Izgalmas büntetőpárbaj után a Tolnáé lett a bronz
2018.05.16 | 08:27
 Izgalmas büntetőpárbaj után a Tolnáé lett a bronz Ahogy az első összecsapást, úgy a másodikat is büntetőkkel nyerte meg a Brandmission-Artifex Tolna-Mözs női futsalcsapata, ezzel 2–0-s összesítéssel szerezte meg a bajnoki bronzérmet az Agenta Girls Szekszárd FC előtt. Tipikusan olyan mérkőzést játszott a Tolna-Mözs és a Szekszárd, amelyet hosszú órákig lehetett volna csodálni. Az alaphangot a szekszárdi szurkolók teremtették meg a Himnusz eléneklésével és azzal, hogy szinte hazai hangulatot teremtettek övéiknek vasárnap este a tolnai sportcsarnokban. Ganczer Hajnalkáék ezt meg is hálálták, már a pálya közepén letámadták a Tolnát, ami látszólag nem is ízlett a hazaiaknak. A gyors vezetés mégis Varga Adél és Ősz Csenge meg nem értéséből született. Sokként érte ez a találat a vendéglátókat, akik hosszú percekig nem tudtak felocsúdni belőle. e0f1dd7b-5c06-41b2-b985-5c80be0b7457 Ha kicsit pontosabban játszanak Horváth Katalinék, akár a mérkőzést is eldönthették volna az első félidőben, de, ahogy az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. A tolnaiak csapatkapitánya valamit jóvá tett korábbi hibájából, egy begyakorolt szabadrúgáskombináció után Varga góljával jött az egyenlítés. Ahogy a vezető találat a Tolnát, úgy az egyenlítő a Szekszárdot fogta meg. Az amúgy is pörgős meccs a félidő hajrájára megélénkült, a helyzetek mellett férfias ütközetektől sem volt mentes a mérkőzés. Egy-egy ilyen ítéletet Tóth Ferenc, a hazaiak edzője rezignált arccal nézett végig, a másik oldalon kollégája igen hevesen mutatta ki nemtetszését. Micskó Márk egyébként is az egész mérkőzésen együtt élt a játékkal, hol tüzelte, hol nyugtatta övéit A második húsz perc is feszült légkörben zajlott, a gyors gólváltás után a vendéglátók egyre többször jutottak el a kapuig, de az utolsó passzba vagy lövésbe rendre hiba csúszott. Tipikusan olyan meccset játszott a két csapat, ahol, ha hajnalig játszanak, sem születik újabb gól. A két kapus ihletett formában védett, sem Hargas Annamária, sem Ősz Csenge eszén nem tudtak túljárni a rivális játékosai, így szekszárdi találkozóhoz hasonlóan (2–2) ezúttal is büntetők döntöttek. Ahogy két héttel korábban, úgy most is a Tolna bírta jobban idegekkel a végét (a büntetőket Üveges, Horváth H., Varga A. és Szalkai, illetve Horváth K., Hargas és Megyes lőtte be), ezzel a Magyar Kupa-elsőség mellé begyűjtötte a bajnoki bronzérmet is, ami azért is nagy szó, mert a szezon második felét ukrán légiósaik nélkül játszották végig. DSC_0322.JPG A Szekszárd pedig két dobogós hely után (2015/2016-ban bronz, tavaly ezüst) ezúttal lecsúszott az éremről. Női NB I, a 3. helyét, 2. mérkőzés Brandmission-Artifex Tolna-Mözs–Agenta Girls Szekszárd FC 2–2 (1–1). Büntetőkkel: 4–3. Tolna, 200 néző. V.: Dobai (Kócsó, Brezovai). Tolna-Mözs: Ősz – Horváth H., Kaiser, Varga A., Üveges. Csere: Farkas K., Szalkai, Folk Zs. Szekszárd: Hargas – Ganczer, Megyes, Buchmüller, Horváth K. Csere: Lelovics, Kágyi, Fábián R., Bachmann, Mekl. Góllövő: Varga A. (14.), Szalkai (23.), illetve Ganczer (2.), Horváth K. (21.). KÉPGALÉRIA  - Berg Sándor, fotó: Makovics Kornél  -  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink