Könnyed TF siker a hölgyeknél
2023.10.04 | 20:53
Könnyed TF siker a hölgyeknél

Végre teljes fordulót rendeztek a női NBI-ben, így négy összecsapásra is került sor a hétvégén. Meglepetés nem történt, nyertek az esélyesebbek. A dobogósok nem hibáztak, így a két egyetemi csapat mögött a Tolna még a dobogón.

A játéknap nyitómeccsén a Miskolc fogadta az Újpestet és többek között Újvári mesterhármasának is köszönhetően sikerült otthon tartani a három pontot. A fővárosiak kezdtek jobban, de a DVTK fordítani tudott, és két gólos előnyre tett szert, de jött a lila-fehér szépítés a második félidő közepén, így az utolsó 10 percre nyílt maradt a mérkőzés. A hajrá a vendéglátóké volt, akik két góljukkal eldöntötték a találkozót, amivel jelenleg az előkelő negyedik helyen állnak.

A Tolna, ha nehezen is, de hozta két előző bajnokiját, és most is ők számítottak az esélyesnek. A Budaörs már két mérkőzése is halasztásra került, így ez még csak a második bajnokijuk volt. A játékuk kissé akadozó volt, és amíg ők csak helyzetekig jutottak, addig ellenfelük gólokat szerzett. Előbb Bajcsy, majd Vámosi köszönt be, így már megnyugtató volt az előny szünetre. A meccs a második játékrész derekán dőlt el végérvényesen, ekkor Nagy Noémi talált be. A Tolna újabb sikerével tartja a lépést a két egyetemi csapattal.

A címvédő az újonc Újvároshoz látogatott, és nem volt kérdés, kié lesz a három pont, és ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés, hiszen hamar vezetést szerzett a DEAC. Viszont a vendéglátó bátran játszott és hamar egyenlített. Ez volt az első gól, amit a debreceniek kaptak a bajnokságban, 127 percig volt érintetlen a hálójuk. A folytatásban viszont már csak a bajnokcsapat szerzett gólt, és érvényesült a papírforma, a remekül küzdő hazaiak ellen.

A Csepel a legutóbbi bajnokiján nagy pofonba szaladt bele Debrecenben, igaz igen foghíjasan álltak ki. Most lényegesen bővebb kerettel érkeztek a másik egyetemi csapat otthonába, de így sem lehettek vérmes reményeik. A TF remek formában volt és szinte mindenki hadra fogható volt, így csak a különbség volt a kérdés. Tagyi révén hamar megszerezték a vezetést, amit szünetig két újabb góllal sikerült megtoldani, így félidőre eldőltek a lényegi kérdések. A térfélcsere után sem változott a játék képe. A hazaiak támadtak és Kota és Kovács Szilvia duplájával fölényes győzelmet arattak és továbbra is veretlenül állnak a második helyen.

Női NBI, 4. forduló:

DVTK VÉNUSZ - ÚJPEST FC 5-2 (2-1)

BUDAÖRS - 2F-BAU TOLNA-MÖZS 0-3 (0-2)

DUNAÚJVÁROS - DEAC 1-6 (1-3)

TFSE-11TEAMSPORTS - CSEPEL SC 7-0 (3-0)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - Á STUDIÓ Futsal Nyíregyháza (2024.09.20, stream)
2024.09.19 | 17:03
DEAC-Újpest FC /NB I. 6. forduló/
2024.09.16 | 14:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
2024.04.16 | 20:00
Támogatóink

Partnereink