A női futsal első osztályának rájátszásában már minden más párharcot elkezdtek, sőt, az ötödik helyért vívottat be is fejezték a felek, míg a döntőben lépéselőnyben van a Tolna. Már csak a bronzért zajló csata van hátra, ahol a TF és a Budaörs között dől el, hogy kinek fognak nemsokára bronzérmet akasztani a nyakába, és ki zárja a Felső-ház utolsó helyén a szezont.
Női futsal NBI Bronzmeccs, 1. mérkőzés
TFSE - Budaörs Futsal
2021.04.18., 17:30
Vasas Sportcsarnok
Érdekes párharcra van kilátás, hiszen a két csapat idén egymás ellen játszott meccseinek eredményei között gyakorlatilag minden lehetséges előfordult, nyert a TF is, a Budaörs is, valamint döntetlent is játszottak. Utoljára a Vasas Sportcsarnokban vívtak meg, ahol a vendég budaörsiek hazavitték a három pontot, ezzel bebiztosítva a helyüket a rájátszásban. Mindkét gárdának kicsit keserű a szájíze, hiszen két-két vereséggel lecsúsztak a döntőről, de itt a lehetőség, hogy jól zárják a szezont. Holnap kiderül, ki tesz egy nagy lépést afelé, hogy nemsokára bronzérmet akasszanak a nyakába. Élő közvetítés ha minden igaz, nem lesz, de ettől függetlenül kíváncsian várjuk a találkozó eredményét.
Ki teszi meg az első lépést a bronzérem felé?
2021.04.17 | 22:00