Történelem

 

A játék eredete Uruguayba vezethető vissza, ahol 1930-ban Juan Carlos Ceriani Gravier ötlötte ki a labdarúgás mini, 4+1-es változatát, az ifjúság versenyeztetésére. A játékot kosárlabda játéktéren játszották, palánkok nélkül. A játéknak ez a változata több mint 70 éve létezik Brazíliában. Már az elejétől kezdve 4+1-es (négy játékos és egy kapus) rendszerben játszottak a játékosok, sosem volt 5+1-es változata. Brazíliában, gyermekkorában Rivelino, Zico, Socrates, Ronaldo, Ronaldinho és sokan játszották, játsszák ezt a játékot.

A minifutballt a magyar származású Gaal Endre találta ki, aki Belgiumban sportfelügyelőként dolgozott. 1986-tól a Magyar Labdarúgó Szövetség keretében Kispályás Bizottság (4+1) irányítja a teremlabdarúgást.
1988-ban a futsal bajnokság elősegítése, lebonyolítása érdekében a Budapesti Labdarúgó Szövetség keretei között megalakult a Budapesti Kispályás Bizottság.
1988-ban a FIFA, Szepesi György (akkor a FIFA Kispályás Albizottságának tagja, 1990-től vezetője) közreműködésével felkéri a Magyar Labdarúgó Szövetséget, hogy hollandiai világbajnokság sikeres lebonyolítása érdekében segítse elő a futsal szabályok gyakorlati próbáját, egy nyolc válogatott részvételével rendezett tornán. A tornát a magyar válogatott nyerte meg és a szabályok tökéletesen kiállták a próbát. Kovács Kálmán lett a gólkirály.

A FIFA 16, majd 24 válogatott csapat részvételével rendezett négyévente világbajnokságot.
Eddig nyolcszor rendeztek ilyen eseményt.

A rendező országok és a győztesek listája:

Év Házigazda   Döntő
Aranyérmes Eredmény Ezüstérmes
1989 Hollandia Brazília 2 – 1 Hollandia
1992 Hongkong Brazília 4 - 1 USA
1996 Spanyolország Brazília 6 – 4 Spanyolország
2000 Guatemala Spanyolország 4 – 3 Brazília
2004 Tajvan Spanyolország 2 – 1 Olaszország
2008 Brazília Brazília 2 – 2 (hossz.)
(4 – 3, bünt.)
Spanyolország
2012 Thaiföld Brazília 3 – 2 (hossz.) Spanyolország
2016 Kolumbia Argentína 5-4 Oroszország
2020 Litvánia   Portugália 2-1 Argentína

 

Az UEFA kétévente rendez Európa-bajnokságot.
2010-ig 8 csapat részvételével, azóta pedig 12 csapat részvételével.

 

A rendező országok és a győztesek listája:

Év Házigazda   Döntő
Aranyérmes Eredmény Ezüstérmes
1996 Cordoba Spanyolország 5 - 3 Oroszország
1999 Granada Oroszország 3 - 3 (4 - 2, b.u.) Spanyolország
2001 Moszkva, Oroszország Spanyolország 2 – 1 Ukrajna
2003 Caserta, Olaszország Olaszország 1 – 0 Ukrajna
2005 Ostrava, Csehország Spanyolország 2 – 1 Oroszország
2007 Porto, Portugália Spanyolország 3 – 1 Olaszország
2010 Budapest, Debrecen Spanyolország  4 – 2 Portugália
2012 Zágráb és Split Spanyolország  3 – 1 (h. u.) Oroszország
2014 Antwerpen, Belgium Olaszország 3 – 1 Oroszország
2016 Belgrád, Szerbia Spanyolország  7 – 3 Oroszország
2018 Ljubjana, Szlovénia Portugália (h. u.) Spanyolország
2022 Amszterdam és Groningen   Portugália  4-2 Oroszország

 

A nemzeti bajnokságokban győztes csapatok a Futsal Bajnokok Ligájának kupájában, majd később a Futsal Cupban, 2018 óta pedig ismét a Futsal Bajnokok Ligájában játszanak az Európa Bajnoki címért.

A győztes klubok listája:

Év Aranyérmes Eredmény Ezüstérmes
2001/02 Castellón 5-1 Action 21 Charleroi
2002/03 Castellón 6-4 Action 21 Charleroi
2003/04 Inter 7-5 SL Benfica
2004/05 Action 21 Charleroi 10–9
(4–3, 6–6)
Dinamo Moskva
2005/06 Boomerang Interviú 9–7
(6–3, 3–4)
Dinamo Moskva
2006/07 Dinamo Moskva 2–1 Boomerang Interviú
2007/08 Viz-Sinara 4–4(3–2 bünt.) ElPozo Murcia
2008/09 Inter Movistar 5–1 Viz-Sinara
2009/10 Benfica 3–2 (hossz.) Inter Movistar
2010/11 Montesilvano 5–2 Sporting CP
2011/12 FC Barcelona 3–1 Dinamo Moskva
2012/13 Kairat Almaty 4–3 Dinamo Moskva
2013/14 FC Barcelona 5–2 (hossz.) Dinamo Moskva
2014/15 Kairat Almaty 3–2 FC Barcelona
2015/16 Ugra Yugorsk 4–3 Inter Movistar
2016/17 Inter Movistar 7-0 Sporting CP
2017/18 Inter Movistar 5-2 Sporting CP
2018/19 Sporting CP 2-1 Kairat Almaty
2019/20 FC Barcelona 2-1 ElPozo Murcia
2020/21 Sporting CP 4-3 FC Barcelona
2021/22 FC Barcelona 4-0 Sporting CP
2022/23 Palma Futsal
1-1 (5-3 bünt.)
Sporting CP
2023/24 Palma Futsal
5-1
FC Barcelona

 

A kispályás labdarúgás elterjedése Magyarországon a hatvanas évek elejére tehető. Akkor, az aktív labdarúgást abbahagyó játékosok levezetésképpen kezdték el űzni a kispályás – szórakoztató és gyors – játékot.
Országos szinten elsőként a Magyar Ifjúság Kupa volt, melynek első helyezettje Mexikóba juthatott ki. Később Budapesten egy mag Aramis, Külker, … elkezdett a futsal irányába szerveződni. Budapesten kezdődtek szervezett keretek között bajnokságok. Később hozzájuk csatlakoztak vidékiek (Egri Fiúk, MEGGY Miskolc). 1993-ban Kelet Magyarországon is volt egy kezdeményezés a Kelet Magyarországi Kispályás Labdarúgó Liga. Az ország ezen felére eső csapatok itt kerültek felszínre. Szervezett formában 1989. óta működik Magyarországon a szakág, az MLSZ égisze alatt, a Kispályás Bizottság irányításával.
1991. óta rendeznek Magyarországon országos kispályás-bajnokságokat. 1991-től 1992-ig csak nyári salakos bajnokság létezett, amelynek csúcsán csak egy kétnapos döntő torna volt 1994-ben 48 csapat, 1995-ben 54 csapat vett részt ezeken.
1993–1995-ig megmaradt a nyári salakos torna, de kiegészítették egy téli teremtornával is (Alkaloida Kupa) és a kettő összesítése alapján hirdettek bajnokot. Az Alkaloida Kupa rendkívül népszerűvé vált a résztvevők körében. Szabolcs Szatmár Bereg megye általában 9 városában rendezték a szombati csoportküzdelmeket, főleg a kezdetekben telt házak előtt (nemritkán 2000 néző), míg vasárnap 16-os tábla egyik évben Nyíregyházán, másik évben Tiszavasváriban. 1995–96-os kezdettel rendeztek olyan országos bajnokságot, amely az egész bajnoki éven át tartott. Három régióban rendezték az alapszakaszt. A rájátszásban két hatos csoportot alakítottak ki, mindkét csoportban három vidéki és három budapesti csapat kapott helyet. A csoportok első helyezettjei az országos bajnoki címért, míg a második helyezettek a bronzéremért játszottak.
Az 1996–97-es bajnokságban az alapszakaszt két csoportban játszották a Nemzeti Bajnokság I. osztályában. Az alapszakasz végén mindkét csoportból hat-hat csapat jutott az országos rájátszásba, ahol az előző évhez hasonlóan hirdettek bajnokot, helyezéseket. A Nemzeti Bajnokság II. osztályában négy csoportban küzdöttek a csapatok a pontokért. (Budapest, Heves, Hajdú, Békés).
Az 1997–98-as bajnokságtól 16 NB I-es és 15 NB II-es csapat versengésével kezdődött a megmérettetés, ahol mindenki játszott mindenkivel – oda-vissza alapon – a nagypályás versenyeztetésnek megfelelően. A bajnokságokat itt is őszi-tavaszi rendszerben szervezik, változó létszámmal, időnként úgynevezett play-off rendszerben.


A magyar férfi futsal bajnokságok győztesei: 

Év Győztes Edző
1997/98 In Time Aramis SE  Ritter Imre és Illés Imre
1998/99 Külker FC  Kis János
1999/2000 In Time Aramis SE  Ritter Imre
2000/01 Cső-Montage BFC  Kozma Mihály
2001/02 Cső-Montage BFC  Kozma Mihály
2002/03 Cső-Montage BFC  Kozma Mihály, Nahóczky Attila
2003/04 Rubeola FC Csömör  Mucha József
2004/05 In Time Aramis SE  Soós Ferenc
2005/06 Gödöllői Futsal Klub  Nahóczky Attila és Kis János
2006/07 Gödöllői Futsal Klub  Kis János és José Gerardo
2007/08 MVFC Berettyóújfalu  Szitkó Róbert
2008/09 MVFC Berettyóújfalu  Szitkó Róbert
2009/10 Duna Takarék ETO FC  Kozma Mihály
2010/11 Rába ETO Paco Arajuo, Tóth Szabolcs, Melo
2011/12 Rába ETO  Artur Melo és Marcos Angulo
2012/13 Rába ETO  Marcos Angulo
2013/14 MVFC Berettyóújfalu  Turzó József
2014/15 Rába ETO  Jordi Illa Solé
2015/16 Rába ETO  Jordi Illa Solé
2016/17 Rába ETO  Marcos Angulo
2017/18 Rába ETO  Rodriguez Nebreda Javier
2018/19 MVFC  Berettyóújfalu  Sergio Mullor Cabrera
2019/20 Nem hirdettek bajnokot a koronavírus miatt
2020/21 Haladás VSE
 Calvo Rodriguez Juan Ramon
2021/22 Haladás VSE   Calvo Rodriguez Juan Ramon
2022/23 Haladás VSE  Calvo Rodriguez Juan Ramon
2023/24 Haladás VSE Ferraz Conde Felipe

 


A magyar női futsal bajnokság győztesei:

Év Győztes Edző
2005/06  Univerzum  Tóth Ferenc
2006/07  Vesta-City Line  Dombó János
2007/08  Univerzum  Tóth Ferenc
2008/09  Univerzum  Tóth Ferenc
2009/10  Vesta-City Line K és 3S  Várhidi Péter
2010/11  Vesta-Persecutor K és 3S  Várhidi Péter
2011/12  DVTK-Vénusz  Sárréti Géza
2012/13  Astra HFC  Dombó János
2013/14  Astra HFC  Dombó János
2014/15  Astra HFC  Dombó János
2015/16  Astra-Elios Kkfházi Bulls  Dombó János
2016/17  Hajdúböszörményi TE  Quirikó Vivien
2017/18  Hajdúböszörményi TE  Quirikó Vivien
2018/19  Hajdúböszörményi TE  Quirikó Vivien
2019/20  Nem hirdettek bajnokot a koronavírus     miatt
2020/21  DEAC Üveges Katalin
2021/22  DEAC Quirikó Vivien
2022/23  DEAC

Quirikó Vivien

2023/24 TFSE-11Teamsport

Viza Krisztián

 

Az év legjobb játékosai:

Év Férfi Női
2005 Gyurcsányi Zsolt  
2006    
2007    
2008 Gyurcsányi Zsolt  
2009 Lódi Tamás Szekér Anita
2010 Gyurcsányi Zsolt Nagy Anett
2011    
2012 Dróth Zoltán Csepregi Gabriella
2013 Rábl János Szabó Boglárka
2014 Trencsényi János Szabó Boglárka
2015 Dróth Zoltán Szabó Boglárka
2016 Dróth Zoltán Torma Lilla
2017 Trencsényi János  
2018 Dróth Zoltán Varga Adél
2019 Dávid Richárd Varga Adél
2020 Alasztics Marcell Kota Gabriella
2021 Dróth Zoltán Vámosi Georgina
2022 Dróth Zoltán Torma Lilla
2023 Alasztics Marcell
Horváth Viktória


A kispályás labdarúgás eddigi elnökei:
Ritter Imre, Dr. Fehér Károly, Dajka László, Esterházy Márton, Dr. Drucskó Zoltán, Kozma Mihály, Márkus Ákos

A teremlabdarúgó-válogatott eddigi kinevezett vezető edzői: Komora Imre, Gellei Imre, Novák Dezső, Ritter Imre, Both József, Sári Géza, Mucha József, Szabó András, Kozma Mihály, Frank Tamás, Sito Rivera, Turzó József, Sergio Mullor Cabrera

A FIFA Kispályás bizottság korábbi tagja: Dr. Szepesi György

Az UEFA Futsal Bizottságának volt tagja: Huszár István, Ragadics Ferenc, Dr Drucskó Zoltán

Legfrissebb hírek

A szlovénekkel játszunk
2024-09-13 | 13:00
VB résztvevőkkel játszik a válogatott
2024-08-18 | 14:09

Legújabb videók

Új játékosok a válogatottban
2024-03-27 | 20:40
A válogatott első összetartása a szezonban
2021-09-24 | 07:26

Legújabb galériák

Magyarország - Lettország 4-3, FOTÓGALÉRIA
2019-06-18 | 21:11
FOTÓGALÉRIA Magyarország - Costa Rica
2018-04-08 | 12:04
Támogatóink

Partnereink