Krascsenics Csilla tovább repíti a DEAC-ot
2020.10.05 | 13:31
Krascsenics Csilla tovább repíti a DEAC-ot

Különösebb izgalmakra nem került sor a harmadik játékhétvégén a női első osztályban. Az Astra és a DEAC nagyarányú, míg a TF szoros győzelmet aratott a fordulóban, így továbbra is mindhárman veretlenek, a Debrecen mérlege pedig hibátlan maradt.

Astra HFC Üllő – Tolna-Mözs (1-0) 4-0
Üllő Városi Sportcsarnok
Vezette: Molnár – Páldi – Tóth

Astra HFC: Hargas – Ganczer, Kota, Varga, Urbán
Csere: Egri (kapus), Godvár, Balogh N., Csolti, Dorner
Vezetőedző: Dombó János

Tolna-Mözs: Deczki – Horváth H., Szalkai, Bajcsy, Nagy N.
Csere: Kulcsár (kapus), Vámosi, Mogyorósi, Ferencz, Domján
Vezetőedző: Biczi Gábor

Gólszerzők: Balogh N. (7’), Kota (25’), Csolti (28’), Dorner (34’)

Mindkét csapat óriási lendülettel kezdte a mérkőzést, akadtak helyzetek mindkét oldalon, illetve igen kemény párharcokat is láthatott a kilátogató közönség. A vezetést a hazaiak szerezték meg, a csapatban debütáló Balogh Noémi talált be a tolnaiak üresen maradó kapujába egy akciót követően. A játék képe nem változott túl sokat, mindkét oldalon komoly munkát végeztek a kapusok, ezáltal az eredmény sem módosult már az első játékrészben, de inkább a hazaiakon érződött az, hogy nem ezt a végeredményt szeretnék a hármas sípszó után a kijelzőn látni. Ez a második félidőben érezhető is volt, számos helyzetet dolgozott ki az Astra, valamint pontrúgásokból is veszélyeztettek: egy szögletet követően Kota Gabriella szerezte meg csapata második találatát. A harmadikra gólra sem kellett ezután sokat várni, egy kidolgozott támadás végén Csolti Réka volt eredményes a második félidő nyolcadik percében. Ezután is számos helyzetet alakítottak ki a csapatok, rengeteg kontra-rekontra is született, és a hazaiak tovább tudták növelni előnyüket, hiszen a Tolna-specialista Dorner Dóra emelte át Deczki Vandát, megszerezve ezzel idei első találatát.

Dombó János, Astra HFC: - Nagyon örülök a győzelmünknek, de ennél sokkalta fontosabb, hogy magam és a teljes csapatunk nevében is jókívánságainkat fejezzük ki mindenki Feri bácsijának, Simon Ferenc úrnak. Tiszta szívből kívánok mielőbbi felépülést neki!

Ács Gábor, Tolna-Mözs: - Fáradtság és dekoncentráltság mutatkozott, ennek sajnos vereség lett a vége. Hiányzott a frissesèg és átütőerő a csapatból.

 

DEAC – Szekszárdi FC (3-0) 4-0
Debreceni Egyetemi Sportaréna
Vezette: Szűcs – Takács – Juhász

DEAC: Tóth R. – Tóth N., André, Krascsenics Cs., Üveges
Csere: Torma (kapus), Pócsik, Böröczky, Czégény, Nagy A., Fekete
Vezetőedző: Üveges Katalin

Szekszárdi FC: Kerekes – Kágyi R., Nagy-Cseke, Patocskai, Schell
Csere: Lipovszky, Dombi
Vezetőedző: Micskó Márk

Gólszerzők: Krascsenics Cs. (8’, 14’, 40’), André (20’)

Valószínűleg előzetesen senkinek nem volt kétsége – a DEAC és Krascsenics Csilla nagyon sportszerű előzetes értékelését olvasva sem – a mérkőzés várható kimeneteléről. A hazaiak száz százalékosan vezetik a tabellát, a vendégek pedig egyelőre pont nélkül állnak az utolsó helyen. Ez a mérkőzés után sem változott, a foghíjas kerettel kiálló vendégek minden nehézség ellenére kemény védekezésükkel és lelkesedésükkel felhívták magukra a cívisvárosi publikum figyelmét. A debreceniek azonban nem kegyelmeztek, az első félidőben már hárommal vezettek, a második félidőben pedig még egy gólt szereztek, ezzel beállítva a végeredményt. Krascsenics Csilla pedig mesterhármasával már hatgólos, így vezeti a góllövőlistát a kiváló formában lévő válogatott játékos.

Üveges Katalin, DEAC: - A kezdettől fogva letámadást játszottunk. A lányok figyelmét erre összpontosítottuk. Kisebb technikai hibákat eltekintve remekül megvalósítottuk az utasításokat, ami a 3:0-ás félidei eredményből látszik is. A szünetben legfőképp a befejezések és egyéb kivitelezések javítására hívtuk fel a figyelmet, valamint a játéksebességünk és agresszívabb letámadásunk fontosságára! Sajnos gólerősségünket a második félidőben már nem tudtuk megtartani, és a védekezésünk is egyre rendezetlenebbé vált. Hiába volt meg a dinamika a játékunkban, látszott, hogy a csapat már csak a további gólszerzésre fókuszál, sikertelenül. Pontatlanságainkat leszámítva újabb fontos 3 pontot sikerült bezsebelnünk, amivel megtartottuk pontveszteség nélkül a tabella elsőbbségünket, és szerencsére a teljesítményünk is ahogy reméltük is, hétről hétre javul. Az elkövetkezendő napokban kielemezzük a hibákat, és már csak az Astra elleni összecsapásra fogunk készülni. Krascsenics Csilla ezen a mérkőzésen mesterhármasával ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ahogyan Tóth Renáta is mindvégig magabiztosan őrizte kapunkat a veszélyesebbnél veszélyesebb támadások ellen. Kevés csapat mondhatja el magáról, hogy két ilyen szintű kapussal rendelkezik. A Szekszárd ahogyan sejtettük is, egy nagyon tehetséges és fiatal játékosokból álló alakulat. Látszik, hogy rengeteget foglalkoznak a heti felkészüléseken a védekezéssel. Létszámukat és korukat tekintve nagyszerű teljesítményt nyújtottak az egész mérkőzés folyamán, ezzel nyomatékosítva, hogy minden ellenfélnek komolyan kell venni őket!

Kágyi István, Szekszárdi FC:A hétvégén a Debrecen csapatához utaztunk. Tudtuk hogy nem mi leszünk az esélyesebbek, de szerettük volna megnehezíteni ellenfelünk dolgát. Az első félidőben sorra kihasználta egyéni hibáinkat az ellenfél, míg mi kapufáig jutottunk, vagy a kapusuk remekelt így 3:0-ás hátrányba kerültünk. A félidőben megbeszéltük a hibákat és arra kértem a lányokat hogy játszanak bátrabban, agresszivebben. Ez nagyon jól müködött is, sok helyzetet alakítottunk ki, de sajnos a Debrecen hálóőre mindig jól reagált ezekre. Az utolsó percben sajnos kaptunk még egy gólt, ami nem volt benne a játékban, de ellenfelünk 4:0-ás győzelme teljesen megérdemelt volt. De a lányoknak semmi okuk a szégyenkezésre, egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet az NB1 egyik bajnokesélyes csapata ellen. Dicséret illeti a játékosaim, akik 2 cserével is végig hajtották a mérkőzést.

 

TFSE – Budaörs Futsal (1-1) 3-2
Budapest, Vasas Sportcsarnok
Vezette: Gyana – Ilyés – Dobó

TFSE: Ősz – Tell, Pádár, Folk, Gruber
Csere: Móczik, Kovács Sz., Dióssy, Horváth F., Králik, Janicsek, Winternitz
Vezetőedző: Csernai Gábor

Budaörs Futsal: Terdik – Bede Anna, Balya, Megyeri, Koch
Csere: Kardosi, Bede Anett, Fábián, Majtán
Vezetőedző: Korozmán Krisztián

Gólszerzők: Gruber (9’, 23’), Pádár (35’), illetve Fábián (5’), Megyeri (22’)

Talán kevesen gondolták volna, hogy a harmadik fordulóig kell várni a TFSE első győzelmére a szezonban, de nagy harcban megszerezték azt Csernai Gábor lányai. A Budaörs azonban fordulóról fordulóra nehezíti meg gyakorlatilag minden csapat dolgát, hiszen a DEAC is egy nagyon kemény mérkőzésen tudott csak nyerni ellenük, és most a TF csapatát is igencsak megizzasztották Koch Fruzsiék, de pont nélkül távoztak a Vasas Sportcsarnokból. A mérkőzésen a vezetést azonban ők szerezték meg, egy gyors kontrával tudták kijátszani az egyetemisták védelmét, Fábián pedig nem kegyelmezett az akció végén. Nem kellett azonban sokat várni az egyenlítő találatra sem, a végig nagy kedvvel játszó Gruber Brigitta szerezte meg a TF egyenlítő találatát az első félidő derekán. Több gól azonban nem született a játékrészben, így meglepetés döntetlennel vonultak el pihenni a csapatok. Alig kezdődött el a második félidő, mikor újra megszerezte a vezetést a Budaörs, Megyeri Boglárka csúszott a labdával együtt a kapuba. Egy percre rá ki is egyenlítettek a hazaiak, Folk parádés egyéni megoldások sorozatával alakított ki helyzetet, amit szépen lejátszottak az egyetemisták, Gruber pedig befejezte az akciót. Sokáig úgy tűnt, hogy döntetlennel fog véget is érni a mérkőzés, de Pádár Anita tett róla, hogy ne így legyen: egy tőle szinte már megszokott bombával eldöntötte a három pont sorsát a harmincötödik percben.

Csernai Gábor, TFSE: - Amit a mérkőzés előtt sejtettük nagyjából az történt elejétől a végéig. Küzdelmes párharcok, és kimaradt kontrák mind a két oldalon. Talán egy kicsit jobban ki voltunk éhezve a győzelemre, mint ellenfelünk, így a szerencse is mellettünk volt. Ami biztos - látva a csapatok erejét - nagyon érdekes bajnokság elé nézünk.

Korozmán Krisztián, Budaörs: - Egyik szemem sír a másik nevet a mai mérkőzés után. Egy dolgon múlott az, hogy nem győztesként hagytuk el a pályát, és az a helyzetkihasználásunk. Kicsit furcsán hangzik egy vereség után, de a játékosaimat a mérkőzés után megdicsértem a hozzáállásuk illetve a játékuk miatt. Nagyon bizakodó vagyok a jövőre való tekintettel,  mert ha ezen az úton megyünk tovább amit elkezdtünk, akkor az ilyen mérkőzéseket  rendre meg fogjuk nyerni.  

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink