Ma eldőlhet a női bajnoki cím
2021.05.15 | 21:00
Ma eldőlhet a női bajnoki cím

2-1-re vezet a Debrecen az aranyéremért vívott párharcban, ami azt jelenti, hogy már csak egy győzelemre vannak a bajnoki címtől. 

Az élvonalbeli bajnoki döntő negyedik felvonása következik vasárnap Tolnán, ahol a hazaiaknak nyerniük kell a Debreceni EAC ellen, hogy életben tartsák aranyéremről szőtt reményeiket.

A felsőházba negyedik helyen bejutó tolnaiak a párharc első mérkőzésén a várakozásokhoz képest meglepetésre, de a produkciót látva megérdemelten vették el a DEAC pályaelőnyét (2–1), az alapszakaszgyőztes azonban két szintén szoros összecsapáson megfordította a párharc állását (Tolnán 3–2-re győztek, hazai pályán pedig 2–2-t követően büntetőkkel nyertek Krascsenics Csilláék).

Izgalmas és hajtós mérkőzések vannak mögöttünk. A döntő eddigi három találkozójából az utolsó összecsapás volt a legfájdalmasabb. Nagyon kevésen múlt, hogy újfent nyerni tudjunk a DEAC otthonában, azonban továbbra sincs még semmi veszve. Hétvégén nálam más opció nem létezik: nyerni kell. Debrecen a szülővárosom, ott nevelkedtem, így jó érzés mindig ott játszani. Bízom benne, hogy idén még egyszer visszatérek oda a csapattal, s sor kerül a finálé ötödik mérkőzésére is, ahol minden eldől” – nyilatkozta Deczki Vanda, a tolna-mözsiek kapusa és csapatkapitánya.

A lélektani előny a Debrecennél van, hiszen amellett, hogy a párharcban 2–1-re vezet, Quirikó Vivien együttese múlt héten története során először elhódította a Magyar Kupát.

Reveland Zoltán lányai azonban idén már többször megmutatták, hogy nem szabad őket alábecsülni, leírni pedig főleg nem. Ráadásul a vasárnapi mérkőzést hosszú idő után ismét szurkolók előtt rendezik meg, ami sokat jelenthet a hazaiaknak.

A mérkőzést azon 18 éven felüliek tekinthetik meg, akik belépéskor felmutatják védettségi igazolványukat és valamilyen arcképes személyes okmányukat, a fiatalkorúak pedig védettségi igazolvánnyal rendelkező személy kíséretében léphetnek be a városi sportcsarnokba.

Forrás: teol.hu

Női NB I, döntő, 4. mérkőzés

Tolna-Mözs–Debreceni EAC
2021.05.16 vasárnap, 17 óra.
Tolna, városi sportcsarnok.
Vezeti: Liebhardt A. - Dévényi B. - Molnár P.



Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-SG Kecskemét Futsal /NB I. 16. forduló/
2024.12.02 | 13:46
Aramis SE - Vehir.hu Futsal Veszprém (2024.11.29, stream)
2024.11.28 | 20:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.11.01 | 08:45
2024.10.16 | 10:08
Női válogatott
2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink