Marsai góllal fordított a Göcsej
2016.12.20 | 18:06
Marsai góllal fordított a Göcsej A női futsal NB I utolsó idei fordulójában az Airnergy FC-hez látogatott a Göcsj SK.   Airnergy FC- Göcsej SK Sport 36 1-2 (0-0) Csömör, Városi Sportcsarnok Jv: Antal Szabolcs (Dobó G., Bardi K.) Airnergy FC:  Deczki, Bereczki, Üveges, Szabó, Kókai, Csere: Jakocska, Tatár, Fehér, Méhes, Pável, Edző: Kincses Ernő Göcsej SK Sport 36: Kiss, Marsai, Orbán, Horváth, Megyeri, Csere: Németh, Szegedi, Nagy, Fábián, Lehota, Boda, Edző: Major Gábor Gólszerzők: Szabó, ill. Megyeri, Marsai Az első osztály sereghajtója ellen győzelemre készült a Major Gábor által irányított Göcsej. Nem készülhettek könnyű mérkőzésre, mivel a hazaiak szinte teher nélkül játszhattak. Az első félidőben a küzdelem dominált, de egyik csapat sem tudta bevenni a másik kapuját. Kiegyenlített erők harca folyt a parketten.  A második félidő felénél egy szerencsés góllal vezetést szerzett a hazai csapat. Talán ez is kellett, hogy a zalaegerszegi lányok elkezdjenek koncentráltabban játszani. A 33. percben Megyeri góljánál felszabadult a teher alól a Göcsej és teljesen átvette az irányítást a mérkőzésen. Sorra dolgozták ki a helyzeteket, de a gólig, az utolsó másodpercekig kellett várni. Néhány másodperc volt hátra, maikor sarokrúgást végezhettek el és a középre gurított labdát Megyeri átlépte, és ki más, mint Marsai a hálóba bombázta. Keserű pirulát kellet lenyelnie az Airnergynek, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy megszerezhetik második győzelmüket, de Marsai Anikó másként gondolta, és fontos három ponttal térhettek haza a zalai lányok.   Major-GaborMajor Gábor: - Végre megtört a csömöri átok. A kupában tavaly és idén is kikaptunk ezen a pályán, most végre visszaadott nekünk valamit az élet. A lányok a második félidőben nagyon odatették magukat és megérdemelten nyertük meg a számunkra nagyon fontos bajnokit. Remélem, ez a győzelem feloldja az utóbbi mérkőzések feszültségét és szerencsétlenségét.  uveges-katalin-ujÜveges Katalin: - Az eredménytől függetlenül nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével és hozzáállásával. 1:0-as vezetésnél sajnos hamar jött a válasz. De végig tartani tudtuk az eredményt. Egészen az utolsó 3 másodpercig, melyet Marsai Niki szögletből véglegesített. Sajnos a helyzetkihasználásunkon meg javítanunk kell, mert a lehetőségeink megvoltak a vezetésre, de egyenlőre meg nem tudtuk érvényesíteni őket. Hamarosan kialakul a végleges ,,új,, keretünk is, mellyel már fogunk tudni megfelelően számolni és dolgozni az elkövetkezendő időkben. Gratulálok a Göcsej győzelméhez! A nehézségeik ellenére taktikusan szerezték meg a 3 pontot. [gallery ids="72877,72879,72882,72883,72886,72888"]
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink