Horváth Csenge szerint megbotlik a Nyugati csoport éllovasa a hétvégén
2016.10.26 | 23:29
Horváth Csenge szerint megbotlik a Nyugati csoport éllovasa a hétvégén 14800937_1823040454577742_1200924572_n Jelen pillanatban ugyan sereghajtó a Gerjeni SK a női NB II-ben, de ez a legkevésbé sem Horváth Csenge bűne, aki megbízható teljesítményével tartást ad csapatának. Nem véletlen, hogy már több mérkőzésen is nüanszon múlt a pontszerzésük. Ezúttal őt kértük fel a hétvégi másodosztályú bajnokik megtippelésére, s Csenge annak ellenére mondott igent nekünk, hogy bizony több olyan párosítás is akadt aminek végkimenetelét még Nostradamus sem tudta volna pontosan megjósolni.   Női NB II, Keleti-csoport, 6. forduló   Hajdúböszörményi TE II – Gyulai Amazonok Október 30, vasárnap, 09:30, Hajdúböszörmény, Városi Sport és Rendezvényközpont  A Keleti csoport igazi rangadója. A tapasztalatom alapján a gyulai csapat egységesebb, dinamikusabb játékot játszik, de a hazai csapat erejét és játékát mindig befolyásolja, hogy az első keretből hogyan erősítenek. Egy nagyon jó, színvonalas mérkőzésre számítok, amihez a HTE-nél a közönség remek hangulatot fog teremteni. A tippem: kétgólos Gyulai Amazonok-siker   Nyírség NSC – MVFC Berettyóújfalu Október 30, vasárnap, 11:00, Nyíregyháza, Bencs László Szakiskola és Általános iskola Mindkét csapattal játszottunk, megítélésem szerint hasonló játékerőt és stílust képviselnek, ezért háromesélyes a találkozó, talán a pillanatnyi forma dönthet. Tippem: egygólos MVFC-siker Reklám Press Skorpió – Gerjeni SK Október 30, vasárnap, 13:30, Salgótarjáni Sportcsarnok  A Skorpió eddig valamennyi mérkőzését magabiztosan nyerte, ami azt jelzi, hogy Tóth Zsolt egy nagyon jó csapatot rakott össze. Ők a találkozó esélyesei, de ha teljes kerettel tudunk elutazni Salgótarjánba, akkor megnehezíthetjük Pintér Violettáék dolgát, de a célunk elsősorban, mint mindig, a tisztes helytállás. Tippem: kétgólos Skorpió-siker Női NB II, Nyugati-csoport 6. forduló   KRSE - ELTE BEAC Október 28, péntek, 20:00, Soroksári Sportcsarnok  A helyezések alapján egy újabb rangadó. Mind a Rendőrök, mind az Egyetemisták csapata egységes benyomást kelt, talán a vendégcsapat mellett a nagyobb rutin szól. Egy biztos, mindkét alakulatnak nagyon fontos a három pont megszerzése, hogy ne szakadjanak le az élmezőnytől. Tippem: kétgólos ELTE-BEAC-siker   TFSE – RFC Csömör Október 29, szombat, 18:30, Budapest, Vasas Sportcsarnok Úgy látszik nekem csak rangadók jutottak, hiszen a Nyugati csoportban is az első két helyezett csapat játszik egymással. A 100 %-os Csömör játszik a rutinos, NB-I-et megjárt játékosokkal felálló TFSE ellen. A Csömör eredménylistája tekintélyt parancsoló, de a rutin a hazaiak mellett szól. Tippem: egygólos TFSE-siker PAFC Mitre – Kalafa Futsal Október 30, vasárnap, 14:00, Piliscsaba, VM KASZK Szakképző Iskola A táblázat alapján ez is rangadó (alsóházi ), de a Kalafa ennél a helyezésnél sokkal többre hivatott. Az újonc piliscsabaiak ellen csak egy céljuk lehet Szabó László csapatának, a felzárkózás megkezdése a három pont megszerzésével. Tippem: kétgólos Kalafa-siker

14800963_1823034071245047_158472858_n

  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink