Gálázott a Tolna és a Hajdúböszörmény
2016.12.12 | 17:29
Gálázott a Tolna és a Hajdúböszörmény A női NB I 11. fordulójának csúcstalálkozójáról már korábban írtunk. Szekszárdon nem bírtak egymással Micskó Márk és Dombó János csapatai. A másik három találkozón a papírforma győzött, nem tudtak meglepetést okozni a "gyengébb" csapatok. 11 A Tolna nem adott esélyt Bereczkiéknek, már a félidőben 7-0 volt az eredmény. Az Üveges csapatnak még várnia kell a következő győzelemre, igaz nekik nem az ukránokkal felálló Tolnát kell megverniük.   12 Az Árkád ETO az edzőjük nélkül utazott Debrecenbe. Molnár Attilának egyéb munkája volt az ETO-nál, de a lányok gond nélkül vitték haza a három pontot. Most Dikanová vállalta magára a góllövés javát, három lőtt találattal. Sólyom Attila: - Nem játszottunk rosszul. Az eredmény talán nem tükrözi hűen azt az esélyt, amit elszalasztottunk. Az elején ugyanis nagyon pontosan védekeztünk, a kontráink azonban ezúttal sajnos nem mentek be. Így végig futnunk kellett az eredmény után. Ez azt eredményezte, hogy kicsit kinyíltunk, és a rutinos játékosokból álló ETO büntetett minden apró hibát. Összességében véve megérdemelten nyert a Győr, de ebben a mérkőzésben egy kis szerencsével lehetett volna több is. Több jó egyéni teljesítményünk volt most is. A hosszabb kispad és a rutin döntötte el ezt a mérkőzést. [gallery ids="72491,72492,72494,72498,72499,72501,72504,72507,72509,72512,72515,72521,72524,72527,72528"] 1 Pádár Anita négy góljával repítette a Hajdúböszörményt az újabb győzelemre, amivel immár egyedül állnak a tabella élén. Bár már mindenkivel játszottak a böszörményiek, de mindeddig nem találtak legyőzőre.  

cccc

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink