Tud-e javítani hazai pályán a Budaörs?
2022.05.01 | 09:25
Tud-e javítani hazai pályán a Budaörs?

Az előző hétvégén elkezdődött a női bajnoki döntő, ahol a Debrecen és a Budaörs találkozott. Az egyetemisták érvényesítették a papírformát, és megnyerték az első találkozót. Ezúttal már a második felvonás következik, de ezúttal Budaörsön, amelyet élőben közvetítünk.


BUDAÖRS-ENDO PLUS SERVICE – DEAC
14:00 Budaörs, Városi Sportcsarnok

Vasárnap délután folytatódik a Budaörs és a DEAC párharca, ahol a vendéglátók megpróbálnak egyenlíteni. Az első meccsen az egyetemisták hamar két gólos előnyre tettek szert Krascsenics révén, amit sokáig őriztek is, de a Korozmán lányok a második félidőben szépítettek Kardosi révén, amivel visszajött a remény. Az a remény, ami egészen a hajráig élt, de ekkor egy Üveges találattal eldőlt a találkozó, így a debreceniek várhatják előnyből a második meccset. Ami jó hír a címvédő számára, hogy letelt Fülöp eltiltása, így ő is csapata rendelkezésére áll. Ami a hazaiakat illeti, náluk is több hiányzó volt az első mérkőzésen, és kérdéses, hogy a mai napon visszatérnek-e. A Budaörs számára nagyon fontos lenne, hogy nyerjenek, mert ha kikapnak hazai környezetben, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen 0-2-ről nagyon nehéz lenne fordítani, főleg, hogy a következő összecsapást ismét Debrecenben rendezik. A vendégeket ez különösen motiválhatja, hogy egy újabb sikerrel, akár a következő hazai meccsen megvédhetik a címüket és ismét bajnokok lehetnek.

Az esélyek a cívisvárosiak mellett szólnak, de a Budaörs hazai pályán jó játékkal és jó helyzetkihasználással meg tudná lepni ellenfelét. Izgalmas találkozóra van kilátás.

A párharc állása: 1-0 A DEAC javára

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink