Keleten is, Nyugaton is rangadó várható
2021.03.27 | 11:00
Keleten is, Nyugaton is rangadó várható

Keleten és Nyugaton is a tabella második, illetve harmadik helyezettje fog összecsapni a forduló rangadóiban. Egyre szorul a hurok a csapatok nyakán, hiszen mindössze öt versenyhétvége maradt az alapszakaszból, bár kicsit tovább fog húzódni, látva azt, hogy kinek mennyi találkozója nincs még lejátszva. Így rengeteg az eldöntetlen kérdés, de bízunk benne, hogy két hónapon belül a legtöbbre választ kapunk. Sajnálatos hír, hogy a Kalafa elvesztése után Keleten is tovább csökkent a létszám a Csorvási SK csapatával.

Női futsal NBII 16. forduló

Keleti csoport

MVFC Berettyóújfalu - SK Tóalmás
2021.03.28., 17:00
Pálfy István Rendezvénycsarnok

Keleten a forduló rangadója a Tóalmás berettyóújfalui vendégjátéka lesz vasárnap. A két csapat azonos pontszámmal áll a tabella második-, illetve harmadik helyén, a Mezei-Vill neve mellett egyelőre egy találkozóval kevesebb van. Múlt héten a tóalmásiak számos hiányzójuk ellenére arattak bravúrgyőzelmet a Dévaványa ellen, míg a Berettyó ötmeccses veretlenségi sorozatban van, utoljára viszon éppen a Tóalmás vett el tőlük három pontot. Kiderül, el tud-e lépni valamelyik csapat, folytatva a Ványa üldözését.

Reklámpress-BTC - Dévaványai SE
2021.04.02., 12:00
Bátonyterenyei Városi Sportcsarnok

Nehéz időszakot él át a bátonyterenyei csapat, hiszen nem csak, hogy utoljára februárban tudtak győzelmet aratni, de ráadásul három héttel ezelőtti, miskolci találkozójukra nem tudtak elutazni. Amilyen ádáz ellenfélként kezdte Tóth Zsolt csapata a bajnokságot (hiszen emlékezzünk vissza, meg tudták verni a Tóalmást, a Dévaványát, a Miskolci Vénuszt is), annyira leeresztett most a BTC. Vajon ki tudnak lábalni rossz szériájukból, vagy idegenben is behúzza a listavezető Dévaványa a zöld-fehér rangadót?

Nyugati csoport

ELTE-BEAC - Máltai SE
2021.03.27., 14:30
BEAC Sporttelep

Szinte ugyanaz igaz erre a találkozóra, amit a Mezei-Vill - Tóalmás párharcról leírtunk. A második és a harmadik helyezett csapat vív meg egymással, minimális a pontkülönbség közöttük, egyelőre a Máltai SE javára. A pirosak jelenleg az NBII legjobb formájában lévő csapata, elmúlt hat meccsüket meg tudták nyerni, amely szériában egy, az ELTE ellen vívott találkozó is szerepel. A két csapat akkor nagy küzdelem után egygólos különbséggel vált el, azt a találatot ki más is szerezhette volna, ha nem Béres Lilla. Meglátjuk, Soltész Leventéék most mit eszelnek ki a góllövőlista második helyezettjének, illetve csapatának semlegesítésére.

Atomerőmű SE - Csepel UP SE
2021.03.28., 10:00
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnoka

A paksiak az idei szezonban mindössze két találkozót tudtak megnyerni, ám ezen győzelmek egyike éppen a Csepel ellen született, méghozzá Pakson. Sokat változott azóta a bajnokság állása, illetve az erőviszonyok, ebből adódóan a papírforma is, jelenleg nem igazán reális, hogy otthon tartsa a három pontot az ASE. Azonban szinte mindenkivel szoros meccseket játszanak Horváth György tanítványai, meglátjuk mit hoznak ki ebből a találkozóból. A vendég csepeliek győzelemkényszerben játszanak, hiszen ugyan vezetik a Nyugati tabellát, de üldözőik szorosan a nyomukban haladnak, így fontos, hogy fenn tudják tartani a különbséget, ha meg akarják nyerni a csoportot.

Viadukt SE Biatorbágy - Kelen SC
2021.03.31., 20:15
Aréna Törökbálint

Keleten is, Nyugaton is van zöld-fehér rangadó a fordulóban. A két csapat között hat egység jelenleg a különbség, ám az erőviszonyok elég kiegyenlítettek. Ezt a legutóbbi találkozójuk is jól mutatja, ahol tizenkét gólos döntetlent játszottak egymással. A hazai pálya egész biztosan nem fog lejteni egyik irányba sem, hiszen mindketten a törökbálinti csarnokban játsszák meccseiket, így jól ismerik a talajt, a körülményeket mind a Viadukt, mind a Kelen SC játékosai. Hamarosan megtudjuk, mire mennek így egymással. 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink