NB I-ben a ReklámPress-Skorpió
2015.08.16 | 20:50
NB I-ben a ReklámPress-Skorpió Augusztus végén kezdődik a női Futsal NB I, 2015-2016-os idénye melyen újoncként részt vesz a ReklámPress - Skorpió csapata is, akik a másodosztályban szerzett bronzérem után az ELTE visszalépése miatt kaptak felkérést az élvonalbeli indulásra. A gárda sikeredzőjét Tóth Zsoltot faggattuk az előttük álló szezonról. F-H: Már tavaly is lett volna lehetőségetek elindulni az NB I-ben, de akkor nem éltetek vele. Most viszont igen, így felvetődhet a kérdés mi változott azóta, hogy erre az elhatározásra jutottatok? - Tavaly a vezetőség úgy döntött, hogy még nem vagyunk elég érettek az élvonalbeli szereplésre. De idén már konkrét cél volt a feljutás, amit az ELTE visszalépése után a bronzérem kiharcolásával sikerült is elérni. Jó döntés született én azt gondolom, hiszen a másodosztályban rengeteget fejlődtek a játékosok, kellő meccsrutinra tettek szert és még jobban összeértünk. Azt gondolom most már kár lett volna kihagyni azt, hogy a legjobbak közt is megmérettessük magunkat. F-H: Helytálló a legjobbak közt is, hiszen a HTE mellett ti vagytok a másik csapat, akik az NB II - be is beneveztetek. Ilyen nagy a keretetek? - Örömmel mondhatom, hogy több mint 30 játékosunk van, s nálunk minden a lányok körül forog, és az ő érdekükben történik minden. Fontos, hogy minden játékosunkat versenyeztetni tudjuk, ezért lényeges, hogy mindkét pontvadászatban jelen legyünk. F-H: Anyagilag bírni fogjátok a terheket? - Horváth Szabolcs személyében egy női Futsal - fanatikus áll mögöttünk, aki a lehetőségekhez mérten igyekszik biztosítani számunkra a szükséges feltételeket. Nincs nálunk sem kolbászból a kerítés, de amit szponzoraink megígérnek, azt mindig be is tartják, így nem aggódunk az anyagiak miatt. Szabolcs mindenben igyekszik segíteni nekünk, kitűnő ember. F-H: A játékosállományt tekintve mire lehettek képesek az első osztályban? Mi a konkrét célkitűzés? - Tisztában vagyunk azzal, hogy tanulóév elé nézünk, hiszen a két osztály között azért elég nagy a differencia. Éppen ezért reális célt tűztünk ki a lányok elé, szeretnénk a 6-8-dik valamelyikén végezni. Nem gondolunk kiesésre. A helyezés mellett persze fontos, hogy a játékban is előrelépjünk, hogy aztán a későbbiekben még nagyobb elvárásaink legyenek. F-H: A Tóth Friderika, Gál Veronika Szandra, Rusz Bianka hármas mellé egyre inkább felértek a tehetséges fiatalok, így reálisnak érezzük, hogy ne csak átszállójegyet váltsatok az élvonalba. - Valóban így van Bede Anna és Bede Anett mellett Balya Dorottya is meghatározó játékossá vált és büszkék vagyunk arra, hogy több élvonalbeli csapat megkeresése ellenére is hozzánk kötelezték el magukat. Nagyon fontos ugyanis, hogy egyben maradjon a feljutást kiharcoló játékoskeret. F.H: Terveztek erősítéseket a nyáron? - Büszkék vagyunk arra, hogy zömében saját nevelésű játékosokkal értük el a sikereket így az alapkoncepció nem változik. Ugyanakkor visszahívunk a csapathoz több korábban nálunk játszó futsalost is, valamint tervezünk 1-2 új igazolást, mert szeretnénk, ha valódi versenyhelyzet alakulna ki. Nevekkel egyelőre nem dobálóznék, még folynak a tárgyalások kiszemeltjeinkkel. F.H: A bajnoki rajtig hogy alakul az együttes programja? - Jövő héttől már heti három edzés szerepel a programban, és tervezünk több edzőmérkőzést is a HTE-vel, akikkel kimondottan baráti a viszonyunk. Fontos, hogy erős csapatokkal mérkőzzünk meg, így nagyon várjuk már, hogy a nyári ELTE Tanévnyitó kupa döntője után újra megmérkőzünk a Hajdúböszörménnyel. Úgy érzem a fokozódó edzésszám és erős felkészülési meccsek szolgálják leginkább érdekeinket. F.H: Nógrád megyében a kosarasok mellett csak Ti szerepeltek az élvonalban, így a szurkolók is sokkal nagyobb figyelemmel fogják követni eredményeiteket. Érzitek e kiemelt érdeklődést? - Örömmel mondhatom, hogy a visszajelzések alapján az NB I-ben megdőlhet az eddigi átlag nézőszámunk. Azt gondolom szerethető csapat vagyunk és a töretlen küzdőszellemünkre vevő lesz a publikum. Mi azon leszünk, hogy örömet szerezzünk a bennünk bízóknak. Hatalmas büszkeséggel tölt el bennünket, hogy női futsalban eljutottunk oda, hogy a legmagasabb szintű bajnokságban edződhetünk.
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink