Harmadszorra sikerrel járt a Skorpió
2015.12.02 | 22:08
Harmadszorra sikerrel járt a Skorpió   Gólt sem kapva szikrázóan kemény mérkőzésen győzte le a Gyulai Amazonok megyei riválisát, szépszámú szurkolósereg előtt a női NB II hétvégi fordulójában. Két győzelem után, harmadikra már nem jött össze a siker az MVFC-nek a Skorpió ellen, a HTE pedig ha nehezen is de felülmúlta a ST. Mihályt. Női NB II, 13. forduló Gyulai Amazonok – Békéscsabai Wanted SC 10-0 (3-0) Gyula Városi Sportcsarnok, 150 néző Játékvezetők: Belicza Bence Péter – Baráth János – Petrovszki György  Amazonok: Deák Márta – Pilán Timea, Fülöp Diána, Papp Laura, Perjési Rita Csere: Zahorán Dóra, Erdélyi Angéla, Bálint Rebeka, Csontos Zsanett, Szerb Katalin Tünde Edző: Molnár Zoltánné  Békéscsaba: Balta Zsanett – Sugár Ágnes, Balogh Viktória, Püski Nóra, Kis Vivien Kitti Csere: Hundzsa Erzsébet, Domján Viktória, Zahorán Kitti, Horváth Sára Ticiána Edző: Domokos András Gólszerző: Pilán Timea (3), Perjési Rita (2), Bálint Rebeka (2), Kis Vivien Kitti (öngól), Erdélyi Angéla, Papp Laura A 11 mérkőzés óta veretlen Gyulai Amazonok hazai pályán fogadta az utolsó előtti helyen szerénykedő megyei riválisát. Molnárné Irénke tanítványai már a mérkőzés elején letámadták ellenfelüket, azonban utolsó passzaikat blokkolni tudták a lelkesen játszó vendégek. Egy öngóllal a 4. percben szerzett vezetést az Amazonok, majd nem sokkal később Pilán Tímea és Papp Laura is feliratkozott a góllövők közé még a félidő vége előtt. A megyeszékhelyi csapat próbálkozott néhány kontrával gólt szerezni, de ezúttal sem találtak fogást a rendkívül nagy iramot diktáló fürdővárosiakkon.  Domokos András lányai nem adták fel, végig próbáltak megtenni mindent annak érdekében, hogy elkerüljék a gólokat vagy akár találatot is szerezzenek. A második játékrészben abszolút kijött a két csapat közötti különbség, mind erőnlétben, mind technikai tudásban felőrölte ellenfelét a hazai csapat, így futószalagon érkeztek a szebbnél szebb találatok. A mérkőzés folyamán küzdelmes „csata” folyt a pályán, mindkét csapat igen keményen próbálta akaratát érvényesíteni. A több alapemberét is sérülés miatt pihentető gyulaiak góllövői közé felkerült még Erdélyi Angéla egy, Bálint Rebeka két, Pilán Tímea és Perjési Rita pedig 3-3 találattal. Nem borult a papírforma, magabiztosan otthon tartotta a 3 pontot a Gyulai Amazonok és így első helyen telelnek az őszi szezon végén. Molnár Zoltánné (Gyulai Amazonok): A mérkőzés előtt mondtam a lányoknak, hogy az utolsó hazai mérkőzésünkön próbáljuk meg minél szebb játékkal megörvendeztetni a nagyon szép számú közönséget. Többé-kevésbé sikerült is, úgy gondolom, hogy igazi „futsalos” gólokat szereztünk. Szép befejezése volt ez a győzelem az őszi szezonnak, ráfér a lányokra a pihenés. Célunk mindenképpen az első hely bebiztosítása volt, és nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy ezt magabiztosan teljesítették! Domokos András (Békéscsaba): Csak négy játékosunk sérült meg a mérkőzésen az ellenfél szándékos durvaságainak köszönhetően, így még éppen végig tudtuk játszani a mérkőzést. A Fair Play távolt állt ma (is) az Amazonoktól, remélem, a jövőben sportszerűbben fognak játszani. A játékvezetők sajnos nem voltak a helyzet magaslatán, a sérülésveszélyesen játszó játékosokat már a meccs elején kordában kellett volna tartani. Szakmailag nehéz a mérkőzést értékelni, az első félidőben egy öngóllal kezdtünk, majd két támadásunkból eladott labdát büntetett góllal ellenfelünk, de nekünk is voltak szépen kidolgozott ziccereink, helyzeteink, amiket a saját kisebb pontatlanságaink miatt nem tudtunk értékesíteni. A második félidőben már arra vigyáztunk, nehogy még komolyabban megsérüljenek a játékosaink, illetve a kapusunk is sérülten védte végig a meccset egy belecsúszás miatt. Agyrázkódás, koponyazúzódás, feldagadt térdek és bokák, vérömlenyek, izomhúzódások .... Ez nem foci." ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- MVFC Berettyóújfalu – Skorpió SE 3-5 (1-3) Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok Játékvezető: Szűcs László – Kovács Ádám – Németh Máté  MVFC: Pozsgai Melinda – Tóth Tamara, Tóth Anita, Tóth Nóra, Kelemen Anett Csere: Pozsgai Kitti, Roza Viktória, Papp Dóra, Varga Veronika, Kóti Lilla, Erős Zsanett, Petrik Szilvia Edző: Trencsényi János Skorpió: Terdik Tamara – Ferencz Flóra Franciska, Balya Dorottya, Tóth Friderika, Bede Anett Csere: Cseh-Rusz Bianka, Gál Veronika Szandra, Bokor Berill, Mészáros Zsófia Ilona Edző: Tóth Zsolt Gólszerző: Pozsgai Kitti, Tóth Anita, Roza Viktória illetve Gál Veronika Szandra (3), Bokor Berill, Balya Dorottya Fogadkoztak a salgótarjáni lányok, hogy visszavágnak az MVFC-nek a szezonban elszenvedett két vereségért. Az NB II 6. fordulójában, Salgótarjánban 2-0-ra, a Magyar Kupa első fordulójában Berettyóújfaluban 1-0-ra maradtak alul Tóth Zsolt tanítványai. Sikerrel járt erőfeszítésük, a rendkívül küzdelmes mérkőzésen két góllal nyertek a vendégek. A sikerhez hozzájárult, hogy eltiltása után visszatért a pályára Bede Anett, s Gál Veronika Szandra amellett, hogy a védelem oszlopa volt, három góljával nagyon sokat tett a három pont megszerzése érdekében. Bokor Berill kiállítása után 3-5 után emberelőnybe kerültek a hazaiak de Terdik remekül védett, halmozta a bravúrokat, s megakadályozta, hogy izgalmas végjátéknak legyünk szemtanúi. Tóth Zsolt (Skorpió): Győzelmi szándékkal mentünk Berettyóújfaluba. Harmadszorra játszottuk a szezonban ellenük. Első mérkőzésen jobb volt az MVFC, a másodikon mi voltunk a jobbak, de kimaradtak a helyzetek és emiatt nem jutottunk tovább a Magyar Kupában, most pedig akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Balya Dorottya (Skorpió): A meccset Szabó Adrienn csapattársunk nagypapájának ajánlanánk, mert a héten sajnos meghalt. Érte is küzdöttünk ma! Remélem büszke ránk ott fenn! ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ST. Mihály SC – Hajdúböszörményi TE II 3-5 (1-3)  Deszki Sportcsarnok Játékvezetők: Szöllősi Ferenc – Kócsó Tibor Zsolt – Wittmann Sándor ST. Mihály: Horváth Melinda – Baksa Katalin, Géczi Bettina, Fehér Zsuzsanna, Redetzky Andrea Csere: Varga Zsuzsa, Börcsök Ágota, Szabó Bernadett, Szolga Judit, Dékány Dóra, Hódi Zsuzsanna Edző: Hódi Zsuzsanna HTE: Tóth Renáta – Quirikó Vivien, Szilágyi Mariann, Czégény Zsuzsanna, Farkas Éva Csere: Mogyorósi Zsuzsanna, Sipos Bernadett, Pálóczi Krisztina, Nagy Mária, Bölömi Ibolya Edző: Quirikó Vivien Gólszerző: Varga Zsuzsa, Baksa Katalin, Hódi Zsuzsanna illetve Czégény Zsuzsanna (2), Szilágyi Mariann, Mogyorósi Zsuzsanna, Farkas Éva Az első játékrész jelentős részében a HTE irányította a játékot, s nem okozott meglepetést, hogy a 17. percben már 3-0-ra vezettek a hajdúságiak. Még Varga Zsuzsa szépítő találata után is kevesen hittek abban, hogy valódi izgalmakat tartogathat a nézőknek ez az összecsapás. Pedig így történt.. A Böszörményiek tudat alatt talán már elkönyvelték a három pontot, s a hazaiak Baksa Katalin góljával előbb szépítettek, majd Hódi Zsuzsa a 28. percben kiegyenlített. Horváth Melinda remek védései is hozzájárultak a hátrány ledolgozásához, azonban hiába kaptak vérszemet a hazaiak, a vendégcsapat védekezése feljavult, s Mogyorósi Zsuzsanna és Farkas Éva góljaira már nem jött válasz, így ha a vártnál nehezebben is, de megérdemelten nyert a Hajdúböszörmény. Hódi Zsuzsanna (ST. Mihály): A bajnokesélyes HTE ellen nagy fegyverténynek tartom, hogy 0-3-ról vissza tudtunk jönni, a végén azonban ellenfelünk belőtte helyzeteit, mi viszont nem. Elégedett vagyok játékosaink küzdőszellemével. Quirikó Vivien (HTE): A mérkőzés összképe alapján nagyobb arányban is nyerhettünk volna, azonban rengeteg helyzetet kihagytunk... Ahogy az lenni szokott, ez meg is bosszulta magát, és a második félidő elejére a szegediek ledolgozták háromgólos hátrányukat. Dicséret illeti a csapatot, hogy ennek ellenére nem zuhantunk össze, és az utolsó tíz percben összekapva magunkat - olyan kemény, határozott védekezés mellett, amit az egész meccsen produkálni kellett volna - a helyzeteinkből Mogyorósi Zsuzsanna és Farkas Éva révén kettőt gólra váltva, megnyertük a mérkőzést.
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink