Nagy a tömörülés Nyugaton
Nagy a tömörülés Nyugaton

A tabella alapján nincs kifejezetten nagy derbi a kilátásban hétvégére, de tudjuk jól, hogy a női futsal másodosztályban minden játékhéten születnek teljesen váratlan eredmények. Így várjuk, ezen a hétvégén ki fogja meglepni a mezőnyt, mert abban szinte biztosak vagyunk, hogy lesz ilyen. A nyugati csoportban hihetetlenül feltorlódott a mezőny, a Máltai SE lépéselőnye minimális, de csak a több lejátszott találkozó miatt. Mögöttük három csapat is 18 ponttal áll, úgyhogy érdekes meccseknek nézhetünk majd elébe.


Női futsal NBII 14. forduló

Keleti csoport

Csorvási SK - SK Tóalmás
2021.03.07. 14:00
Békéscsaba Evangélikus Sportcsarnok

Ezen a meccsen nem számítunk a már emlegetett meglepetésre, hiszen a Tóalmás brutális szériában van - Szabó Bogiék utoljára tavaly novemberben szenvedtek vereséget (!). A Csorvás ezzel ellentétben nagyobb arányban kapott ki múlt héten, a Dévaványa nem adott nekik esélyt még a szépítésre sem. Így továbbra is utolsók a lelkes, sportszerűen küzdő csorvásiak, remélhetőleg így folytatják, és hamarosan megszerzik első győzelmüket is.

Miskolci Vénusz - Reklámpress-BTC
2021.03.07. 15:00
Miskolci Városi Sportcsarnok

A miskolciak múltkor kisebb meglepetésre szoros meccsen vereséget szenvedtek a Tóalmás otthonában, így most a két csapat helyet cserélt a tabellán. A borsodiak vannak bronzérmes pozícióban, és ahhoz, hogy ne maradjanak le, ezt a meccset be kell húzniuk a Bátonyterenye vendéglátójaként. Tudjuk, milyen veszélyes otthon a Miskolci Vénusz, ebben a szezonban a Tolna is megtapasztalhatta, miután Volodymyr Kolok ex-tolnai edző új csapata kiejtette őket a Magyar Kupából. A BTC lendülete kicsit megkopott a szezon elejéhez képest, de továbbra is egy erős gárda, a góllövőlista első helyezettjét is ők adják, így mindig benne van, hogy legyőznek akár egy papíron esélyesebb csapatot is.

Dévaványai SE - MVFC Berettyóújfalu
2021.03.07. 18:00
Varga Lajos Városi Sportcsarnok

Továbbra is magabiztosan vezeti a Keleti csoportot Tanács Zoltán csapata, múlt héten nagy fölénnyel kerekedtek felül a Csorvás csapatán, megmutatva az erőviszonyokat. A berettyóújfalui gárda bár megélt szebb napokat, de most jó formában vannak - az elmúlt négy találkozójukon nem szenvedtek vereséget, ebből hármat meg is nyertek, az egyetlen döntetlen pedig pont a Dévaványa ellen született. Így Furka Júliáékban biztosan ég a visszavágás vágya, de biztosak vagyunk benne, hogy a Mezei-Vill nem fogja könnyen adni a bőrét.


Nyugati csoport


Csepel UP SE - Viadukt SE Biatorbágy
2021.03.06. 18:00
Csepeli ÁMK

A hazaiak nincsenek túl jó formában, az elmúlt négy meccsükön háromszor kaptak ki, legutoljára az ELTE elleni bepótolt találkozón szereztek megsemmisítő, nyolcgólos vereséget a csepeli lányok. Tény, hogy a kettős terhelés nehezítő tényező, de mégis, váratlan, hogy ilyen eredményeket játszanak mostanában Kincses Ernőék. A Viadukt ezzel ellentétben kiváló formában van, az elmúlt három meccsükön a paksi Atomerőmű SE csapatát verték oda-vissza, valamint az ELTÉtől tudott pontokat csenni a biatorbágyi alakulat. Meglátjuk, hogy kinek folytatódik, vagy kezdődik el a jó szériája a találkozó után.

Máltai SE - Dunaújváros
2021.03.07. 17:00
Érd, Treff Sportcsarnok

A máltaiak listavezetőként, a legutóbbi öt meccsen győzedelmeskedve várják a találkozót, ami érdekes, hogy utoljára pont a Dunaújváros otthonában szenvedtek vereséget. Ettől eltekintve azonban nagyon magukra találtak a hazaiak, a szezon kezdeti nehézségei után megtalálták a megfelelő megoldást, és ezt kiválóan alkalmazzák is, hiszen azóta sorozatban aratják a győzelmeket gyakorlatilag majdnem az egész mezőnyt megverve. A vendég dunaújvárosiak nagy skalpot ejtettek a múlt héten, hiszen a Csepel látogatott hozzájuk, majd tértek is haza üres kézzel a rangadóról. Láthatjuk tehát, hogy mindkét csapat jó formában van, ráadásul ez a találkozó a tabella szempontjából is igen érdekes lehet. Kíváncsian várjuk.

ELTE-BEAC - Atomerőmű SE
???
BEAC Sporttelep

A forduló egyetlen halasztott találkozója lesz ez, egyelőre nem tűztek ki időpontot a csapatok a bepótlására. Reméljük, hogy a COVID-helyzet alakulása miatt nem csinálnak újra rendszert az alakulatok a halasztásból, de természetesen megértjük az ebből adódó problémákat is. Bízunk a találkozó mihamarabbi lejátszásában.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink