Tolna-DEAC rangadóval zárul a második kör
2023.01.21 | 08:40
Tolna-DEAC rangadóval zárul a második kör

A hölgyeknél az alapszakasz második köre fejeződik be a hétvégén, egy igazi rangadóval. A listavezető DEAC az őt üldöző Tolnához látogat. Mellette a TF és a Budaörs összecsapása is érdekesnek ígérkezik.

Női NBI, 14. forduló:

A játéknap rangadóját Tolnán rendezik, ahova a Debrecen érkezik. A két csapat sokáig fej-fej mellett haladt a bajnokságban, de az elmúlt két fordulóban a hazaiak kissé megtorpantak. Elveszítették a veretlenségüket Csepelen, majd csak egy pontra futotta Budaörsön. Ezzel rögtön öt pontos hátrányba kerültek mostani riválisukkal szemben, ráadásul már csak két ponttal előzik meg a TF-t, így egy újabb vereséggel akár a harmadik helyre is visszacsúszhatnak. A Debrecen amennyiben nyer, szinte alapszakasz-győztesnek tekinthető, hiszen akkor tetemes lesz az előnye. A Quirikó-lányok remek formában vannak, így az esélyek mellettük szólnak, még akkor is, ha az őszi egymás elleni mérkőzés Debrecenben döntetlenre végződött.

 

Felszálló ágban van a Csepel. Legutóbb szoros meccset játszottak a DEAC ellen, míg előtte legyőzték a Tolnát, illetve a kupában is ki-ki meccset játszottak velük. A bravúros győzelem azt jelentette, hogy már csak két pont a hátrányuk a Budaörssel szemben, így akár ebben a fordulóban is megelőzhetik akár őket. Ehhez persze mindenekelőtt nyerni kell az Újpest ellen, ami hazai pályán kötelezőnek mondható. Az Újpest egy hosszabb nyeretlen sorozatot lezárva nyerni tudott a Miskolc ellen magabiztosan, amivel előnybe kerültek a borsodiakkal szemben. Most bravúr lenne egy újabb pontszerzés. Az első körben a csepeliek nyertek, egy szoros meccsen.

 

Mind a két fél eredményesen zárta az előző fordulót. A Budaörs értékes pontot szerzett Tolnán, míg a TF az Újpestet ütötte ki. A vendégek 10 pontot szereztek az elmúlt négy meccsen, ami igen jónak mondható, de mégis maguk mögé is kell tekinteniük, hiszen a Csepel csak két pontra van mögöttük. Fontos lenne egy jó eredmény az egyetemisták otthonában, de persze ehhez a TF-nek is lesz egy-két szava. Főleg, hogy amennyiben nyernek Gruberék, akár a második helyre is felléphetnek a tabellán. Az első körben az egymás elleni találkozó igen simára sikerült, hiszen a TF 5-0-ra nyert, és most is ők az esélyesek, de a Budaörs bármikor képes jó teljesítményre.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink