Köszönök mindent TOLNA!
2016.06.17 | 16:41
A facebook betört az életünkbe, a mindennapjainkba. A sok rossz hatása mellett, vannak előnyei is. Az emberek közvetlen közölhetik gondolataikat, érzéseiket is, amit talán élőben nem mernének. Böngészve az fb-t az alábbi írásra bukkantunk. Őszinte, már-már megható írás egy futsalos lánytól, mintát mutatva sokunknak, hogy kell tudnunk köszönetet is mondani, kell tudni hálásnak lenni is, szóval kell néha emberinek is lenni.
- Valamivel több mint másfél évvel ezelőtt életem egyik legnehezebb, de legjobb döntését hoztam meg. A számomra akkor még ismeretlen (azóta fogadott nagypapámmá váló) Simom Ferenc megkeresett egy telefonhívással,hogy lenne e kedvem Tolnán futsalozni. Lehetőségem lenne elmenni velük egy két napos tornára, hogy meglássam milyen is ez a csapat. Az elején féltem igent mondani, elmenni egy olyan csapattal két napra, akik közül senkit sem ismerek, csak néhányukat látásból... Végül igent mondtam. Miért is ne? Gondoltam, veszíteni valóm nincs. Az a két nap, amit ott velük tölthettem, biztosított arról, hogy nekem itt van a helyem és még ott, aznap, a szállodai szoba eldugott sarkában, egy éjjeliszekrényen, egy szállodai reklámtollal aláírtam a szerződést. Itt kezdődött minden.
Ebben a másfél évben megtapasztaltam mindent. Jártam velük a fellegekben és együtt éltük meg a poklot is. Együtt sírtunk és együtt nevettünk. Igaz barátokat szereztem és megtanultam csalódni is. Volt, hogy életem legrosszabb napjait éltem meg, de akkor is mentem csináltam, tudtam, hogy nem adhatom fel. Volt, hogy itt akartam hagyni a csapatot, de tudtam, hogy ezt nem tehetem meg, számítottak rám biztattak és mindig kiálltak mellettem.
Olyan szakmai munka folyt itt, olyan alázat és munka volt minden egyes játékosban, melyet véleményem szerint profi klubok is megirigyelhetnének. Biztosan állíthatom, hogy ezért az évért, mindenki félretett mindent és mindenkit, a futsal volt az első, ezzel keltünk ezzel feküdtünk. Ez volt az életünk. Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna,hogy ennek vége lesz, főleg azt nem,hogy így.
Úgy gondolom Magyarországon ilyen munka még nem volt női futsalban. Szakmailag az egyik legjobb edzőt kaptuk Frank Tamás személyében, aki mindig profi hozzáállást várt tőlünk, megkövetelte, hogy minden edzésen ott legyünk és ezáltal legjobbat hozhassa ki belőlünk. Mindenki minden edzésen ott volt, kivéve ha beteg volt, aki sérüléssel bajlódott az is megjelent minden alkalommal és egyedül vagy párban külön edzett, erősített. Minden edzésen egységesen voltunk felöltözve, nem csak a pályán azon kívül is egy csapat voltunk és annak is látszódtunk.
Feri bácsi, mindenki papója pedig mindent megtett értünk és azért, hogy a lehető legjobb feltételek mellett tudjunk edzeni, készülni.
Hazai meccseink nagy részén szinte telt ház volt, jó volt látni, hogy ennyien kíváncsiak ránk és állnak mellettünk. Férfi és utánpótlás csapataink is mindig a nézők soraiból buzdított minket és minden támogatást megkaptunk tőlük, amit én ezúton is köszönök nekik.
Minden csapattársamért tűzbe tettem volna a kezem. Az első pillanattól kezdve tudtam,hogy ők lesznek a második családom. Ez így is lett, nem kérdés. Rengeteg jó embert ismertem meg, akik közül néhányan biztosan az életem részei maradnak.
Minden munkát, alázatot és utazást megért ez a másfél év. Sokszor éreztem úgy, hogy sok, hogy nem tudom tovább csinálni, nem éri meg 5-6 órát utaznom egy edzésért, de ha visszagondolok minden percét megérte. Akárhányszor csak beléptem a csarnokba azt éreztem,hogy haza jöttem, és itt a második családom. Minden szenvedést, alázatot, munkát, időt, utazást és könnycseppet megért. Kárpótolt mindenért egy ilyen közösség, mindenkit beleértve, a sok hülyülés, egymás szívatása, a rengeteg mosoly és sírásig tartó nevetés.
Sosem akartam, hogy ennek vége legyen. Tudtam, hogy egyszer még is így lesz, csak féltem belegondolni. Reméltem, hogy végre olyan helyen vagyok, ahol az egész pályafutásom lejátszhatom, úgy tűnik nem így lesz, de amíg egy kis esély is van rá, hogy megmaradjunk, én nem megyek sehová. Ha valaha itt lesz elsőosztályú csapat, biztosan állíthatom, hogy én leszek az első tagja.
Köszönök mindent TOLNA! Köszönöm, hogy itt mindig azt érezhettem,hogy hazajöttem, itthon vagyok.
(Ősz Csenge)
