Idén sem maradunk női légiósok nélkül, lesznek bőven játékosaink, akiket figyelhetünk a napsütötte Itáliában. Ketten-ketten a Serie A2 C csoportjában küzdhetnek meg egymással és többi ellenfelükkel, egy futsalosunk pedig a Serie A Eliteben játszhat hétről-hétre Európa topjátékosai ellen. Mind a Serie A, mind az A2 október 10-én kezdődik, így javában zajlik futsalosaink felkészülése. Nézzük csak, kik ők pontosan, és melyik csapatban vannak!
Már hozzászokhattunk, hogy női játékosaink közül mindig akadnak páran, akik nem elégszenek meg a hazai első- és másodosztály színvonalával, vagy változatosságra vágynak, így a külföldi ligákat veszik irányba. A fő cél immár hosszú évek óta Olaszország, évről-évre rengetegen választják az Appennini-félszigetet és bajnokságait, tegyük hozzá, valószínűleg nem véletlenül. A liga színvonalát és a kiemelkedő játékosok számát tekintve is el van kényeztetve az ország, hiszen amellett, hogy elképesztő mennyiségű csapat és futsalos csap össze országos bajnokságaikban, rengeteg minőségi külföldi játékost is igazolnak, a braziloktól kezdve az argentínokon, spanyolokon, portugálokon át egészen a japánokig. Így nem csoda, hogy magyar játékosként is vonzó a dolce vita!
A képen látható a csapatok elhelyezkedése. Az Audace Veronában, a Florida Pescarában, a Vis Fondi pedig Fondi városában található.
Nagy Tünde
Serie A
Audace C5
Elsőként lássuk az egyik legrutinosabb légiósunkat, akire a magyar válogatott is rendszeresen számít. Nagy Tünde hetedik szezonját fogja külföldön kezdeni, ebből a hatodikat Olaszországban. Az Audace színeiben küzdhet az idei Serie A Elite-ben, 12-es számú mezben. Tündi tavaly Spanyolországban, Zaragozában folytatta a pályafutását, míg idén a nagy reményekkel és lehetőségekkel bíró Audace csapatába került. A Futsal Hungarynek a klasszis kapus úgy nyilatkozott, hogy frissen feljutó gárdaként elsődleges céljuk nem a bajnokság megnyerése, de élvezetes évre számít. Szerencsére nagyon jól érzi magát Veronában, jó helyre került, egy jól szervezett, motivált klubhoz, így minden adott a jó szerepléshez. Ehhez természetesen sok sikert kívánunk Tündinek, aki már hosszú évek óta viszi országunk jó hírét a világban.
Csepregi Gabriella "Csupi"
Serie A2, Girone C (C csoport)
ASD Florida
Ha Nagy Tündével kapcsolatban emlegettük, hogy már hosszú évek óta külföldön játszik, Csepregi Gabrielláról, azaz Csupiról is meg kell jegyeznünk ugyanezt, hiszen hét évvel ezelőtt együtt vágtak neki úttörőkként az olasz kalandnak, azóta szerencsére már egyre többen követik őket a fiatalabb generációkból is. Csupit senkinek sem kell bemutatni, aki minimálisan képben van a női futsallal, éveket húzott le a Serie A-ban is az elnyűhetetlen játékos, aki gyakorlatilag Jolly Jokerként minden poszton bevethető. Az ASD Florida csapatában a pályán kívül is lát el feladatokat. Oldalunknak azt mondta, hogy szeret Abruzzo megyében élni, szereti Pescarát, Lancianót, ahol korábban játszott. A régió kiváló természeti adottságokkal bír, így Csupi természetközelben lehet, vannak hegyek, tengerpart is. A klub pedig a legnehezebb pillanatokban is száz százalékosan támogatta, az edzővel is szeret együtt dolgozni, céljuk minimum a playoff elérése. (A Serie A2-t mindig négy csoportja osztják, nagyjából regionális alapon, de nem kizárólag. A csoportok első helyezettjei egyenes ágon feljutnak, a másodiktól a negyedikig pedig playoffot játszanak, kuparendszerben. A playoff győztese is feljut az első osztályba.) Ami pedig a válogatottnak is nagyon jó hír, hogy bár sokan tudhatták, hogy Csupi abba akarta már hagyni a magas szintű futsalt, de olyan javuláson ment keresztül az előzőleg sérült lába, hogy ugyanolyan jónak érzi, mint régen volt, pont ezért nagyon bízik abban is, hogy ott lehet az EB-n.
Móczik Alexandra
Serie A2, Girone C (C csoport)
ASD Florida
Van még egy hálóőrünk Olaszországban, így az öt légiós nem tesz ki egy csapatot, hacsak nem két kapussal állnak ki a lányok. Móczi is a második szezonját fogja megkezdeni külföldön, a Cittá di Capenaban is csapattársak voltak már Csupival, itt is azok lesznek. A célok is hasonlóak, mint akkor, a nagy ellenlábasuk a szezonban a szintén "magyaros" Vis Fondi lehet, így magyar derbin is szurkolhatunk idén! A TFSE-ből érkezett Móczi, ahol a negyedik helyen végeztek, így az egyértelmű cél a szezonra a dobogós helyezés, amire minden esélye meg is van a Florida csapatának.
Ács Krisztina "Misszi"
Serie A2, Girone C (C csoport)
Vis Fondi
Az olasz légiónk "legfrissebb", avagy legkevésbé rutinos, értsd, legfiatalabb tagja nem más, mint Ács Krisztina. Misszi nagyon technikás játékos, a Fondi vezetősége azt nyilatkozta róla, hogy örül, hogy ilyen játékossal gazdagodik a keret. Annak ellenére is, hogy egyelőre az olasz nyelvvel még csak barátkozik a Kelen SC nagypályáról váltó játékosa, de olasz lakótársainak köszönhetően napról-napra egyre jobban érti. A Futsal Hungarynek Misszi azt nyilatkozta, hogy egyelőre még sok olyan dolog van, ami szokatlan neki, de jól érzi magát, és úgy gondolja, újdonsült csapattársai is már befogadták maguk közé. A stáb is nagyon közvetlen vele, és a nyelvi nehézségek is kevésbé érződnek, mivel mindenki rutinosan kezeli a helyzetet.
Kota Gabriella
Serie A2, Girone C (C csoport)
Vis Fondi
Kota Gabi egy év szünet után tér vissza korábbi csapatához Fondiba. Egy kevésbé sikeres szezon után, ami főleg a lediplomázásról szólt, újra alávetheti magát a futsalnak a válogatott center. Gabi azt mondta nekünk, hogy örül a "hazatérésnek", hiszen nagyon jól érezte magát piros-kékben, és a Covid miatt félbehagyott szezont is nagyon sajnálja, hiszen szerinte megvolt az esélyük a végső győzelemre is. Most is ez a cél, amiért többek között Csupiékkal is meg kell küzdeniük, de bízik a csapattársaiban és az edzőjében, akikkel nagyon szeret együtt dolgozni, olyanok együtt, mint egy igazi család. A keret is jelentősen erősödött a két évvel ezelőttihez képest, de a csapat magja egyben maradt. Centerünk azt is mondta, hogy sikeres évet vár, ami csak úgy lehet teljes, ha a válogatottunk is jól szerepel az októberi Európa-bajnokságon.