NŐI FUTSAL NB1. 10. FORDULÓ
BEHARANGOZÓ
EGER SE – DVTK-VÉNUSZ
Tiszafüred, Benedek Gábor Sportcsarnok
11.29 péntek 18:30
Meglepetés szezont fut az újonc hazai csapat, akik legutóbb súlyos vereségbe szaladtak bele Debrecenben, azonban így is az előkelő negyedik helyen állnak. A Pintér Petra vezette egriek Miskolcon meglepetést okozva arattak sikert. Három mérkőzés után tudott ismét pontot szerezni a Vénusz, amely a Csepel otthonából hozott el egy egységet és egyértelműen arra készülnek, hogy visszavágjanak a hazai vereségért. A párharc háromesélyes.
CSEPEL FC USE – TFSE-TENT BUDAPEST
Budapest, Laurencz László Sportcsarnok
12.01 vasárnap 18:00
A hazai csapat gól nélküli döntetlent játszott az elmúlt fordulóban a Miskolciak ellen és összességében is elmondható róluk, hogy kevés gólos meccseket játszanak. Pontosan emiatt is kell az egyetemistáknak teljes mértékben koncentrálniuk. Figyelmeztető jel lehet számukra, hogy az elmúlt fordulóban csak a lefújás előtt tudták kicsikarni a győzelmet Varga Adél góljával.
Mindent figyelembe véve minden olyan eredmény, amely nem TF sikert jelent, meglepetést okozna.
ÚJPEST FC – TOLNA-MÖZS
Kistarcsa, Kistarcsai Városi Központ
12.01 vasárnap 16:00
A fővárosiak két fontos mérkőzést tudtak megnyerni, míg legutóbb mindösszesen egy percen múlt, hogy a forduló meglepetését okozva pontot raboljanak a TF otthonában. Az Újpest továbbra is harcban van a Final Four helyezésekért, ezért minden pontra szüksége van, amely mellé egy-két bravúr is kellene. A vendégek az a debreceni és egri döntetleneket követően nagy arányú győzelmet arattak legutóbb és továbbra is veretlenek. A remek formában lévő Kiss Gréta vezérletével egyértelműen a három pontért utaznak.
ALMÁSFÜZITŐI SC – DEAC
Tarján, Tarjáni Sportcsarnok
12.01 vasárnap 15:00
Nincs könnyű helyzetben az újonc, hiszen sok gondról érkezik információ tőlük, legutóbb Kottra Márk vezetőedző is problémákról tájékoztatta az érdeklődőket egy videós bejelentkezésben. Ráadásul a veretlen és legutóbb magabiztos, nagy arányú győzelmet arató debrecenieket fogadják. Első ránézésre a legegyértelműbbnek ez a párosítás tűnik, óriási meglepetés lenne, ha a vendégek nem aratnának több gólos győzelmet.