Megőrzi-e négygólos előnyét a Fradi a TF elleni osztályozón?
2019.06.15 | 07:41
Megőrzi-e négygólos előnyét a Fradi a TF elleni osztályozón? Szombat délután rendezik a női osztályozó visszavágóját, ahol a Fradi pórbálja megőrizni négygólos előnyét az egyetemistákkal szemben. Női osztályozó az NBI-ért Visszavágó mérkőzés   TFSE – FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 17: 00 Budaörs Városi Sportcsarnok  Az első mérkőzésre a Népligetben került sor, ahol a zöld-fehérek ellenfelük fölé nőttek, és nagyobb koncentrációval, még jelentősebb előnyt is elérhettek volna, de a négy gól így is tetemesnek mondható. A kérdés, hogy a TF fel tud-e javulni a második összecsapásra, mert ahhoz, hogy legyen esélye ledolgozni a hátrányt, jelentősen javulnia kell mind védekezésben, mind támadásban. Ehhez persze a Fradinak is lesz egy-két szava.

Az első mérkőzés összefoglalója:

Amennyiben Soóky Norbert tanítványai hasonló játékot nyújtanak, mint az odavágón, nagy meglepetés nem érheti őket. Ami mellettük szólhat, hogy az otthon kapott egy gól sokat érhet, hiszen idegenben két gólt szerezve már öttel kellene kellene nyernie az egyetemistáknak. Ami érzékeny veszteség a Ferencvárosnak, hogy az első meccsen kiállított Gruber nem léphet pályára. A TF együttesénél viszont a vezetőedző eltiltása lejárt, így Horváth Gábor a kispadról segítheti csapatát. Vélhetően az egyetemisták mindent megtesznek majd, hogy megőrizzék első osztályú tagságukat, de az esélyek a Fradi mellett szólnak. Első mérkőzés: 5-1 a Ferencváros javára  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink