Molnár Zoltánné már kislányként a foci rabjává vált
A Női Labdarúgás Napján a Magyar Labdarúgó Szövetség is kitüntette a sportágban elvégzett több évtizedes sikeres munkájáért. A Gyulai Amazonok mindenese, elnöke és edzője. Ebből az alkalomból is készített vele riportot a Békés megyei sajtó, melyet mi is közreadunk. A mindenki által ismert, és elismert Irénke munkássága, ars poeticája példa arra, hogy miként lehet szeretni és művelni is a futballt és a futsalt is egyszerre.
– Még abban az időben vált a labdarúgás megszállottjává, amikor a sportág még nem volt ennyire népszerű a lányok körében. Hogyan került kapcsolatba a focival?
– Már kislányként rabja lettem a labdarúgásnak, a játszótéren bevontak a fiúk, és nagyon tetszett a felszabadult játék, állandóan ott voltam. A néhai Mészáros Péter bácsi fedezett fel. Ő mondta, hogy csináljam, ne hagyjam abba, és eljutottunk oda, hogy 1984-ben az akkori Gyulai SE-ben egy női labdarúgócsapatot alakítottak, és annak oszlopos tagja lettem.
– A tanítványok közül kikre a legbüszkébb? A klub eredményei közül melyeket emelné ki?
– Pilán Tímeát említeném először, aki tagja a májusi U19-es Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott keretnek, ahol nagyon elégedettek vele. Balogh Noémi és Bálint Kata U17-es válogatott kerettagok. A tavaly megnyert NB II-es futsalelsőséget is kiemelném, ami nagy mérföldkő volt, hiszen dilemmáztunk, vállaljuk-e az első osztályt, vagy sem. Egyelőre maradtunk, hiszen a továbbtanuló lányokat el kell engedni. Hat évvel ezelőtt a megszűnés határán, nagy gödörben voltunk. Komoly munka van amögött, hogy ebből kilábalva ma már elmondhatjuk, hogy a bozsikosoktól az U19-ig és a felnőttekig minden korosztályban érdekeltek vagyunk, mintegy hatvan igazolt labdarúgóval rendelkezünk. Most ismét váltás előtt állunk, hiszen kérdésként merül fel, hogy a továbblépők helyébe, a meglévő hat-hét fős mag mellé tudunk-e felhozni olyan tudású fiatalokat, akikkel tartani tudjuk a színvonalat. Most lesz egy visszatérőnk is, aki édesanya lesz, aki marad, s majd visszajön.
– Pályafutása során mi volt a legdrámaibb, illetve a legörömtelibb élménye?
– A legdrámaibb, amikor kis híján megszűntünk és majdnem összeomlottunk, a legörömtelibb, amikor anyja és lánya először léphetett egyszerre pályára a csapatban: Sopronban, nagypályán az én passzom után az akkor tizenhárom éves Ágnes meglőtte első gólját. Ezt bizony megkönnyeztük. Nem is tudom, hogy van-e az országban arra példa, hogy édesanya és leánya együtt játsszon, ráadásul huzamosabb ideig, öt évig.
– Egy édesanya a családjában is központi szerepet játszik. Hogyan próbált egyensúlyozni az edzések, a hétvégi mérkőzések és az otthon között?
– Mindig össze tudtuk hangolni a háztartási munkát a mérkőzésekkel. Bajnokik napján már előtte előkészítek mindent a konyhában, vagy vidéki út esetén már pénteken asztalra tettem az ételt. Van a családunknál egy kedves barát, illetve korábban a nemrégiben elveszített édesanyám sokat segített. Minden csak szervezés kérdése.
– Mit tart a legsürgősebb teendőnek az Amazonoknál?
– Nagy célom, hogy külön kerettel kialakítsunk egy nagypályás csapatot. Ha ezt megvalósítanám, akkor iszonyatosan boldog lennék. Reméljük, hogy egyszer lesz egy önálló pályánk is. Nagy álmom az, hogy saját játékosaink közül emberileg és szakmailag is rátermett edzőket kinevelve öt éven belül egyszer egy saját irodában már csak elnökként tehessek a klubért.
– A labdarúgáson kívül mi az a tevékenység, ami kitölti az idejét?
– A családi házunkban a Molnár-napon össze szokott jönni egy baráti társaság, amikor bográcsozunk, dartsozunk, nevetünk, és a nagy nappalinkban persze meccsnézés a program. Remélem, hogy a közelgő húsvétkor ismét megkóstolhatják a kiváló szendvicseimet. A férjemmel tavaly ünnepeltük a huszonöt éves házassági évfordulónkat, illetve az ötvenedik születésnapja alkalmából kettesben elmegyünk Rómába.
Névjegy
A Gyulán élő Molnár Zoltánné 1984-ben a Gyulai SE-nél kezdte igazolt labdarúgóként a sportolást. Nem sok választotta el a válogatottságtól, ám Ágnes lánya bemutatkozhatott a korosztályos nemzeti csapatban. Gyermekei születése idején hét évre abbahagyta a labdarúgást. 2000-ben alapították meg önálló egyesületüket, amely Gyulai Amazonok néven szerepelteti csapatait a különböző bajnokságokban. 2016-ban hagyott fel végleg a focival, de előtte, s ma is edzőként és három éve a klub elnökeként dolgozik. Nem számolta össze, de körülbelül 800-900 mérkőzésen volt jelen játékosként és edzőként a különböző mérkőzéseken. Korábban a Bozsik-programot megelőzve mezekkel, sportszerekkel segítették Kötegyántól Gesztig a megyei intézmények csapatait.
- Gajdács Pál/BEOL.hu -
