Folytatódik a bajnoki döntő, tovább élesedik az aranyért vívott küzdelem. A párharc első találkozója is igen fordulatosra sikeredett, a félidőben még a hazai Debrecen állt nyerésre, ám az utolsó öt percben belül jártunk már, mikor nem csak egyenlíteni, de a mérkőzés állását is meg tudta fordítani a Tolna-Mözs.
Női futsal NBI, Bajnoki Döntő 2.meccs
Tolna-Mözs - DEAC
2021.04.25., 17:00, Tolna Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Szabó - Éreth - Mihálovics
A bajnoki döntő második mérkőzésén még semmi nem fog eldőlni, ám a hazai Tolna egy óriási lépést tehet az aranyérem felé vezető úton. Természetesen a vendég debreceniek mindent meg fognak tenni, hogy ezt megakadályozzák, és újra nulláról folytathassák a küzdelmeket. Azaz dehogy nulláról, hiszen akkor már mindkét csapat neve mellett állna egy győzelem, ami azt jelentené, hogy már csak, vagy más szemszögből nézve még mindig két megnyert találkozó hiányozna a bajnoki címig. Sokan gondolják, hogy maratoni hosszúságú a három győztes meccsig vívott döntő, és ebben lehet igazság, hiszen gondoljunk csak bele, legutóbb az Astra és a HTE között is öt találkozó kellett, míg eldőlt az arany sorsa. Meglátjuk, hogy kiegyenlíti-e az esélyeket a DEAC, vagy a hatalmas lélektani előnnyel járó második mérkőzést is megnyeri-e a Tolna.
A mérkőzést a hazaiak élőben közvetítik, tartsanak velük!