Ganczer Hajnalka parádézott, fölényesen nyert a Szekszárd
2018.02.05 | 09:34
Ganczer Hajnalka parádézott, fölényesen nyert a Szekszárd Szombaton a Gyulai Amazonok csapata látogatott Szekszárdra, akik bár a tabella végén helyezkednek el, mindenkinek meg kell izzadniuk ellenük, mert nem adják könnyen a bőrüket. Az első pillanattól kezdve támadólag léptek fel a szekszárdi lányok, akik végig dominálva, uralták az egész mérkőzést. Bár kicsit álmosan kezdtek, ez a helyzetek kihasználásában nyilvánult meg, ugyanis a vezetésig jó pár helyzetet elhibáztak. Egy labdaszerzés után azonban a 9.percben, az első csapatban most bemutatkozó Vőfély Noémi hozta kihagyhatatlan helyzetbe Ganczer Hajnalkát, aki nem hibázott és vezetéshez juttatta a hazai csapatot. Nem sokkal késöbb Ganczer Hajnalka fel passzát, Beke Adrienn tette vissza sarokkal a feladónak, aki nem hibázott és megszerezte a hazaiak és saját maga második gólját. Szépségdíjas találat volt!

Nem volt megállás, újabb két perc múlva egy szögletvariáció után a labda Fábián Rebeka elé pattant, aki azonnal a ziccerben lévő Buchmüller Petrának passzolt, aki nem hibázott és a léc alá bombázta a labdát (3-0). A félidő utolsó percében Fábián Rebeka szerzett labdát, Rebit pedig csak szabálytalanul tudták megállítani, így a szabálytalankodó Balogh Noémi megkapta második sárga lapját és a kiállítás sorsára jutott, a szekszárdi csapat kisbüntetőhöz. Az Amazonok kapusa hárította Ganczer lövését, de a labda visszapattant a klasszis védő elé, aki a fekvő kapus fölött a kapuba emelt. A második félidő ott folytatódott ahol az első abbamaradt, hiszen nem telt még el egy perc sem, amikor is Megyes Ágnes nagyszerű passza után Fábián Rebeka átvételével becsapta védőjét és nagyon okosan a bal alsó sarokba gurított (5-0). A 24.percben Ganczer Hajnalka gondolt egyet és nagy lendülettel becsapta ellenfelét, majd könyörtelenül lőtt a bal felső sarokba, ismét egy szépségdíjas találatot elkönyvelve (6-0). A folytatásban többször is volt lehetősége az előny növelésére Horváth Katalinéknak, de az Amazonok kapusa szenzációsan védett és megakadályozta ezt. Szívósan, keményen védekeztek Irénke tanítványai, lelkesedésükkel nem volt gond, de az igazság szerint ezen a napon ennyivel job volt a hazai csapat. Ganczer Hajnalka pedig igazolta, hogy nem véletlenül végzett az Ősz játékosa szavazáson a második helyen. Fantasztikus teljesítményt nyújtott, s négy gólja mellett igazi vezéregyénisége volt a Tolna megyeieknek. Agenta Girls Szekszárd FC – Gyulai Amazonok 6-0 (4-0) Szekszárdi Városi Sportcsarnok, 300 néző Játékvezetők: Sipos László – Kiss Gergely – Hartung Vilmos Szekszárd: Hargas Annamária – Ganczer Hajnalka, Megyes Ágnes, Fábián Rebeka, Horváth Katalin Csere: Kágyi Árvácska Rebeka, Vőfély Noémi, Buchmüller Petra, Beke Adrienn Edző: Micskó Márk Amazonok: Palócz Mónika – Balogh Noémi, Molnár Ágnes Irén, Kajári Gabriella, Perjési Rita Csere: Sovány Liza, Bálint Rebeka, Kurai Nikolett, Erdélyi Angéla Edző: Molnár Zoltánné Gólszerző: Ganczer Hajnalka (4), Buchmüller Petra, Fábián Rebeka Micskó Márk (Szekszárd): Köszönöm a Lányaimnak, nagyon megleptek a mérkőzés előtt, el is érzékenyültem, imádom őket! A mérkőzés úgy zajlott ahogy elterveztük, bár a félidő első felében minden helyzetünket kihagytuk, utána azért rendben volt a helyzetkihasználás. A második félidőt úgy kezdtük, ahogy kell, de aztán annyira megnyugodtunk, hogy nem figyeltünk kellően a helyzeteink értékesítésére, hiszen legalább három mérkőzésre való helyzetet hagytunk ki. Kiemelném azért mindenképpen ellenfelünk kapusát, aki remekül védett, sokat köszönhetnek neki csapattársai. Egy edzőnek az a legjobb, akkor a legboldogabb ha viszont látja az edzéseken gyakoroltakat. Büszke vagyok a Lányaimra és büszke vagyok U15-ös kislányainkra is, akik szintén legyőzték a Gyulai Amazonok csapatát! Köszönöm még szenzációs szurkolóink biztatását is! Molnár Zoltánné (Amazonok): Gratulálok a győztes csapatnak.
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink