosszban egyaránt. Velük együtt sokra hivatott még ez a csapat!"

Távozik a Brand Mission Tolna-Mözs NB I-es női csapatától a szakmai igazgató Frank Tamás. A tréner azok után mondott le, hogy a Szekszárdi UFC vasárnap 4–1-re legyőzte csapatát, s idegenben lőtt több góllal kiejtette az alapszakasz-győztes tolnaiakat a negyeddöntőből – olvashatjuk a www.teol.hu-n. Simon Ferenc klubvezető szerdán lapunk kérdésére megerősítette Frank távozását, hozzátéve, hogy ő szerette volna, ha a szakmai igazgató továbbra is Tolnán dolgozik, de Frank Tamás úgy érezte, azzal, hogy nem sikerült elődöntőbe jutniuk, hiteltelenné vált a lányok előtt. Frank Tamás 2014 augusztusában lett a Tolna-Mözs szakmai igazgatója, a tavalyi idény arra ment rá, hogy minél több fiatalt beépítsen az első csapatba. Akkor a Tolna a hetedik helyen végzett. A 2015/2016-os idény viszont álomszerűen alakult, Hodován Editék megnyerték az alapszakaszt, s olyan játékkal rukkoltak elő, hogy szinte mindenki úgy vélte, ők nyerik a bajnokságot. Ez most már nem történhet meg, a Tolna-Mözs csupán az 5-8. helyért csatázhat, először vasárnap idegenben játszanak a korábban Univerzum néven szereplő Airnergy-vel. Ezen a találkozón és a szezonból hátralévő meccseken Ferenczi Anna irányítja a tolnaiakat. A Futsal-Hungary kérésére Ferenczi Anna (Pezsi) nyilatkozott a megbízásával kapcsolatban: - Életem egyik legmeghatározóbb felkérését kaptam Tolnán, ahol örömömre példátlan futsal fanatizmussal találkoztam. Mindent el fogok követni, hogy a csapat a maximumot kihozza magából, ahogy erre eddig is törekedett. Szeretnénk az elmúlt év munkáját sportemberekhez méltón, emelt fővel zárni és további szép pillanatokkal megörvendeztetni közönségünket és nem utolsó sorban magunkat. Felkészültségben, képességekben és mentalitásban is erősnek érzem magunkat, amitől számomra már most mindenki győztes. Az Univerzum elleni következő mérkőzésre ismét győzni megyünk. Ha minden taktikai dolgot betartunk, amit az elmúlt időszakban megtanultunk, sikerrel járunk. Erre továbbra is koncentráltan és motiváltan kell hozzáállnunk. Remélem élvezni fogják a lányok a játékot és felszabadultan fociznak, hiszen erre tették fel az életüket.

Csalódást okoztunk szurkoló táborunknak.

Pezsi (Ferenczi Anna) betartotta ígéretét. Az alsóházi rájátszást 100 %-kal hozta le csapatunk és végül a 2015/16 évi bajnokság 5. helyén végzett.

Álló sor: Soós Gréta, Ősz Csenge, Varga Adél, Simon Ferenc, Bozsik Nikolett, Maláti Gréta, Folk Zsuzsanna, Vincze Anikó, Ferenczi Anna Guggolnak: Fábián Rebeka, Maláti Dalma, Megyes Ágnes, Buchmüller Petra, Orbán Rebeka, Hodován Edit

Ami ezután következett be a csapat életében, azt egyetlen sportvezetőnek sem kívánom. A DEAC elleni mérkőzést követően Pezsi bejelentette, hogy felkérésem ellenére nem vállal tovább Tolnán szerepet sem edzőként, sem játékosként. Természetesnek vettük ezután, hogy Bozsik Niki is a távozás mellett döntött. Vincze Anikó csalódva jelezte, hogy nem folytatja tovább, Mági (Megyes Ági) bizonytalan volt a folytatásban, a többiek ekkor még kitartottak a tolna mellett (volt játékos, aki kifejezetten kikérte magának, hogy Szekszárdon folytatná, mégis néhány héten belül már ott kezdte meg a felkészülést a következő szezonra). A tatabányai (Ősz Csengek vendégei voltunk) záró vacsorán többen már feltételhez kötötték (új edző személye), hogy maradnak-e?

Tatabányán utoljára együtt

Ekkor még messze az átigazolási időszak előtt jártunk. Nem tehettem mást, mint türelmet kértem. Nem kaptam meg. Kerestem edzőt, tárgyaltam is személyekkel, de nem tudtam megállapodni mindenki számára elfogadható személlyel. Akiknek elfogyott a türelme, bejelentette távozását a konkurens Szekszárdi UFC-be: Megyes Ági, Buchmüller Petra és Fábián Rebeka döntött a rivális mellett. Később Folk Zsuzsi is jelezte, hogy Budapesten folytatja, egyetemi elfoglaltsága miatt nem vállalja Tolnán a játékot. Maláti Dalma felvételt nyert Pécsre az egyetemre, Orbán Rebeka pedig a nagypálya mellett döntött. Hodován Edit bejelentette, hogy befejezi pályafutását (később hosszas rábeszélés után mégis maradt a csapatban, nagy örömünkre).. A távozók:

Megyes Ágnes Fábián Rebeka Folk Zsuzsanna
 

Vincze Anikó Buchmüller Petra Pezsi
 

Bozsik Nikolett Maláti Dalma Orbán Rebeka
Ebben a helyzetben teljesen kilátástalannak tűnt, hogy Tolnán lesz NB.I-es női futsal csapat. Már-már feladtam a küzdelmet, de maradtak, akik a folytatásra bíztattak. Legfőképp Bogi lányom biztatott és érvelt a folytatás mellett. Felajánlotta, hogy a hazai mérkőzéseken leül a kispadra és ha szükség lesz rá, vállalja a játékot is. Varga Adél vállalta, hogy vezető edzőként is segíti a csapatot. Megható volt Ősz Csenge ragaszkodása is csapatunkhoz: "Valamivel több mint másfél évvel ezelőtt életem egyik legnehezebb, de legjobb döntését hoztam meg. A számomra akkor még ismeretlen (azóta fogadott nagypapámmá váló) Simon Ferenc megkeresett egy telefonhívással, hogy lenne e kedvem Tolnán futsalozni. Lehetőségem lenne elmenni velük egy két napos tornára, hogy meglássam milyen is ez a csapat. Az elején féltem igent mondani, elmenni egy olyan csapattal két napra, akik közül senkit sem ismerek, csak néhányukat látásból... Végül igent mondtam. Miért is ne? Gondoltam, veszíteni valóm nincs. Az a két nap, amit ott velük tölthettem, biztosított arról, hogy nekem itt van a helyem és még ott, aznap, a szállodai szoba eldugott sarkában, egy éjjeliszekrényen, egy szállodai reklámtollal aláírtam a szerződést. Itt kezdődött minden. Ebben a másfél évben megtapasztaltam mindent. Jártam velük a fellegekben és együtt éltük meg a poklot is. Együtt sírtunk és együtt nevettünk. Igaz barátokat szereztem és megtanultam csalódni is. Volt, hogy életem legrosszabb napjait éltem meg, de akkor is mentem csináltam, tudtam, hogy nem adhatom fel. Volt, hogy itt akartam hagyni a csapatot, de tudtam, hogy ezt nem tehetem meg, számítottak rám biztattak és mindig kiálltak mellettem. Olyan szakmai munka folyt itt, olyan alázat és munka volt minden egyes játékosban, melyet véleményem szerint profi klubok is megirigyelhetnének. Biztosan állíthatom, hogy ezért az évért, mindenki félretett mindent és mindenkit, a futsal volt az első, ezzel keltünk ezzel feküdtünk. Ez volt az életünk. Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ennek vége lesz, főleg azt nem,hogy így. Úgy gondolom Magyarországon ilyen munka még nem volt női futsalban. Szakmailag az egyik legjobb edzőt kaptuk Frank Tamás személyében, aki mindig profi hozzáállást várt tőlünk, megkövetelte, hogy minden edzésen ott legyünk és ezáltal legjobbat hozhassa ki belőlünk. Mindenki minden edzésen ott volt, kivéve ha beteg volt, aki sérüléssel bajlódott az is megjelent minden alkalommal és egyedül vagy párban külön edzett, erősített. Minden edzésen egységesen voltunk felöltözve, nem csak a pályán azon kívül is egy csapat voltunk és annak is látszódtunk. Feri bácsi, mindenki papója pedig mindent megtett értünk és azért, hogy a lehető legjobb feltételek mellett tudjunk edzeni, készülni. Hazai meccseink nagy részén szinte telt ház volt, jó volt látni, hogy ennyien kíváncsiak ránk és állnak mellettünk. Férfi és utánpótlás csapataink is mindig a nézők soraiból buzdított minket és minden támogatást megkaptunk tőlük, amit én ezúton is köszönök nekik. Minden csapattársamért tűzbe tettem volna a kezem. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ők lesznek a második családom. Ez így is lett, nem kérdés. Rengeteg jó embert ismertem meg, akik közül néhányan biztosan az életem részei maradnak. Minden munkát, alázatot és utazást megért ez a másfél év. Sokszor éreztem úgy, hogy sok, hogy nem tudom tovább csinálni, nem éri meg 5-6 órát utaznom egy edzésért, de ha visszagondolok minden percét megérte. Akárhányszor csak beléptem a csarnokba azt éreztem, hogy haza jöttem, és itt a második családom. Minden szenvedést, alázatot, munkát, időt, utazást és könnycseppet megért. Kárpótolt mindenért egy ilyen közösség, mindenkit beleértve, a sok hülyülés, egymás szívatása, a rengeteg mosoly és sírásig tartó nevetés. Sosem akartam, hogy ennek vége legyen. Tudtam, hogy egyszer még is így lesz, csak féltem belegondolni. Reméltem, hogy végre olyan helyen vagyok, ahol az egész pályafutásom lejátszhatom, úgy tűnik nem így lesz, de amíg egy kis esély is van rá, hogy megmaradjunk, én nem megyek sehová. Ha valaha itt lesz első osztályú csapat, biztosan állíthatom, hogy én leszek az első tagja. Köszönök mindent TOLNA! Köszönöm, hogy itt mindig azt érezhettem,hogy hazajöttem, itthon vagyok.

Még Maláti Grétára számíthattunk, később Heizmann Niki jelezte, hogy szeretne csatlakozni a csapathoz. Ilyen előzményeket követően próbáltuk meg újra építeni a csapatot, és minden bizonytalanság ellenére beneveztem a csapatot a 2016/17 évi bajnokságba. Természetesen gondolkodtunk a játékos keret bővítésén is. Új igazolásokkal igyekeztünk megerősíteni keretünket, így kerültek átigazolásra Bernhardt Barbara és Bernadett, Farkas Mónika, Körmöczi Ildikó és Pécsről Karlovecz Éva. És ha már bajnokság, akkor nem maradhat el a hagyományos Thelena Kupa sem, és ha Thelena Kupa, akkor az az ukrán Belichanka nélkül nem rendezhető meg. Elküldtem a szokásos meghívót Volodymyr Koloknak, az ukrán csapat vezetőedzője részére. És ezzel új fejezet kezdődött a csapatunk életében. Történt ugyanis, hogy az ukránok hasonló sorsra jutottak, mint mi. Több játékosuk eligazolt, így nem tudtak elindulni az ukrán első osztályban. Több levélváltás után abban maradtunk, hogy a Thelena kupán közös csapattal veszünk részt. Mindjárt meg is született az első közös sikerünk, megnyertük a tornát.

Álló sor (balról): Volodymyr Kolok, Karlovecz Éva, Garay-Simon Boglárka, Ősz Csenge, Varga Adél, Mariia Polischuk, Simon Ferenc  Guggolnak: Maláti Gréta, Anna Sydorenko, Maláti Dalma, Hodován Edit, Anna Shulha

A Thelena Kupsa sikerét követően az ELTE tornáján második helyen végeztünk, a torna győztes HTE-vel szemben a döntőben büntetőkkel maradtunk alul.

Álló sor: Volodymyr Kolok, Bernhardt Bernadett, Varga Adél, Ősz Csenge, Bernhardt Barbara, Farkas Mónika, Simon Ferenc  Guggolnak: Mariia Polischuk, Anna Shulha, Anna Sydotenko

A torna napján haza utazott az ukrán különítmény. No nem végleg, hanem azért, hogy visszatérjenek, és elkezdjük együtt a közös munkát. "A nagy bajban lévő Tolna, ha lehet mondani 19-re lapot húzott. Amivel eddig a többiek csak kacérkodtak, ők most meglépték. A játékos hiányban lévő klub nemcsak újakat igazolt, hanem Európa top futsal játékosait célozta meg. Az új szezonban három ukrán játékost, a FC Belichanka kitűnőségeit, az ukrán válogatott tagjait igazolt le. Anna Shulga (19 gól+14 gólpassz), Anna Szidorenko (18+10) és Marija Poliscsuk(33+10)nemzetközi klasszisok, bármely csapat tárt karokkal fogadná őket a világon. (Zárójelben az előző szezon termése) A múlt heti Thelena Kupán játszottak már a Tolna csapatában, és lenyűgöző volt technikai tudásuk, ezzel magasra teszik a lécet a többi csapat számára a bajnokságban.

És, hogy teljes legyen a kép a Tolnát segíti a Belichanka, és az ukrán válogatott vezetőedzője, Vladimír Kolok. Aki járatos a női futsalban az tudja, hogy ez mekkora pluszt fog jelenteni a csapatnak, hiszen Kolok megannyi nemzetközi tornát, több mint nyolc bajnokságot nyert az ukrán válogatottal, illetve a Belichankával. Igazi nagyágyú a női edzők között, megfontolt, intelligens, igazi pszichológus edző. Itt tartózkodásával sokat fog segíteni a női futsalunkon, hasonlóan a spanyol férfiedzőkhöz. Simon Ferenc, a klub elnöke elárulta, hogy egy lakást bérelnek az ukrán különítménynek, akik hazai viszonylatban is szerény díjazásért jönnek a vendégek. Még további két ukrán játékos leigazolását tervezik, az új edző kérésére, megerősítendő az igen foghíjas keretet." forrás: futsal-hungary Volodymyr keretszűkítéssel kezdte meg tolnai tevékenységét. Kimaradtak a keretből az újonnan igazolt játékosok (Bernhardt testvérek, Farkas Móni, Körmöczi Ildi) és sérülés miatt kiesett a csapatból Karlovetz Évi is. Magyarázatul annyi, hogy Kolok csak azokra számított, akik valamennyi edzést tudtak vállalni. A munkába vetett hite végigkísérte eddigi munkásságát. Célként a felsőházba kerülést jelöltük meg, de Kolok mester természetesen minden mérkőzést szeretett volna megnyerni. Volodymyr hallatlan szakértelemmel, profizmussal, pedagógiai érzékkel dolgozott, és készítette fel a csapatot hétről-hétre a bajnoki mérkőzésekre. Ukrán lányoknak és Csengének napi kettő edzést vezényelt, a többiek heti négy alkalommal vehettek részt a foglakozásain, közülük Adél tudott élni ezzel a lehetőséggel. Edit és Bogi egy edzést vállalt, Gréta és Niki a nagypálya mellett, ha tehették, ott voltak az edzéseken. Ilyen edzéslátogatottság mellett, mondanunk sem kell, nem lehetett beszélni ideális felkészülésről. Volodymyr többször hangot is adott aggodalmának. Figyelembe véve azt is, hogy a mérkőzéseket általában egy, vagy két cserével játszottuk, a bajnokságban elért 3. helyezés jó eredménynek mondható. Kiemelkedő eredményt is fel tudunk mutatni, a kupa első fordulójában nagy csatában legyőztük a bajnoki cím és a kupa győztes legfőbb várományosát, a Hajdúböszörményi HTE csapatát:

Óriási bravúrt vitt véghez a Tolna-Mözs női csapata, miután 5-3-ra legyőzték az ország legerősebb játékoskeretével rendelkező HTE-t. A böszörményiek a legutóbbi két kiírásban döntőbe jutottak, így valóságos hőstettet hajtottak végre Volodymyr Kolok játékosai. A kupacsata legjobbjait, Anna Shulhát, Varga Adélt és a kapusok csatáját megnyerő Ősz Csengét faggattuk a számukra is nagy élményt jelentő összecsapásról. Köszönet Garay-Simon Boginak, aki segítségünkre volt az ukrán támadó szavainak tolmácsolásában.

Előzetesen a HTE-t tartotta a többség a továbbjutás esélyesének. Őszintén áruljátok el mi volt az első gondolatotok, amikor megtudtátok, hogy a magyar mezőny legerősebb játékosállományával rendelkező böszörményiek lesznek az ellenfeleitek? Anna Shulha: - Tudtam, hogy erős ellenfél és érdekes meccs lesz. A magam részéről nagyon szeretek erős csapatok ellen pályára lépni, főleg ilyen remek hangulatban. Kihívásnak fogtam fel és örülök, hogy részese lehettem a diadalnak. Ősz Csenge: - Meglepődtem, hogy rögtön az első meccsünkön egy ilyen erős ellenfelet kapunk, hiszen mindketten Final Fourban voltunk az előző idényben. Tudtuk, hogy pokolian nehéz meccs lesz, és mindenkinek a maximumot kell nyújtania, hogy nyerhessünk. Szerencsére így is történt. Varga Adél: - Az első gondolatom az volt, hogy nem lesz könnyű dolgunk. De úgy gondolom nem ijedtünk meg a feladattól és ennek fényében készültünk egész héten edzéseken. Rövid időn belül kétgólos előnyre tettetek szert, amivel alaposan megleptétek ellenfeleteket. Számítottatok ilyen ragyogó kezdésre? Anna Shulha: - Mi akartuk rúgni az első gólt, de az nekünk is meglepetés volt, hogy két góllal vezettünk ilyen korán. Mindez azonban túlságosan megnyugtatott minket. Nem mindig előny a korán megszerzett gól, mert csökkenhet a figyelem. Ősz Csenge:- Az edzőnk azt kérte, hogy nyomjuk meg a mérkőzés elejét, lepjük meg az ellenfelünket, és rúgjuk mi az első gólt, csak ez után álljunk vissza. A mérkőzés álomszerűen kezdődött, majd rémálomszerűen folytatódott. Jól kezdtünk, de kettő nullánál sem gondoltuk, hogy eldőlt volna a mérkőzés. Talán kicsit megnyugodtunk, lankadt a figyelmünk, így kiegyenlített, majd a vezetést is megszerezte ellenfelünk. Varga Adél: - Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól kezdünk, de végül is Volodymir ezt kérte tőlünk, hogy próbáljuk meg mi rúgni az első gólt. Sajnos 2-0 után viszonylag hamar egyenlíteni tudott ellenfelünk, sőt a félidő végére át is tudták venni a vezetést. A félidő közepétől kezdve feljött a HTE és a szünetre már ők vonultak előnnyel öltözőbe. Mi lehetett a visszaesésetek oka? Megfordult a fejetekben, hogy ebből még kiesés is lehet? Anna Shulha: - Az első félidő sok energiánkat elvette, és amikor két gólt kaptunk, kétséges volt a győzelmünk. Azonban mikor az edzőnk az öltözőben beszélt velünk, visszanyertük a hitünket a győzelemhez, és ez erőt adott, a félelmünk elszállt. Ősz Csenge: - A kiesés szerintem egyikünk fejében sem fordult meg, de nem volt könnyű megélni, hogy elveszítettük a kétgólos előnyünket. A félidőben edzőnk maximális bizalommal volt irányunkba, sok erőt adott a biztatása. Menyugtatott minket, hogy semmi nincs veszve, hiszen még egy félidő hátra van és csupán egy góllal vezet ellenfelünk, ami ledolgozható. Úgy mentünk ki az öltözőből, hogy ezt a meccset nem veszíthetjük el. Varga Adél: - Két véleményezhető pontrúgás után tudott kiegyenlíteni ellenfelünk, de nem gondolnám, hogy visszaestünk volna a játékban. Talán kicsit túlságosan megnyugodtunk a gyors vezetés után, ezért tudott fordítani a HTE. Viszont egy percre sem fordult meg a fejünkben hogy itt mi ma kieshetünk. Miből merítettek erőt a szünetben, hogy ennyire parádés második játékrészt produkáltatok? Miben múltátok felül a Böszörményt? Anna Shulha: - A szünetben az edző bátorított minket, és mondta, hogy többet támadjunk és akkor lesz esélyünk a győzelemre. Hittünk neki. Bátorítottuk egymást, és a szurkolóktól is hatalmas támogatást kaptunk. Szeretek ennyi szurkoló előtt játszani, ez is erőt adott. Ősz Csenge: - Egymást biztattuk és mindenki elhitte, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést. Egy emberként küzdött az egész csapat, míg a böszörményiek miután sikerült egyenlítenünk, majd megszereznünk a vezetést, kapkodni kezdtek és egymással veszekedtek a pályán. A csapategységben mindenképpen jobbak voltunk, mint a Hajdúböszörmény. Varga Adél: - A legtöbb erőt úgy gondolom Volodymir adta nekünk a folytatáshoz. Az ő nyugodtsága és bizalma felénk nagyon sokat segít nekünk. Ezek a tényezők úgy gondolom egy női csapatnál nagyon fontosak. Véleményem szerint, mint csapat múltuk felül a böszörményieket. Ők idegesen, kapkodva játszottak, sokszor egymással veszekedtek és ez a mi malmunkra hajtotta a vizet. Mire lehettek képesek a Magyar Kupában a folytatásban? Kit szeretnétek elkerülni a negyeddöntőben? Anna Shulha: - Nem különböztetem meg az ellenfeleket, bárkivel is fogunk játszani, tisztelni fogjuk őket.. Minden meccsre komolyan fogunk felkészülni, és mindent megteszünk, hogy jó eredményt érjünk el a Magyar Kupában. Ősz Csenge: - Az első akadályt sikeresen vettük, és amennyiben sérülés és betegség nélkül tudunk kiállni a következő meccseken is, akkor úgy gondolom, bármire képes lehet a csapatunk. Nem foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy kit szeretnénk elkerülni, a sorsolást nem tudjuk irányítani, ha eldőlt kivel játszunk, akkor ellenük fogunk készülni az edzéseken. Varga Adél: - Úgy gondolom, hogy ez a csapat bármire képes lehet, bármennyire is rövid a kispadunk. Azon pedig, hogy kit szeretnénk elkerülni, nem gondolkozunk, mindig az aktuális feladatra koncentrálunk, s ennek szellemében készülünk edzéseken. Nem gondolnám, hogy bárkitől is félnünk kéne, akárkit is kapunk a következő fordulóban. forrás: futsal-hungary

Érdemes rátekinteni a tabellára. Csapatunk a legtöbb gólt lőtte (az egy mérkőzésre jutó gólok száma 7,4, ennél jobb eredményt csak az Astra tudott elérni 2013/14 évadban.) és a legjobb gólkülönbséggel rendelkezik. Mindez Volodymyr támadó futsal felfogásából adódik. És következzen egy kis egyéni értékelés is: Ősz Csenge:

  Valamennyi mérkőzésen magabiztosan, kiváló formában védett, egyenletes teljesítményt nyújtott. A DVTK elleni mérkőzésen sérülten vállalta a játékot (egyik ujja sínben volt), sajnos azt a mérkőzést el is veszítettük.
  Varga Adél:

  Csapatkapitányhoz méltóan vezéregyénisége volt csapatának. Óriási teherbírásával, szervező munkájával és szép góljaival nagy erőssége volt a csapatnak. (10 gól)
  Anna Sydorenko:

  Rendkívüli technika felkészültségével, cselező készségével, gyorsaságával a magyar mezőny egyik legképzettebb játékosa. Higanymozgásával gyakran tréfálta meg ellenfelei védőit. Ez mellett rendkívül gólképes is. (13 gól)
  Mariia Polischuk:

  Kiváló védő munkát látott el, olvassa a játékot, szervező készségével sokat lendített a csapat játékán, emellett gólerős is (14 gól)
  Anna Shulha:

  Csapatunk házi gólkirálya, egyben vezeti a bajnokság góllövő listáját is. Fáradhatatlan, nagy lövő erővel, jó cselezőkészséggel rendelkezik. Sokszor lőtt fontos gólt, nagy szerepe volt a jó eredményekben. (19 gól)
  Hodován Edit:

  Nagyon kellett, hogy folytassa a játékot. Óriási lelkesedéssel és rendkívül jól játszik a kevés edzés ellenére is. Csupaszív játékával nagy segítségére van a csapatnak. (12 gól)
  Maláti Gréta:

  Legfiatalabb játékosunk többször is megmutatta tehetségét, annak ellenére, hogy nem minden mérkőzésen kapott lehetőséget. Csapata és a futsal iránti alázatát igazolja, hogy ennek ellenére valamennyi mérkőzésen ott van, és ha számít rá Kolok mester, megbízhatóan látja el feladatát. (4 gól)
  Garay-Simon Boglárka:

  Szülés után tért vissza, hallatlan profizmusról tett tanúbizonyságot hozzáállásával, méltó példakép a fiatalok számára. Csak hazai mérkőzéseken vállalt szerepet, rutinjával minden esetben segítette csapatát. (2 gól)
  Heitzmann Nikolett:

  Kevés alkalommal kapott lehetőséget, azokon a mérkőzéseken sem volt szerencséje, nem úszta meg kapott gól nélkül (de nem is mindegyikről tehetett). Az utolsó ETO elleni mérkőzésen már mutatott be bravúrt is. Ha jó kapus szeretne lenni, több munkát kellene vállalnia.
A jó eredmények ellenére sajnos bizonytalanná vált a folytatás. A hónap elején Bercsényi László tulajdonos társam, a Brand Mission Kft, tulajdonosa jelezte, hogy üzleti elfoglaltságai miatt nem vesz részt a további munkánkban és szponzori segítséget sem tud nyújtani a jövőben. Újabb nehézség, újabb kihívás. Kezdődik minden elölről? Nem!! Mert CSAPATUNK már van, akikért érdemes küzdeni, csak a PÉNZ hiányzik, amiért pedig csak küzdeni kell. Vajon milyen lesz a 2017-es évünk? Változatos? Izgalmas? Borzalmas? Sikeres? Rémes? Hullámzó? Rapszodikus? Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Eredményes Új Évet Kívánok!

   
 
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink