MEGNYERTE AZ ALSÓHÁZAT AZ ETO
2017.04.22 | 09:51
MEGNYERTE AZ ALSÓHÁZAT AZ ETO Izgalmas és fordulatos meccsen kétgólos győri előnyt egy perc alatt dolgozta le a végig vészkapus játékkal taktikázó Csömör. Ezután kétszer is vezettek, de az ETO végül a hajrában meg tudta nyerni 8-6-ra az óriási csatát. Süle Dóra 4, Zemlényi 2, Dikanová és Tillinger 1-1 gólt szerzett. Mindkét csapat játékosai a szívüket lelküket beleadták a mai találkozóba, aminek az eredménye egy nagy iramú, izgalmas, fordulatos gyönyörű futsal meccs lett!
Küzdelmes és rengeteg hibával fűszerezett első félidőben szinte végig 5 a 4 játékkal próbálta meglepni a győrieket az Airnergy, amit a mérkőzés hajrájáig sikeresen meg is tett. A hazaiak nem tudták a saját játékukat játszani, ami kizökkentette az ETO-t, igaz hősiesen és koncentráltan védekeztek,valamint próbáltak gyors kontrákat indítani, sokáig sikertelenül.

18035412_1705836662767777_1079048893_n

A vendégek előtt adódott több lehetőség az első félidőben, azonban vagy a Győr kapusa Joó Alexandra védett, vagy a vendég befejezés volt pontatlan. A 8. percben aztán váratlanul vezetést szerzett az ETO Süle góljával, amikor Szücs Laura ívelését Szabó Krisztina kiejtette, pont a győri támadó elé, aki közelről nem hibázott (1-0). Folytatódott a szokatlan felállást erőltető játék, egyre több sikeres vendég akcióval, az ETO továbbra is védekezésre kényszerült, támadásuk alig-alig akadt. A félidő derekára aztán izgalmasan alakult a mérkőzés, ugyanis Fehér Vivien bombája Zemlényiről Üveges Katalin elé perdült, aki a győri kapuba lőtte a vendégek egyenlítő gólját (1-1). A nagy iram és az agresszív taktika az ETO malmára hajtotta a vizet, kétszer is elvesztették a labdát a vendégek,  Süle Dóra kétszer is egy az egyben vezethette kapura a játékszert, és vette be egymás után a villámkapus hálóját (2-1, 3-1).

sule-dora-_2016-08-08

A szünetben mindkét csapat edzője alaposan feltüzelhette a lányokat, mivel hatalmas helyzet, adok-kapok alakult ki a pályán, mind az ETO, mind az Airnergy sorra dolgozta ki akcióit, amiből elsőre az 5 a 4 játékot folytató vendégek jöttek ki jobban. Az Airnergy két perc alatt megfordította az állást. Előbb Horváth Hanna szólója után lekészítette a labdát a bal kapufánál álló Fehérnek, aki estében húzta Joót is érintve a győri kapuba. (3-2). Lendületbe jött az Airnergy a góltól, még ebben a percben Üveges szerzett labdát a bal szélen, majd az utolsó védőket is kicselezve emelt elegánsan a hálóba (3-3). Nem jött ki a szorításból az ETO, újabb vendég találathoz asszisztált a védelmük, a végigjáratták a labdát és a vészkapusuk passzát Horváth H. pofozta közelről Joó kapujába (3-4).

18073423_120332000307195738_370277068_n

Időt kért Molnár Attila a győriek edzője gyorsan, megnyugtatva csapatát. Zemlényi Csenge indult meg szép cselekkel, szólója után önzetlenül Dikanová elé tálalt aki estében kanalazott a csömöri kapuba (4-4). Az Airnergy folytatta a játékát, újabb vendég találat következett (4-5), Szabó küldte a labdát a Kovács Szilviának, aki a keresztlabdájával megtalálta Fehért, aki a kiszolgáltatott Joó mellett egy lépésről  meglepetésre ismét megszerezte a vezetést az Airnergynek. Komoly bajban volt az ETO, vészesen fogyott az idő a meccs végéig. Jókor jött Süle negyedik találata, Üveges passzát csípte el az üres vendég kapu előtt és gurított a hálóba (5-5). Megrázta magát a Győr és az 36. percben Tillinger Dóra egy formás győri támadás kilőtte a bal alsó sarkot (6-5), most az ETO vette át a vezetést! Sőt Zemlényi Csenge találatával kettőre nőtt a hazai előny egy perccel a vége előtt (7-5). Dikanová félpályás passzát gurította az ellenkező sarok felé, a vészkapus Szabóról vágódott a labda a kapuba.

zemlenyi-csenge-_2016-08-08

Hihetetlen utolsó két perc következett, az ETO hősiesen védekezett, majd egy vendég kapura lövésnél Zemlényi arca elé tett kezén akadt el a labda, sárgalap és büntető következett. A 6 méterest Horváth H. laposan lőtte bal sarokba , egy gólra jött fel az Airnergy (7-6).  Az utolsó percben Joó bravúrjai és az extázisban védekező győri csapat az utolsó másodpercekben labdát szerzett, majd Zemlényi Csenge góljával állította be a végeredményt, aki Tillinger passzát gurította a kapuba (8-6). 8-6-ra nyert végül az Árkád ETO, ezzel megszerezték az Alsóházi győzelmet, és a bajnoki 6. helyet. Az Airnergyt is óriási dicséret illeti, mivel 5 a 4 játékuk majdnem célba ért, csak kicsin múlt, hogy ma nem ők örülhettek a Magvassy Sportcsarnokban! Az ETO ma este képes volt többször is változtatni taktikáján, és fejben, valamint a pályán saját magukat is le kellett győzni a mai sikerhez. molnar-attila_2016-04-15Molnár Attila: - Nagyon örülök a hatodik helynek, most érzem azt, hogy megérte dolgozni, mert bár vannak hiányosságaink, az alapokat leraktuk, és erre már lehet a következő szezonban építkezni. Szerettünk volna egy szép játékkal nyerni, és kiszolgálni a szépszámú szurkolótábort, de ellenfelünk taktikája ezt csírájában fojtotta el. Már régen mondom, hogy a női bajnokságban valaki elkezdi az öt a négy elleni játékot, és jól csinálja, meccseket nyerhet vele. Mi sajnos még az idő rövidsége miatt nem értünk el odáig, hogy ezt a taktikai elemet gyakorolni tudjuk, és ez meg is látszott a mai nap. Az Airnergy végig ezt játszotta ellenünk, és bár nekem öngyilkos taktikának tűnt, majdnem bevált. Számtalanszor kellett változtatnom a saját játékunkon, hogy fogást találjak az ellenfelünkön. A végére bevált, de az Airnergy is simán nyerhetett volna ma. Nem ez lett a forgatókönyv, aminek örülök, és már most tudom, hogy mivel fogjuk tölteni a holt szezont! Gratulálok a lányoknak, ma is megmutatták, hogy jövőre számolni kell velük a bajnokságban. ÁRKÁD ETO - AIRNERGY FC 8-6 (3-1) Győr, Magvassy Sportcsarnok ETO: Joó A. - Tillinger D., Dikanová D., Szűcs L., Zemlényi Cs.  Cserék: Hetrovicz P., Szabó J., Kardos A., Schwenk A., Kardos E. Süle D. Edző: Molnár Attila Airnergy: Bors E. - Horváth H., Kovács Sz., Fehér V., Üveges K.  Cserék: Szabó K., Méhes K. Pistyán Á., Kókány R. Edző: Gabura Gyula Gólszerzők: Süle D (4), Dikanová D., Zemlényi Cs (2), Tillinger D., illetve Üveges K. (2), Horváth H. (3) Fehér V.  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink