Megerősítette a helyét a DEAC
2014.12.05 | 18:37
Megerősítette a helyét a DEAC Kalafa - Újbarok SE - MVFC Berettyóújfalu 2-2 (1-0) Szár, Szári Sportcsarnok Játékvezetők: Stumpf Tamás, Kovács Róbert, Pataki Dániel Kalafa-Újbarok SE: Terdik Tamara, Szabó Zita, Pap Eszter, Reményik Katalin, Farkas Diána, Csere: Lupucz Tímea Piroska, Botos Regina, Virág Mária Vezetőedző: Szabó László MVFC Berettyóújfalu: Varga Veronika, Tóth Nóra, Tóth Anita, Tóth Tamara, Kota Gabriella Csere: Kelemen Anett, Kóti Lili, Pozsgai Kitti, Papp Dóra, Czakó Viktória Vezetőedző: Dávid Richárd Gólszerzők: Pap Eszter, Virág Mária, illetve Kota Gabriella (2) A találkozó tapogatózó játékkal kezdődött. Helyzetek adódtak mindkét csapat előtt, de ezek sorra kimaradtak. A hazaiak számtalan támadást vezettek a vendég csapat ellen, de az első találatig egészen 12 percet kellett várni. A folytatásban a kapusok remekül helyt álltak a kapuban, így a maradék percekben nem született több gól egyik oldalon sem. A fordulást követően a Mezeinek sikerült az, ami az első félidőben nem, így gyorsan 1-1-re módosították az eredményt. A gólra hamar jött a válasz és a hazai csapat még ugyan ebben a percben betalált, így 2-1-re módosult az eredmény. A 33. percben Kota Gabriella második találatával kiegyenlített a vendég csapat. A mérkőzés utolsó pár perceiben már nem született több gól, így a csapatoknak osztozkodniuk kellett a pontokon és mindenki 1-1 ponttal térhetett haza a mérkőzésről.   ZTE- Göcsej SK - Obsitos SE 2-2 (1-1) Zalaegerszeg, Kölcsey Ferenc Gimnázium Sportcsarnok Játékvezetők: Vincze Gábor, Dávid József, Stárics Roland ZTE - Göcsej SK: Kiss Emilia, Megyeri Boglárka, Nagy Bianka, Horváth Kitti, Orbán Szandra Csere: Molnár Nikoletta, Rózsás Rita, Lehota Szimonetta, Bakos Tímea, Puskás Nóra, Reider Natália, Montag Eszter Anna, Vezetőedző: Szimán Bálint Obsitos SE: Hurton Zsuzsanna, Szabó Szilvia, Tóth Barbara, Fehér Vivien, Kiss Bernadett Csere: Ferenczi Anna, Belkó Éva Vezetőedző: Ferenczi Anna, Edző: Lovász Gyöngyi Gólszerzők: Horváth Kitti, Molnár Nikoletta, illetve Belkó Éva, Ferenczi Anna A találkozó előtt a Göcsej számított az esélyesnek, mivel a hazaiak a 4. helyet, míg a vendég Obsitos a 8. helyet foglalta el a tabellán. Remekül kezdődött a mérkőzés a kilátogató nézők számára. Az első percektől kezdve mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek. Az első gólra egészen a 8. percig kellett várni, amikor is hazai oldalról Horváth Kitti talált be. A vendég csapat jelezte, hogy nem lesz olyan sima mérkőzés, mint ahogy a hazaiak gondolják és a 10. percben egy gyönyörű akció végén Belkó Éva szerezte meg az egyenlítő találatot csapata számára. Az első félidőben több gól már nem született, így 1-1-es állással mehettek szünetre a lányok. Fordulás után a játék képe nem változott. Az egyik percben az Obsitos csapata támadott, a Göcsej védekezett, majd fordítva. A második félidő közepe felé megtört a góltalanság. A 29. percen Ferenczi Anna szerezte meg a vendég csapat számára a vezető találatot. A gólra most is jött a gyors válasz. A 31. percben Molnár Nikoletta szerezte meg az egyenlítő találatot. A mérkőzés képe alapján elmondható talán igazságos döntetlen született.   Békéscsabai Wanted SC - Tolle Szekszárdi UFC  1-14 (1-9) Békéscsaba, Kazinczy Ferenc Általános Iskola Játékvezetők: Szelezsán György, Belicza Bence Péter, Petrovszki György Békéscsabai Wanted SC: Balta Zsanett, Sugár Ágnes, Örkényi Bianka, Püski Nóra, Kis Vivien Kitti, Csere: Moldován Lili Rolzália, Zahorán Kitti Vezetőedző: Domokos András, Edző: Nyiri János Tolle Szekszárdi UFC: Blesz Nikoletta, Horváth Katalin, Csigi Eszter, Bogárdi Mónika, Schlotthauer Renáta Csere: Grill Zita Vezetőedző: Micskó Márk, Edző: Horváth György Gólszerzők: Moldován Lili Rozália, Sugár Ágnes(öngól), Zahorán Kitti(öngól), illetve Csigi Eszter (8), Bogárdi Mónika, Horváth Katalin (2), Schlotthauer Renáta Érvényesült a papírforma ezen a mérkőzésen. A Szekszárd kiütéses győzelmet aratott a Békéscsaba ellen. A vendégek már a mérkőzés elején betaláltak, ami kissé megfogta a hazai csapat játékosait. Néhány perccel később még 3 vendég gól született. Ekkor hullámvölgybe került a hazai csapat, és futószalagon jöttek a további találatok, összesen még 5 gól. Az első félidőben egy hazai gól született Moldován Lili találatával, aki egy szép játék után talált be Blesz Nikoletta kapujába. A pihenőre 1-9-es állással mehettek a lányok. A második félidőben a Szekszárdi csapata ott folytatta, ahol az elsőt abbahagyta. Sorra alakította ki a helyzeteiket és sorra jöttek a gólok is. A második félidőben a vendégek öt találatig jutottak, míg a hazaiaknak nem sikerült több gólt szerezniük, így magabiztosan szerezte meg a vendég csapat a három pontot.   DEAC- Hajdúböszörményi TE II 4-1 (3-1) Debrecen, DASE Kecskeméti János Sportcsarnok Játékvezetők: Kövér Tamás, Erdélyi Tamás, Kovács Ádám DEAC: Kósa Viktória Zsuzsa, Radics Ágnes Mariann, Tóth Angelika, Dancs Rebeka, Lovas Anna Csere: Erdős Edina, Péter Vanda Ágnes, Gyarmati Anikó Zsanett Vezetőedző: Sólyom Attila Hajdúböszörményi TE II: Tóth Renáta, Szilágyi Mariann, Bokor Adrienn, Quirikó Vivien, Boros Edina Csere: Sallai Anita, Bölömi Ibolya, Pálóczi Krisztina, Tornyi Ilona Vezetőedző: Quirikó Vivien Gólszerzők: Radics Ágnes Mariann, Erdős Edina,(2) Dancs Rebeka, illetve Quirikó Vivien A forduló rangadóját Debrecenben rendezték, ahol az első helyezett fogadta a harmadik helyen álló Hajdúböszörmény csapatát. A mérkőzés alaptörténetéhez hozzátartozik, hogy mindkét csapatnak nagy szüksége lett volna a 3 pontra, bár az összecsapás esélyese a tabella alapján a hazai csapat volt. A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban. A 3. percben Radics Ágnes szerzett vezetést a hazaiaknak. Az 5. percben Erdős Edina találatával két gólosra növelte előnyét a Debreceni alakulat. A következő percekben nem sikerült egyik csapatnak sem betalálnia egészen a 16. percig, amikor is ismét hazai oldalról Erdős Edina talált be. A 19. percben a vendégek szépíteni tudtak Quirikó Vivien találatával. A második félidő kicsit gólszegényre sikeredett. Mindössze egy találat született ebben a félidőben. A 31.percben Dancs Rebeka talált be Tóth Renáta kapujába és kialakította a 4-1-es hazai sikert, így az őszt az első helyen zárja a Debreceni együttes. A Közterület SK - Veresegyház VSK mérkőzés nem került megrendezés            
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink