Több volt ebben a meccsben
2017.04.09 | 11:09
Több volt ebben a meccsben A női futsal NB I alsóházi rájátszásában az utolsó hazai mérkőzését játszotta a Göcsej SK. Az ellenfél a kvartett listavezetője az Árkád ETO volt, akik a félidőben még vezettek és a hajrában egyenlítettek és fontos ponttal távoztak Zalaegerszegről. Göcsej SK Sport 36-Árkád ETO 2-2 (0-1) Zalaegerszeg, 100 néző, Jv: Vincze Gábor (Halász G., Tóth. A.) Göcsej SK: Kiss, Megyeri, Marsai, Lehota, Orbán, Csere: Nagy, Horváth, Németh, Szegedi, Vörös, Edző: Tánczos Tibor Árkád ETO: Joó, Tillinger, Dikanova, Szűcs, Zemplényi, Csere: Kardos, Edző: Molnár Attila Gólszerzők: Marsai (2), ill: Zemplényi, Tillinger Foghíjas csapattal, mindössze öt mezőnyjátékossal érkezett a Győr, míg a hazaiak kispadján Major Gábort távollétében Tánczos Tibor szakmai vezető helyettesítette. Lendületesen kezdtek a zalaiak és már az első percben ziccert hibáztak. Mindkét csapatot nyomta a tét, hogy elérjék a biztos bennmaradást az első osztályban, ezért sok volt a pontatlanság a játékban. A Göcsej irányított és mezőnyfölényben játszott, míg a vendégek kontrákra rendezkedtek be és azokat villámgyorsan alkalmazták. Megyeri Boglárka veszélyeztette a vendégkaput a legtöbbször az első tíz percben, míg a győriek főleg átlövésből kísérleteztek, sikertelenül. A hazaiak már az ellenfél térfelén letámadtak és ez sok könnyű labdát eredményezett. A 15. perc elején Marsai kényszerítőzött Megyerivel, aki óriási ziccerben a felsőlécet találta telibe. A kipattanó labdával indultak a győriek és három passzból a zalai kapu elé értek, ahol Zemplényi a hatos vonalról kilőtte a jobb alsó sarkot és előnyhöz juttatta csapatát (0-1). Az utolsó percen belül újra Megyeri került ziccerbe, de Joó Alexandra bravúrral hárított. DSC_8627 A második félidő elejét megnyomta a Göcsej és Marsai kétszer is remekül lőtt, de a vendégek kapusa jókor volt jó helyen. Öt perc elteltével szabadult ki némileg az ETO a szorításból és mindjárt legjobbjuk Dikanova lőtt nem sokkal a kapu fölé. A 30. percben jött a várt fordulat hazai szempontból. Marsai kapott egy remek labdát Megyeritől és szépen beforgatva védőjét a hálóba lőtt. Nem telt bele fél perc sem és Marsai újra ziccerbe került és remekül gurított el ballal Joó kapus mellett és szerzett előnyt a Göcsejnek (2-1). A vezetés egy kicsit könnyelművé tette a hazaiak játékát, ami a pontosság rovására ment. A 15. percben egy eladott labdából indult az ETO és egy remek kényszertő végén Zemplényi lőtt balról a hosszú oldalra és az ott érkező Tillinger becsúszva egyenlített (2-2). A hátralévő időben rengeteg helyzetet kidolgozott a Göcsej, de szinte a lehetetlent is kihagyták, valamint Joó Alexandra extrán védett és csapata legjobbjaként nagyban hozzájárult a vendégek pontszerzéséhez. Tánczos Tibor:- Jó iramú, sok helyzetet hozó mérkőzést játszottunk. Ha jobban használjuk ki a helyzeteinket, akkor gólokkal nyerhettünk volna. Nem sikerült győznünk, de a pontszerzésnek is örülnünk kell az alsóház listavezetője ellen. Megyünk tovább és két hét múlva Debrecenben szeretnénk bebiztosítani az első osztályú tagságunkat. Molnár Attila:- Kevesen érkeztünk erre a találkozóra, de annál nagyobb akarással és lelkesedéssel játszottunk. Nagyon örülök, hogy volt tartásunk és fontos pontot szereztünk idegenben. Hazai pályán az Airnergy ellen szeretnénk pontot tenni a csapatunk rájátszásban nyújtott remek teljesítményére és megnyerni a csoportot. Jóna István  hh  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink