Quirikó Vivien irányításával indul harcba a Böszörmény
2016.07.22 | 11:42
Quirikó Vivien irányításával indul harcba a Böszörmény
Kissé átalakult kerettel, és új trénerrel kezdi meg a felkészülést a HTE.
Megtalálták Simonyi András utódját Hajdúböszörményben: a szakvezető még tavasszal döntött úgy, hogy feláll a böszörményi kispadról, így egy időre tréner nélkül maradt az NB I-es női futsalcsapat. De nem sokáig „voltak árvák” a lányok, a HTE Quirikó Vivien személyében nemrégiben kinevezte az új mestert. – Simonyi András távozása után több szakember neve is felmerült a pótlására, azonban már az első perctől fogva nekem is felajánlották a posztot. Kértem egy kis gondolkodási időt, és végül úgy döntöttem, elvállalom – mondta el a Naplónak Quirikó Vivien, aki szerint kézenfekvő ez a megoldás, ugyanis évek óta ő az NB II-es gárda játékosedzője, így természetesen belelátott az élvonalbeli együttesnél folyó munkába is. – A jövőben a másodosztályú és az NB I-es gárdát is én irányítom majd, illetve kerül mellém egy segédező, aki valószínűleg egy helyi szakember lesz. Az első csapatban már biztosan nem fogok pályára lépni, ha a helyzet úgy kívánja, az NB II-es formációban esetleg még fel-fel tűnhetek, de szeretném inkább átengedni a lehetőséget a fiataloknak. Az biztos, hogy nem lesz egyszerű megbirkózni a feladattal, ennek ellenére már várom, nagy kihívás elé nézek, remek játékosokkal dolgozhatok majd együtt – fogalmazott a frissen kinevezett tréner.

Megszerezték a gólkirálynőt

A böszörményiek július 25-én, hétfőn kezdik meg a felkészülést a 2016/17-es szezonra, heti négy tréninggel, illetve egy egyhetes edzőtábor is vár a futsalosokra. Az NB I-es kiírás szerint egy hónapjuk lesz felkészülni az új idényre a lányoknak, ugyanis ha minden igaz, augusztus 27-én már el is rajtol a küzdelemsorozat. Mint megtudtuk, lesz bőven változás a keretben. – Az új szabály miatt, miszerint aki nagypályán is játszik, csak a saját klubjában futsalozhat, át kell alakítanunk a csapatunkat. Szerencsére a tavalyi NB I-es együttesünkből öt meghatározó játékosunk is úgy döntött, hogy marad. Nálunk folytatja Torma Lilla, Pádár Anita, Tell Zsófia, Benkő Mónika és Sebestyén Györgyi is. Sikerült megállapodnunk az előző szezon gólkirálynőjével, Vigh Renátával, aki az ETO-tól érkezik hozzánk. Folyamatosan folynak a tárgyalások másokkal is, de konkrétumokat egyelőre nem tudok mondani. Ami jó hír, hogy talán Vesszős Mercédesz is úgy dönt, hogy csapatunkba igazol. A keretünk még alakulóban van, a fiataloknak is szeretnénk lehetőséget adni, valamint megyei és korábbi helyi játékosok nevei is felmerültek – adott helyzetjelentést Vivien, majd elárulta, szerinte egész jó kis társaság fog összejönni Böszörményben, így reális célkitűzés lehet a bajnokságban a felsőházba kerülés, a Magyar Kupában pedig bejutni a legjobb négybe. HBN  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink