Teljesült a kívánságunk, legyőztük Norvégiát
2025.03.08 | 08:15
Teljesült a kívánságunk, legyőztük Norvégiát

Teljesítették az elvárást Dróth Zoliék, legyőzték Norvégiát az EB selejtező csoportmérkőzésen.

Futsalünnepet varázsoltak péntek este Nyíregyházán a teltházas publikum és a válogatott csapatunk is. Előbbi a szurkolásával, utóbbi pedig a játékával.

Fontos három pontot szereztünk a norvégok ellen, de ami még ennél is biztatóbb, hogy mindezt meggyőző, érett játékkal értük el. A mérkőzés folyamán egy percre sem merült föl bennünk, hogy itt ma nem a magyar válogatott fog győzni.

– A norvég válogatott erős ellenfél, amely végig keményen harcolt a mérkőzés során, de úgy érzem, hogy nekünk több lehetőségünk volt, magasabb minőséget képviseltünk a találkozón. A második gól egy kicsit megnyugtatta a csapatot, és a második félidő során további helyzeteket tudtunk kialakítani, végül pedig négy gólt szerezve győztünk. Ami a kijutást illeti, álmodnunk kell erről, sőt, hinnünk kell abban, hogy az utolsó csoportmérkőzésre, a szlovénok elleni meccsre megteremtjük a lehetőségét annak, hogy az Eb-szereplésért lépjünk pályára. Egyelőre azonban a norvégokkal szembeni idegenbeli mérkőzés a legfontosabb, arra koncentrálunk, aztán kiderül, hogy mennyire lehetünk majd optimisták áprilisban – mondta Sergio Mullor szövetségi kapitány a mérkőzést követően.

A két válogatott november 12-én Norvégiában ismét megmérkőzik egymással.

Magyarország-Norvégia 4-0 (2-0)
Nyíregyháza, Continental Aréna
Vezette: Kutsyi - Hordiienko - Dutsiak

Magyarország: Alasztics Marcell - Hadházi Sándor, Fekete Márk, Pál Patrik, Dróth Zoltán
Cserék: Suscsák Máté, Rafinha, Szentes-Bíró Tamás, Szalmás Zoltán, Rábl János, Faragó Ádám, Rutai Balázs, Bencsik Roland, Kajtár Mátyás
Edző: Sergio Mullor Cabrera

Norvégia: Rakvaag - Okland, Donnem, Andreassen, Welo
Cserék: Ajer, Dahl, Rottingsnes, Abelsen, Johansen, Schjetne, Lind, Wermaken, Lokken
Edző: Morten Ravlo

Góllövők: Suscsák 13', Dróth 20', Rábl 22', Pál 30' percben

A csoportunk állása három mérkőzés után:
Szlovénia 9 pont
Magyarország 6 pont
Norvégia 3 pont
Montenegró 0 pont

Fotók: MLSZ.hu

Hírdetés

Videók

TFSE-TENT BUDAPEST - RUBEOLA FC /Férfi Futsal NB I. alsóház 7.ford
2025.04.28 | 13:20
DEAC-Aramis SE /NB I. alsóház 7. forduló/
2025.04.28 | 12:38

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
2025.03.21 | 11:30
2025.03.19 | 11:27
Támogatóink

Partnereink