TFSE – DEAC rangadó a hölgyeknél
2022.10.02 | 07:55
TFSE – DEAC rangadó a hölgyeknél

Már a negyedik fordulót rendezik a hölgyeknél, ahol igazi egyetemi rangadóra is sor kerül. A debreceniek a fővárosba látogatnak és a TF ellen lépnek pályára. A másik két találkozón a vendégcsapatok sikere prognosztizálható, hiszen a Tolna Miskolcon lép pályára, míg a Budaörs a Csepel vendége lesz.

NŐI NBI, 4. forduló:

Mind a két együttes sikeresen zárta az előző játéknapot. A Miskolc a fővárosban megszerezte első sikerét az élvonalban. A Csepel otthonában nyertek nagy küzdelem végén. A hajrá előtt még a csepeliek vezettek, de a végére sikerült megfordítani az összecsapást. Ez önbizalmat adhat a Vénusz számára, amire szükségük is lesz, hiszen a Tolna érkezik. A vendégek legutóbb rangadót vívtak a TF ellen, ahol már két góllal is vezettek, de végül döntetlen lett a vége. A kérdés, hogy a Reveland lányok, hogy élik meg, hogy veszítettek két pontot, vagy szereztek egyet. Ami biztos, hogy értékesnek mondható, hiszen idén az egyetemisták jelentősen megerősödtek. Most a Tolna számára kötelező a győzelem, ha szeretnének továbbra is a dobogón maradni. Nem kérdés, hogy ők az esélyesei a találkozónak, de a Miskolc a TF dolgát is igencsak megnehezítette.

 

A Csepel közel volt legutóbb az első pontjához, de végül a Miskolc elvitte mind a hármat. Most újra hazai környezetben léphetnek pályára, de ezúttal nehezebb ellenfél érkezik. A Budaörs az előző játéknapon megszerezte első győzelmét, az Újpestet győzte le könnyedén. Egy félidő alatt eldöntötte az összecsapást, hiszen 5-0 volt az eredmény, de a fordulás után már nem koncentráltak eléggé, így már nem tudtak betalálni, így 5-1 lett a vége. Most hasonló mérkőzésre számíthatnak. Fábián Rebekáék az esélyesek és nehéz elképzelni, hogy elmarad a győzelmük, főleg ha kellőképpen odafigyelnek a helyzetkihasználásra.

 

A forduló rangadóját a Vasas csarnokban rendezik vasárnap délután. A TF és a DEAC találkozik, akik két éve még nagy csatát vívtak a bajnoki elsőségért, de míg a Debrecen megnyerte a bajnokságot, addig a fővárosiak még a dobogóról is lecsúsztak. A hazaiak szeretnék, hogy ez Idén máshogy legyen. Jelenleg a TF a tabella élén áll három forduló után, de egy meccsel többet játszott mint riválisai. Két kötelező győzelem után legutóbb Tolnán megvolt az első pontvesztésük, hiszen 2-2-re végeztek. Egyébként sokáig úgy tűnt, hogy vereség lehet a vége, de fordulás után sikerült a két gólos hátrányt ledolgozni. Most a címvédő ellen nem biztos, hogy sikerül ilyen hátrányból visszajönni, így jobban kell figyelni a Csernai-lányoknak. A DEAC az előző fordulóban szabadnaposak voltak, de remekül használták ki a szünetet. Portugáliába utaztak egy nemzetközi tornára, ahol remekül szerepeltek és sok értékes tapasztalatot szereztek, amit akár már most is tudnak kamatoztatni. A portugáliai tornán több hiányzójuk is volt Üvegeséknek, akikkel kiegészülve most jó esélyük van a győzelemre, de a TF hazai pályán meglepheti a bajnoki címvédőt. Vélhetően izgalmas, szoros meccsre van kilátás.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink