Hengerelt a Gyulai Amazonok és a Skorpió, a Csömör a hajrában múlta felül az ELTE-BEAC-ot
2016.10.12 | 11:21
Hengerelt a Gyulai Amazonok és a Skorpió, a Csömör a hajrában múlta felül az ELTE-BEAC-ot A női NB II vasárnapi mérkőzésein nem borult a papírforma. Erre a legtöbb esély még a Faddi Sportcsarnokban volt, ahol a Szent Mihály nagyon szenvedett a Gerjeni SK ellen, aztán a hajrában nekik jött ki jobban a lépés. A Csömör, a Skorpió, a Gyulai Amazonok továbbra is vesztett pont nélkül áll a bajnokságban, amiért minden elismerést megérdemelnek. Női NB II, Nyugati-csoport, 4. forduló RFC Csömör - ELTE-BEAC 3-1 (0-0) Csömöri Sportcsarnok Játékvezetők: Ifj. Szűcs István - Cserni Tamás - Versics Dániel Csömör: Prekovics Emese - Dohány Rita, Mátyás Noémi, Lengyel Zsanett, Orbán Csilla Csere: Molnár Judit, Gladity Alexandra, Kakuk Anikó, Nagy Szabina, Szennai Adrienn, Botka Bernadet Johanna Edző: Tóth László ELTE: Móczik Alexandra Cintia - Juhász Adrienn, Tihanyi Tímea, Pfundtner Vivien, Nyéki Eszter Csere: Blayer Zsófia, Béres Adrienn, Baksai Éva, Szőlős Alexandra Jázmin, Horváth Bors Bettina, Lovas Nikoletta, Nagy Noémi, Hajdu Orsolya Edző: Sajben Marcell Gólszerző: Dohány Rita (3) illetve Juhász Adrienn Nem volt könnyű dolga a Csömörnek, az Egyetemisták nagyszerűen tartották magukat, remekül védekeztek és kontrákból többször is veszélyes helyzeteket alakítottak ki Prekovics Emese kapuja előtt. Az első játékrészben egyetlen találat sem született, s az első gólra 31 percet kellett várni ekkor Dohány Rita megszerezte a vezetést a házigazdáknak, ám Juhász Adrienn nem sokkal később kiegyenlített. A végjátékban a remek formában lévő Dohány Rita újabb két gólt szerzett, így végül az ELTE pont nélkül maradt. Tóth László (Csömör): Egy csoportrangadót sikerült megnyernünk, ami önbizalmat adhat a továbbiakban játékosaimnak. Nagyon masszívan védekezett az ELTE, ez is volt az alap taktikája és bevallom őszintén meg is nehezítették a dolgunkat! Sokáig kerestük a fogást rajtuk és amikor végre előnybe kerültünk egy buta hibából gólt kaptunk, de a csapat tartását bizonyítja, hogy nem roppant össze és addig mentek a lányok amíg be nem daráltuk ellenfelünket. Sok sikert az ellenfélnek a továbbiakban! Sajben Marcell (ELTE-BEAC): - Nem mi irányítottuk a mérkőzést ,de a helyzetek számában nagyjából ikszre hoztuk a találkozót. A végjátékban jobban koncentráltak a hazaiak,így megérdemelték a három pontot. Sok sérülttel és vesztett rangadókkal kezdtük a szezont, de a lányok játékban már megmutatták, hogy az élmezőnyhöz tartozunk, és most már jönnek majd az eredmények is. Teljes mértékben bízom a csapatomban! -------------------------------------------------------------------------------------------------------- Női NB II, 4. forduló, Keleti-csoport Nyírség NSC - Gyulai Amazonok 1-9 (0-4) Nyíregyháza, Bencs László Szakiskola és Általános Iskola Játékvezetők: Kiss Petra - Nagy György - Nemcsik József Nyírség: Preg Nikolett - Bodor Renáta, Nagy Boglárka, Fekete Henrietta, Kovács Kinga Csere: Király Lilla, Szabó Ivett, Szűcs Éva, Helgert Gréta, Hudák Karolina, Balogh Erika Edző: Kósa János Amazonok: Deák Márta - Erdélyi Angéla, Perjési Rita, Fülöp Diána, Papp Laura Csere: Csontos Zsanett, Pilán Tímea, Balogh Noémi, Bálint Rebeka, Szilágyi Zsanett, Kurai Nikolett, Bálint Kata Tünde Edző: Molnár Zoltánné Gólszerző: Kovács Kinga illetve Erdélyi Angéla (2), Pilán Tímea (2), Perjési Rita (2), Bálint Rebeka, Balogh Noémi, Bodor Renáta (öngól) A másodosztályú női futsal bajnokság keleti-csoportjában a tavalyi bajnok Gyulai Amazonok az újonc Nyírség NSC csapatához látogatott el, és aratott magabiztos győzelmet. A mérkőzés elejétől a magukhoz ragadták a kezdeményezést a vendégek, mindössze 3 peccet kellett várni, a jó formában lévő Erdélyi Angéla vette be Preg Nikolett kapuját. A hazai csapat az első félidőben védekezésre kényszerült, kontrákkal próbálták Deák Márta hálóőrt veszélyeztetni, de a gyulaiak kapusa végig jó helyen volt. Az első játékrészben még 3 szép találatot szereztek az Amazonok, Pilán-Perjési-Bálint hármas rúgott igazi futsalos gólokat. A második félidőben nem változott a játék képe, Molnárné Irénke tanítványai szép támadásokat vezetve 9 gólig meg sem álltak. A hazai csapat mindent próbált megtenni a pontszerzésért, de látszott, hogy a vendégek sokkal régebb óta űzik a futsalt. Molnár Zoltánné (Gyulai Amazonok): Úgy gondolom, hogy megérdemelten hoztuk el a 3 pontot Nyíregyházáról. A lányok kitettek magukért, felszabadultan és magabiztosan játszottak, melynek meg is lett az eredménye. Külön öröm számomra, hogy a mindössze 15 éves Balogh Noémi megszerezte 1. gólját a felnőttek között. Gratulálok a csapatnak, folytatjuk tovább a munkát, hiszen célunk a bajnoki cím, amelyért mindent megteszünk idén is! ------------------------------------------------------------------------------------------------------ Gerjeni Sport Klub - Szent Mihály 1-2 (0-1) Faddi Sportcsarnok Játékvezetők: Tamás Lajos - Weitner Ádám - Domokos Levente Gerjen: Marosi Julianna - Marosi Ildikó, Klézli Szandra, Horváth Csenge, Grill Zita Csere: Magyarné Horváth Zsuzsanna, Gorváth Éva, Orbán Rebeka Edző: Horváth György Szent Mihály:Jankulár Zita - Géczi Bettina, Varga Zsuzsa, Fehér Zsuzsanna, Redetzky Andrea Csere: Koncz Bernadett, Szabó Edina Éva, Lovászi Zita, Börcsök Ágota Szakmai igazgató: Hódi Mihály Gólszerző: Klézli Szandra illetve Lovászi Zita, Fehér Zsuzsanna Horváth György (Gerjeni SK): Óriásit küzdöttünk, nem érdemeltünk vereséget. Ellenfelünk birtokolta többet a labdát, fegyelmezetten védekeztünk, nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, s balszerencsés gólokat kaptunk. Hódi Mihály (Szent Mihály): Borzasztó gyenge játékkal sikerült felülmúlni a rendkívül motivált hazai csapatot. Célunkat a három pontot így is elértük. Hódi Zsuzsanna távollétében férje Hódi Mihály szakmai igazgató ült a Szent Mihály kispadján. A kitűnő szakember korábban a Szegedi Amazonokkal bronzérmet szerzett az élvonalban. Megkockáztatjuk ő maga sem gondolta volna, hogy ilyen nehéz dolga lest csapatának a sereghajtó otthonában. Horváth György azonban nagyon jól felkészítette tanítványait,s bár a szünetben még egygólos hátrányban voltak, s a második játékrész közepén még büntetőt is hibáztak, Klézli Szandra révén sikerült kiegyenlíteniük a hazaiaknak. A roppant izgalmas végjátékból végül a vendégek jöttek ki jobban, s Fehér Zsuzsanna gólja döntötte el a mérkőzést. A játék képe alapján megkockáztatjuk a döntetlen lett volna a reális. ------------------------------------------------------------------------------------------------ ReklámPress Skorpió - MVFC Berettyóújfalu 7-1 (3-0) Salgótarjáni Sportcsarnok Játékvezetők: Bakos Tamás - Varga Patrik Balázs - Homoki Gábor Skorpió: Terdik Tamara - Koch Fruzsina, Tóth Friderika, Pintér Violetta, Ferencz Flóra Franciska Csere: Mészáros Zsófia Ilona, Bede Anna, Bokor Berill, Molnár Anett, Takács Dorina, Botos Bernadett Edző: Tóth Zsolt MVFC: Tóth Renáta - Tóth Nóra, Tóth Anita, Petrik Szilvia, Pozsgai Kittii Csere: Tar Szilvia, Donkó Szilvia, Pozsgai Kitti Edző: Trencsényi János Gólszerző: Pintér Violetta (3), Koch Fruzsina (3), Mészáros Zsófia Ilona illetve Pozsgai Kitti A remek napot kifogó salgótarjániak esélyt sem adtak a visszafogottan teljesítő Berettyóújfalunak, akik nem tudták megismételni múlt heti játékukat. Az is igaz persze, hogy a tavaly még élvonalban játszó hazaiak más szintet képviselnek, s ebben a csoportban igazából csak a Gyulai Amazonok és a HTE II veheti fel a harcot velük. Pintér Violetta és Koch Fruzsina összesen hat gólt szerzett a hétből, a semlegesítésük megállíthatatlan feladat elé állította Tóth Anitáékat. Tóth Zsolt (Skorpió): Türelmes, taktikus játékkal, jó védekezéssel azt gondolom megérdemelten nyertünk. Gratulálok játékosaimnak, ellenfelünknek pedig sok sikert kívánok a továbbiakban. Trencsényi János (MVFC): Gratulálok ellenfelünknek a megérdemelt győzelemhez, remélem a következő mérkőzésen javítani fogunk.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink