Veretlenek csatája a fővárosban
2023.10.28 | 12:51
Veretlenek csatája a fővárosban

A hölgyeknél az első kör utolsó fordulója következik, ahol igazi rangadóra kerül sor, hiszen a második helyezett TF a listavezető Debrecent fogadja. Mellette a dobogós DVTK folytathatja a jó szereplést az újonc ellen, ahogy az Újpest a Budaörs ellen. A Tolna a Csepel ellen javíthat.

Női NBI, 7. forduló:

A miskolciak remekelnek az elmúlt hetekben, zsinórban három győzelmet számlálnak, amivel már a dobogó harmadik fokán állnak. Nem rég még a Tolnát is legyőzték. Most hazai pályán kötelező a győzelem a Dunaújváros ellen, amivel megerősíthetik harmadik helyüket a tabellán. Ami a vendégeket illeti, továbbra is pont nélkül állnak, de kezdenek belerázódni az élvonalbeli légkörbe. Meglepetés lenne, ha elmaradna a hazai győzelem.

Az Újpest legutóbbi két bajnokiján hozta a kötelezőt, magabiztosan verték a Csepelt és a Dunaújvárost, így feljöttek az ötödik helyre. Most egy újabb kötelezőnek tűnő találkozó következik a Budaörs ellen, bár a feljövőben vannak a vendégek. Terdikék nem kezdték jól a szezont, de két elmaradt meccsüket pótolták, ahol nyertek, így egy ponttal vannak lemaradva mostani riválisuktól, így egy bravúrral megelőzhetnék őket.

A Tolna váratlan vereséget szenvedett Miskolcon, majd legutóbb kikapott Debrecenben is, amivel lecsúszott a dobogóról. Most itt a lehetőség a javításra a Csepel ellen. A vendégek legutóbbi öt meccsüket elbukták, ráadásul többször nagyarányban, mert van, hogy létszám gondokkal is küzdenek. Nehéz elképzelni, hogy a Tolna nem tudja otthon tartani a három pontot.

Az ősz rangadóját játszák a fővárosban, ahol a két veretlen egyetemista együttes csap össze. A címvédő Debrecen eddig mind a hat bajnokiját hozta, mindössze egy gólt kapva, így magabiztosan vezeti a bajnokságot. Mögöttük a TFSE mindössze két ponttal van lemaradva, akik csak az Újpest ellen nem tudtak nyerni, az összes többi bajnokit hozták. Ezek ismeretében izgalmas összecsapás várható. A hazai pálya a TF mellett, míg a nagyobb rutin és játékerő a címvédő mellett. Amennyiben a vendéglátó nyerni tudna, átvehetné a vezetést, de amennyiben Üvegesék megőrzik hibátlan mérlegüket, jelentős előnyre tehetnének szert.

 

DVTK-VÉNUSZ - DUNAÚJVÁROS
16:00 Miskolc, Városi Sportcsarnok

ÚJPEST FC - BUDAÖRS
15:00 Kistarcsa, Városi Sportközpont

2F-BAU TOLNA-MÖZS - CSEPEL FC
17:00 Tolna, Városi Sportcsarnok

TFSE-11TEAMSPORTS - DEAC
17:00 Budapest, dr. Koltai Jenő Sportközpont

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink