Korrekt játékvezetés, sok gól Miskolcon
2017.11.27 | 15:33
Korrekt játékvezetés, sok gól Miskolcon Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a másodosztályú bajnokság vége felé kapacitáltuk Molnár Zoltánnét az Amazonok edzőjét, hogy vállalják a megmérettetést az élvonalban. Sokáig ellenállt Irénke, akinek mindig volt amúgy nyomós oka, hogy így döntsön. Szerencsére a mostani kiírásban már az NB I-be neveztek a gyulaiak és nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy jól tették. Senki nem mehet ellenük biztosra, kellemetlen stílusban, de utolsó leheletükig küzdő csapatról van szó, akik üde színfoltjai a bajnokságnak. Mint az összefoglalóból kiderült Miskolcon sem feltartott kézzel mentek ki a pályára, kétszer is egyenlíteni tudtak az első félidőben, ügyesen adogattak és villámgyorsan kontráztak. Kapusuk Csontos Zsanett válogatott szinten védett, a második játékrészben ugyan már kidomborodott a Vénusz nagyobb játékereje, de ehhez hozzájárult, hogy talán már a fáradtságtól is foult-problémákkal küszködtek a vendégek. Ettől függetlenül végig pariban voltak a borsodiakkal és ez mindenképpen biztató lehet a számukra.

Érdemes elismerően szólni a Vénusz futsalosairól is. Nagyon szép gólokat szereztek, jól járatták a labdát és mindannyian sokat hozzátettek a sikerhez. A kritikus időszakban Almási Ildikó mutatott be a kapuban bravúrokat és a kitűnő első sor minden tagja remekelt és a fiataljaik is megmutatták lehet rájuk számítani. A szurkolók nagyon élvezték az összecsapást, mindkét gárda felvállalta a nyílt támadójátékot és ennek is köszönhető, hogy ennyire eseménydús volt a találkozó. Győzelmének köszönhetően a miskolciak önbizalommal utazhatnak Szekszárdra, ahol hatalmas meccsre lehet számítani, míg az Amazonok játékosai leginkább az első 20 percben mutatott teljesítményükből meríthetnek erőt.   Női NB I, 10. forduló Miskolci Vénusz – Gyulai Amazonok 7-2 (2-2) Miskolci Városi Sportcsarnok, 200 néző Játékvezetők: Szabó Erik László – Tóth Márton – Balla Levente Vénusz: Almási Ildikó – Váradi Cintia, Miliczki Noémi, Kovács Aliz, Bernáth Csilla Csere: Kovács Anikó, Szőke Zsuzsanna, Galambvári Gréta, Putnoky Zita, Skaliczki Kitti Ivett, Palakovics Laura Edző: Uray Attila Amazonok: Csontos Zsanett – Fülöp Diána, Balogh Noémi, Kurai Nikolett, Perjési Rita Csere: Kajári Gabriella, Bálint Rebeka, Molnár Ágnes Irén, Erdélyi Angéla Edző: Molnár Zoltánné Gólszerző: Váradi Cintia (2), Miliczki Noémi (2), Bernáth Csilla, Kovács Aliz, Palakovics Laura illetve Erdélyi Angéla, Balogh Noémi uray_attila1Uray Attila (Vénusz): - Az első félidőben sok helyzetet hagytunk ki és időnként figyelmetlenek voltunk védekezésben. A második játékrészben tudtunk emelni a fordulatszámon, így ilyen arányban is megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak! Mindenki jól teljesített. Molnár ZoltánnéMolnár Zoltánné (Amazonok): - Az eredmény abszolút nem tükrözi a látottakat. Bosszant, mert nagyon buta gólokat kaptunk pedig első helyszín ősszel, ahol korrekt játékvezetéssel találkoztunk. Csalódott vagyok, mert Gyulán is és itt is pariban voltunk a Miskolccal. Ettől függetlenül szép dolgokat láttam vissza a lányoktól, ami biztató lehet a jövőre nézve.   - Simonyi András -  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink