Harmadik mérkőzésre halasztották a döntést a döntőről
2018.04.16 | 22:00
Harmadik mérkőzésre halasztották a döntést a döntőről
Ezen a héten nagyon mellétrafáltunk a női NB I-s meccseket illetően. Szombatra a Szekszárd sikerét vizionáltuk, vasárnap pedig a HTE fölényes diadalára esküdtünk. Egyik sem jött be.. Nagyon nem.. Mentségünkre szóljon, hogy bárkivel akivel beszéltünk a Tolna - HTE összecsapás előtt sima vendégsikert tippelt.
A két csapat játékosállományát, anyagi lehetőségeit, a keretlétszámot tekintve a Hajdúböszörmény jóval a Tolna felett áll. Megdöbbentőnek tartjuk, hogy a Magyar Kupa döntője után a bajnoki elődöntő második meccsén is borult a papírforma. Ez persze egyrészt Varga Adélék dicsérete mert igazi hőstett amit ez a rokonszenves társaság véghezvitt a mostani szezonban. Anyagi gondok, ukrán játékosok távozása, Folk Zsuzsanna sérülése, Kolok mester leváltása után nem roppant össze a Tolna, hanem éppen ellenkezőleg még jobban összecsiszolódott. Előbb megnyerte a Magyar Kupát -története során először-, s a tegnapi napon kiharcolta, hogy a Hajdúböszörményben dőljön el a bajnoki döntőbe jutás kérdése.
DSC_0420A sokkal taktikusabban, lelkesebben és összeszedettebbnek játszó hazaiak Üveges Katalin góljával szerezték meg a vezetést a 17. percben, de addig is jobbára az ő akaratuk érvényesült. Labdabirtoklást tekintve persze a HTE jobban állt, de sok elképzelés nem volt a játékukban. Ez súlyos kritika egy olyan csapattal szemben, akiknél olyan kaliberű futsalosokat tud felmutatni mint Tell Zsófia, Bokor Adrienn, Szekér Anita, Pádár Anita, Vígh Renáta, s a sort még lehetne folytatni annyi klasszist tudnak felvonultatni a Hajdú bihariak. Viszont csapatszinten a Tolna egységesebb mint a HTE és ezzel tudja kompenzálni a kétségkívül meglévő különbséget. A második játékrész elején Magyarország legjobb futsaljátékosa Tell Zsófia -aki előtt le a kalappal, egész évben vezéregyénisége a bajnoki cím védőjének- gyorsan kiegyenlített, s úgy tűnt, hogy az első meccshez hasonlóan a böszörményiek felőrlik ellenfelüket. Hatalmas nyomás nehezedett Ősz Csenge kapujára, aki azonban zseniális bravúrok egész sorát bemutatva bizonyította, hogy egyértelműen ő a magyar mezőny legjobb kapusa. Lehúzta a rolót, tartást adott csapattársainak. Szalkai Kitti 35.percben szerzett szemfüles és némileg váratlan találata után, az extázisban játszottak a tolnaiaknak sikerült kibekkelniük a hátralévő perceket és győztesen hagyták el a játékteret.DSC_0467Vasárnap Hajdúböszörményben dől el a továbbjutás kérdése, ott eddig nem sok babér termet Üvegeséknek. Teljesen egyértelmű, hogy a Zebrák a favoritok, vesztenivalójuk csak nekik van és ez növelheti riválisuk amúgy szerény esélyeit. Bármi is lesz a vége, a Tolnai szurkolótábor büszke lehet futsalosaikra!!
Női NB I, elődöntő, 2.mérkőzés
BrandMission-Artifex Tolna - Hajdúböszörményi TE 2-1 (1-0) Tolna Városi Sportcsarnok, 250 néző Játékvezetők: Éreth Attila-Sipos László-Kiss Gergely
Tolna: Ősz Csenge - Horváth Hanna, Kaiser Karina, Varga Adél, Üveges Katalin Csere: Farkas Klaudia, Szalkai Kitti Edző: Varga Adél
HTE: Torma Lilla - Szekér Anita, Bokor Adrienn, Kota Gabriella, Pádár Anita Csere: Vígh Renáta, Kovács Anikó, Quirikó Vivien, Tell Zsófia, Mogyorósi Zsuzsanna Edző: Quirikó Vivien
Gólszerző: Üveges Katalin, Szalkai Kitti illetve Tell Zsófia
[gallery ids="99080,99081,99082"]
Varga Adél: -Kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán. Mindkét oldalon megvoltak a helyzetek. A meccs szinte ugyanúgy alakult, mint Böszörményben, mi szereztük meg megint a vezetést és mint ahogyan ott is ezt a találatot is Üveges Katalin szerezte. A félidő után tudtuk mire számíthatunk, de egy jó védekezéssel sikerült meglepni őket és kontrákból voltunk végig veszélyesek a meccsen. Végül egy gyönyörű, szemfüles gól után sikerült megszerezni a vezetést, amit meg tudtunk őrizni. Így jöhet a mindent eldöntő harmadik meccs.
Quirikó Vivien: - Nagyon kétarcúak vagyunk az utóbbi időben, és most a rosszabbik felét mutattuk. A második félidőre javultunk fel némiképp, de ez sem volt elég. Hazai közönség előtt, a harmadik mérkőzésen muszáj javítanunk, és megnyernünk a párharcot.
 - Simonyi András -
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Hungary - Norway - Herzegovina Futsal World Cup qualification
2024.10.16 | 10:13
Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.16 | 10:08
Női válogatott
2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
Támogatóink

Partnereink