Nagy győzelem a Kistarcsától; feltámadt a Kartal
2020.11.11 | 13:19
Nagy győzelem a Kistarcsától; feltámadt a Kartal

Bár kedden még úgy tűnt, leáll a bajnokság, most már az látszik valószínűbbnek, hogy folytatódik az NB II is. Amelynek a Keleti csoportjában a listavezető Kistarcsa nagy győzelmet aratott, ezzel meglépett két üldözőjétől, az egyaránt vereséget szenvedő Mádtól és a Nyírbátortól. Utóbbit a feltámadó Kartal győzte le, míg a Csenger is nyert, ezzel már második. Alaposan összesűrűsödött a mezőny, melynek közelít a közepéhez az egymás után másodszor nyerő Kincsem.

CSENGER FUTSAL – MEAFC-MISKOLC 7-3 (3-1)
Gól:
Lengyel (3), Rigó, Polácsek (2), Balogh, ill. Dlehány, Hadházi (2)

Már a hatodik percben előnybe került a Csenger Lengyel Marcell góljával, majd Rigó Attila és újfent Lengyel is betalált még az első félidőben, melynek végén Dlehány Bence szépített. A második félidőben szűk tíz perc gólcsend után Lengyel tovább növelte a hazai előnyt, Polácsek Patrik duplája pedig végleg eldöntötte a találkozót. A végén még Hadházi Sándor duplázott a vendégektől, köztük Balogh Árpád lőtt még egy hazai gólt, így kialakult a 7-3-as végeredmény. Hozta a kötelezőt a Csenger, most már öt meccse veretlen, így fellépett a második helyre, míg a Miskolc továbbra is utolsó, és kezd leszakadni a mezőnytől.

Egy parádés gól a mérkőzésről:

KARTAL SE – NYÍRBÁTOR SC 11-3 (6-0)
Gól:
Gerebenics (2), Bánfalvi (4), Nagy, Barabás, Szabó Zs. (2), Szabó R., ill. Török, Pálvölgyi (2)

Miután a Kartal legutóbb a sereghajtót se tudta legyőzni, megkongtak a vészharangok. A vesztett pontok tekintetében a forduló előtt a Máddal együtt legjobban álló Nyírbátor ellen azonban lehetőség nyílt a javításra, és sikerült is. Már kilenc perc alatt háromgólos volt az előny, Gerebenics Norbert, Bánfalvi Balázs és Nagy Gábor egy-egy találatával, majd a szünetig Barabás Miklós, Bánfalvi és Szabó Zsolt is szerzett még egy-egy gólt. A második félidő elején Szabó Zsolt és Bánfalvi újra eredményes volt, aztán 8-0-nál jött az első vendégtalálat Török István révén, amire Gerebenics válaszolt. Pálvölgyi Balázs két góllal szépített még, de a végén a négyig jutó Bánfalvi mellett még Szabó Roland is betalált, így kiütéses győzelmet aratott a Kartal. A hazaiak ezzel felléptek a hatodik helyre, és csak négy pontra vannak az első helytől, míg a Nyírbátor visszacsúszott az ötödikre.

MVFC-BERETTYÓÚJFALU II – MÁDI FC 6-1 (2-0)
Gól:
Rézműves (2), Sipos (2), Békési, Bíró, ill. Dorogi

A Mád a forduló előtt a legkedvezőbb helyzetből várhatta a folytatást, de elsősorban azért, mert hazai pályán játszott egymás után négy meccset, és azt mind megnyerte, az egyetlen idegenbeli találkozóját viszont elvesztette. Ahogy a másodikat is, mert a Berettyóújfalu második csapatának otthonában tíz perc alatt kétgólos hátrányba kerültek (Rézműves Tibor duplázott), majd a második félidőben a hazaiak Sipos Robin két, Békési Dániel egy-egy góljával növelték az előnyüket. A vendégek csak az utolsó percben találtak be Dorogi Szabolcs révén, így az MVFC II simán, 6-1-re nyert, és megelőzve riválisát a harmadik helyre lépett, míg a Mád visszacsúszott a negyedik pozícióa.

KINCSEM FUTSAL – USE NYÍRSÉG FC 7-5 (2-2)
Gól
: Laczkó M. (3), Laczkó G. (2), Kardos, Ficsor, ill. Kiss (4), Szilágyi

Alsóházi rangadót játszott a két csapat, mindkettő igencsak tartalékosan felállva. A vendégek kezdték jobban a meccset, Kiss Tamás egy perc alatt duplázott, de a szünetig Laczkó Milán és Laczkó Gergő egyenlíteni tudott. A második félidőben is Kiss révén került előnybe a Nyírség, ám nyolc perc alatt fordított a Kincsem, Kardos Olivér és Laczkó Milán találatával. Volt azonban még fordulat a meccsben, Kiss a negyedik gólját is megszerezte, majd Szilágyi Ákos is megzörgette a hálót. Egy perccel később Ficsor Richárd egyenlített, az utolsó percekben pedig Laczkó Gergő és Laczkó Milán révén nyerni tudott a Kincsem. A tápiószentmártoniak, így egymás után a második meccsüket megnyerve közelítenek a középmezőnyhöz, Laczkó Milán 16 találattal átvette a vezetést a góllövőlistán, míg a Nyírség a Miskolccal együtt kezd leszakadni a mezőnytől.

ENERGIA SC GYÖNGYÖS – KISTARCSA 2-8 (1-1)
Gól
: Marosi, Bartha, ill. Dolhai M., Néma, Besnyő (2), Dolhai G., Angyal, Barabás (2)

Egészen a 17. percig kellett várni az első gólra, Dolhai Máté juttatta előnyhöz a vendégeket, de Marosi János válasza azonnal jött. A szünet után viszont hengerelt a Kistarcsa, Besnyő Dániel és Barabás Ádám két-két, Néma Krisztofer, Dolhai Gergő és Angyal Zoltán egy-egy góljára csak Bartha Balázs tudott válaszolni. A Kistarcsa hetek óta listavezető, de a Mád és a Nyírbátor vereségével most először úgy, hogy a vesztett pontok tekintetében is a legjobb, míg a Gyöngyös visszacsúszott a hetedik helyre.

A Nyugati csoport meccseiről ide kattintva olvashat!

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink