Négy év után újra az NB I-ben indulhat az Astra
2026.05.23 | 18:02
Négy év után újra az NB I-ben indulhat az Astra

Dombó János tanítványai az odavágón összeszedett egygólos hátrányukat le tudták dolgozni pénteken Salgótarjánban, így az új szezonban újra a legmagasabb osztályban állhatnak rajthoz.

NB II helyosztó 2. mérkőzés
SALGÓTARJÁNI VSE-ASTRA HFC 1-4 (0-1)
Játékvezetők: Pádár, Forgó, Homoki

Salgótarján: Cseh-Rusz - Budveszel, Gál, Tóth, Bede
Cserék: Csikós, Verbói - Mészáros Zs., Határ-Molnár, Bujtár-Bokor, Mészáros D., Kerekes, Miklós-Baksa
Vezetőedző: Bujtár Tamás

Astra: Halla - Pap, Csuhai, Németh, Szabó-Megyes
Cserék: Gévay - Hári, Kövy, Hagymásy, Marek, Rojtos
Vezetőedző: Dombó János

Sárga lap: Mészáros Zs. (20')

Gólszerzők: Bede (32') illetve Csuhai (20'), Marek (35'), Pap (38'), Szabó-Megyes (39')

Összesítésben: 5-3 az Astra javára

Az NB II-es döntő második mérkőzése előtt a Salgótarján vezetőedzője, Bujtár Tamás többek között arról beszélt a futsalhungary.hu-nak, hogy hiába nyertek az odavágón 2-1-re, nem dőlhetnek hátra, hiszen egy gólt futsalban rövid idő alatt le lehet dolgozni.

A pénteki mérkőzésen sokáig 0-0 szerepelt a kijelzőn, aztán az első félidő végén Csuhai Vivien bevette a hazaiak kapuját, így az Astra vezetett 1-0-ra a szünetben. A találat előtt egy csúnya sérülés borzolta a kedélyeket: Kövy Eliza arcát az egyik tarjáni játékos lába találta el. Az Astra futsalosának két első fogából is letört egy darab. A kényszerszünetet követően Csuhai egy szabadrúgás-variácó végén lőtt a kapuba.

A második játékrészben több helyzetet is láthattak a nézők, de egy ideig nem módosult az állás. Aztán a 32. percben Bede Anna egalizált, ekkor újra a Salgótarján állt jobban összesítésben. A hajrában a vendégek akarata érvényesült, előbb Marek Réka, majd Pap Nóra köszönt be, az 1-4-es végeredményt pedig Németh Virág Gabriella állította be.

Az Astra a sikerrel megvívott párharcnak köszönhetően 2022 után újra az NB I-ben szerepelhet. Négy éve a csapat a negyedik helyen végzett az élvonalban. A Salgótarjánra az NB I hetedik helyezettje ellen vár még egy osztályozó, amelyen kivívhatja a feljutást. A Nógrád megyeiek az Újpest-Nagykanizsa párharc győztesével küzdhetnek majd meg. 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Újpest FC - Vehir.hu Futsal Veszprém
2026.03.20 | 15:46
Magyarország-Olaszország
2026.03.18 | 17:01

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2026.04.14 | 09:23
2026.04.06 | 09:46
2026.01.29 | 07:13
Támogatóink

Partnereink