Megszakadt az MVFC nyeretlensége, élre álltak az Amazonok
2016.10.04 | 12:27
Megszakadt az MVFC nyeretlensége, élre álltak az Amazonok A Gyulai Amazonok és az MVFC Berettyóújfalu is érvényesítette a papírformát a női NB II, 3. fordulójának, vasárnapi mérkőzésein. A címvédő a Szent Mihályt, a hajdúságiak pedig az újonc Gerjeni SK-t múlták felül. Női NB II, Keleti-csoport, 3. forduló Az idei évre megerősödött szegedi Szent Mihály FC csapata látogatott el vasárnap az NBII-s futsal bajnokság Keleti-csoportjának 3. fordulójában az ezúttal is bajnokesélyes Gyulai Amazonokhoz. A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, rögtön magukhoz ragadták az irányítást, látszott, hogy pont(ok)ért jöttek Gyulára. Ennek a 3 percben meg is lett az eredménye, Redetzky Andrea egy egyéni hibát kihasználva vezetéshez juttatta csapatát. A mérkőzés 5. percétől azonban fokozatosan vette át a mérkőzés irányítását a címvédő, Erdélyi Angéla megtalálta idei „góllövő cipőjét”, két gyönyörű góllal átvette a vezetést a hazai csapat. Az első félidő utolsó 10 percében nagy fölényben játszottak a gyulaiak, ám hozzá kell tenni, hogy Deák Márta kapusnak így is akadt dolga a gyulaiak kapujában. Bálint Rebeka dupláját követően már 3 góllal vittek az amazonok, látszott az összeszokottság a fiatal vendéglátó együttesnél, rengeteg helyzetet dolgoztak ki az első félidő folyamán. Hódi Zsuzsanna lányai azonban becsülettel küzdöttek a pályán, Szalai Ágnes és Géczi Bettina remek védekező munkájával sikerült több gyulai támadást is megakadályozniuk. A második játékrész meddő hazai fölénnyel kezdődött, azonban helyzetek mindkét oldalon akadtak. Molnárné Irénke tanítványai jobban bírták erőnlétileg a mérkőzést, így veszélyes kontrákkal, támadásokkal veszélyeztették Jankulár Zita kapuját. Fülöp Diána pazar gólját követően a mindössze 15 éves Bálint Kata szabadrúgásból is betalált, így szinte el is dőlt a 3 pont sorsa. A két gólt követően is sok helyzet akadt a gyulai játékosok előtt, de a vendégek kapusa többször is bravúrral hárított. Varga Zsuzsa 10 méterest hibázott, ám a vége előtt két perccel Lipták Lilla még szépíteni tudott, beállítva a 6-2-es végeredményt. Gyulai Amazonok-Szent Mihály FC 6-2 (4-1) Gyulai Városi Sportcsarnok, 150 néző Játékvezetők: Telek András – Juhász Lajos – Zsótér Róbert Gyulai Amazonok: Deák Márta - Papp Laura, Fülöp Diána, Perjési Rita, Erdélyi Angéla Csere: Kurai Nikolett, Balogh Noémi, Bálint Kata Tünde, Bálint Rebeka, Csontos Zsanett Molnár Ágnes Irén, Pilán Tímea Edző: Molnár Zoltánné Szent Mihály FC: Horváth Melinda – Géczi Bettina, Varga Zsuzsa, Redetzky Andrea, Szalai Ágnes Csere: Jankulár Zita, Harcel Boglárka, Koncz Benadett, Börcsök Ágota, Lipták Lilla Edző: Hódi Zsuzsanna Gólszerző: Erdélyi Angéla (2), Bálint Rebeka (2), Fülöp Diána, Bálint Kata Tünde illetve Redetzky Andrea, Lipták Lilla Molnár Zoltánné (Gyulai Amazonok): - Nem kezdtük jól a mérkőzést, a lányok túlizgulták az első néhány percet, melynek meg is lett az eredménye. A kapott gól után összeszedetten játszottunk, sok támadást építettünk fel, illetve átvettük a mérkőzés irányítását. A második játékrészben nagyon tetszett a játékunk, úgy gondolom, hogy kiszolgáltuk a szépszámú hazai közönséget. Gratulálok a csapatnak, ebből a mérkőzésből lehet építkezni! Hódi Zsuzsanna (Szent Mihály): - Szoros eredményben bizakodva érkeztünk Gyulára, és mivel a vezető gólt is sikerült megszereznünk, minden okunk is meg lehetett rá. Akár két góllal is növelhettük volna az előnyünket, de katasztrofális helyzetkihasználásunk sajnos megbosszulta magát, a félidő végére pedig sikerült össze is omlanunk. A második játékrészben is csak már sajnos a szépítésre futotta az erőnkből. A mutatott játék alapján az eredmény a gyulaikra hízelgő, ekkora különbség nem volt a két csapat között.. Megszerezte első győzelmét a 2016-2017-s bajnoki kiírásban az MVFC Berettyóújfalu. Az újonc Gerjeni SK-t magabiztosan verte hét gól különbséggel Trencsényi János csapata. A mérkőzés hőse a négy gólt szerző Pozsgai Kitti volt. A vendégek az első játékrész feléig jól tartották magukat aztán fokozatosan elhúzott az MVFC és ilyen arányban is megérdemelten tartotta otthon a három pontot. [gallery ids="66865,66868"]  --------------------------------------------------------------------------------------------------------------- MVFC Berettyóújfalu – Gerjeni SK 8-1 (3-1) Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok, 50 néző Játékvezetők: Szabó Ferenc Szilárd – Szűcs László – Kriston Tamás   MVFC: Tóth Renáta – Tóth Nóra, Tóth Anita, Petrik Szilvia, Pozsgai Kitti Csere: Tar Szilvia, Donkó Szilvia, Pozsgai Melinda Edző: Trencsényi János Gerjeni SK: Marosi Julianna - Marosi Ildikó, Klézli Szandra, Horváth Csenge, Grill Zita Csere: Magyarné Horváth Zsuzsanna, Horváth Éva Edző: Horváth György   Gólszerző: Pozsgai Kitti (4), Donkó Szilvia (2), Tóth Nóra, Petrik Szilvia illetve Klézli Szandra Trencsényi János (MVFC): Javuló játékkal megérdemelt győzelmet arattunk a szimpatikus Gerjeni SK ellen. Ebből a sikerből önbizalmat meríthetünk. Horváth György (Gerjeni SK): - Frissebben és gyorsabban játszott a hazai csapat, mi pedig fáradtak voltunk, s betegség is nehezítette dolgunkat. Ennek köszönhető a nagy különbség. Nem tudtuk múlt heti teljesítményünket megismételni.   
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink