Fölényes ETO győzelem a DEAC ellen!
2016.09.26 | 14:38
Fölényes ETO győzelem a DEAC ellen! Jól sikerült a győri futsalos nők hazai bemutatkozása, támadásvariációk arzenálját zúdították a DEAC-ra teljes sikerrrel. Öreg, Süle és Németh duplázott, mellettük Dikanová és Beke is betalált. A végig fölényben játszó ETO megérdemelt győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Öröm a köbön! Fölényes ETO győzelem a DEAC ellen!
Féltettük a szekszárdi zakó után az Árkád ETO női futsalosait a DEAC ellen, azonban egy hét kemény munka után csodát varázsolt az ETO vezetőedzője Molnár Attila Győrben. Igaz egy szinttel gyengébb csapat ellen, mint a Szekszárd, de Öreg Cintia, és Süle Dóra beszállása jót tett a csapat tartásának. Velük együtt a friss szerzemények: Beke Adrienn, Szalkai Kitty, Dikanová Dominika és a régi csapatból hírmondónak maradt András Franciska, a két kapusuk Bocsárdi Eszter, valamint Mészár Krisztina mellett a több új ETO fiatal tehetséget is felvonultató győri csapat ma egyet előre lépett. Magabiztos játékkal 8-2-re nyertek a fiatal debreceni egyetemi gárda ellen. A 2. percben Süle szöktette Öreg Cintiát a jobb szélen, a fiatal kora ellenére rutinosnak mondható győri támadó a kivetődő Katona mellett magabiztosan helyezett a bal alsó sarokba (1-0). A 7. percben Bocsárdi Eszter pontos kidobására Süle Dóra indította be rakétáit, elegánsan emelt a Deac kapujába a kifutó Katona mellett (2-0). A gyors gólok megnyugtatták a Győrt, beleerősített a DEAC, pár ígéretes helyzetük is kimaradt. Több szép védést is be kellett mutatnia Bocsárdi Eszternek, amit egyetlen kivétellel teljesített, ebből született a vendégek szépítő gólja. A győri kapus gyors vetődéssel elcsípett egy jól helyezett Radics lövést azonban a labda kezéről éppen Hornyák elé pattant, aki élt a hirtelen lehetőséggel, a hálóba pofozta a labdát (2-1). Sarokrúgásból ismét kettőre nőtt az ETO előnye a 18. percben. Öreg Cintia szögletére Németh Napsugár érkezett két debreceni védőt is megelőzve és a meglepett Katona mellett belsővel helyezett a DEAC kapujába (3-1). A szünetig nem változott az eredmény, az első 20 percben győri fölényt, és gyors és eredményes támadásokat láthattunk, szemben a DEAC pár kihagyott kontrájával. Mindkét csapat emellett sok hibával játszott, de az iramra nem volt panasz, jól bírta minkét társulat a szünetig. Öreg Cintia villant remek Katona védések után a 26. percben, első lövését még blokkolta Radics Ági, azonban Erdős Edina vissza passzolta Öregnek a labdát, aki takarásból szemfülesen a bal alsó sarokba lőtt (4-1). A középkezdés után Urai passzolt az üresen maradt Mariesnek, aki fordulatból azonnal kapura tette a labdát, a szünetben Bocsárdit váltó Mészár kezéről a győri kapu bal oldalába hullott a játékszer (4-2). Még mielőtt feléledtek volna a DEAC remények, azonnal válaszolt az ETO a debreceni találatra. Egy perccel később Katona lábai között távolról a kapuba vágódó lövéssel ismét háromra növelte a győri előnyt Dikanova Dominika (5-2). Lendületbe jött az ETO ami az átlövéseket illeti. Süle Dóra közeli lövését bravúrral hárító Katonáról a labda a mezőnybe vágódott a 28. percben, erre csapott rá az egész mérkőzésen szorgosan tüzelő Beke Adrienn, aki 11 m-ről talált nagy erővel a debreceni kapuba (6-2). Óriási kedvvel tüzeltek tovább a győriek, Süle Dóra 13 m-ről duplázott egy perccel később (7-2). A 8-2-es végeredményt a 32. percben második gólját szerző Németh Napsugár állította be. Szép ETO támadás végén Szűcs Laura passzára érkezett a jobb kapufánál és a hálóba vágta a labdát (8-2). A hajrában Dikanová és Beke lövései a kapufát találták el, illetve Mészár Krisztina védte biztos kézzel a DEAC lövéseit a szórványos vendég kontrák végén. Az Árkád ETO a DEAC ellen megszerzett 3 ponttal az ötödik helyre kúszott fel megelőzve az ASTRA gárdáját, egy pontra megközelítve a második helyen tanyázó HTE csapatát. A tavalyi ezüstérmes győri csapat teljes kezdősora elvesztése után sokak talán korán kezdték siratni a győri női futsalosokat a nyitófordulóban látottak alapján. A mai napon nagyot villant az Árkád ETO, közönségszórakoztató támadójátéka és reménykeltő csapatjátéka megmutatta, vannak még rejtett tartalékok és parkettra termett fiatal tehetségek Győrben. Csak így tovább lányok! Dolgozzatok keményen tovább ezen a megkezdett úton!

Ahogy az edzők látták:

Molnár Attila (Árkád ETO):- Nem szeretnék visszafelé nézegetni, mert ami elmúlt, azon nem lehet változtatni. Most új csapatot, új játékot kell építeni, megtanulni. Én az elvégzett munkában hiszek, és a játékosaimban. Úgy gondolom, lassan már látszik a fény az alagút végén, és fiatal csapatom mindenkinek kellemetlen perceket fog okozni az elkövetkező bajnoki fordulókban. Ma felszabadultan játszottunk, természetesen sok hibával, amiből megpróbálunk tanulni, de szép gólokat lőttünk, és próbáltuk a begyakorolt taktikai elemeket alkalmazni több kevesebb sikerrel. Nem mondom, hogy nem lenne szükségünk a rutinra, de ha a rutin nem áll rendelkezésre, akkor majd idővel azt is megszerezzük. Most örülünk a győzelemnek, és készülünk a következő mérkőzésre. Sólyom Attila (DEAC):  Fiatal csapatunk úgy gondolom helytállt, talán az eredmény egy kicsit túlzó. Az ETO sok helyzetet kialakított, sok lövés jött a kapunkra. 3-4 perces rövidzárlatunk eldöntötte a mérkőzést, ezalatt kaptunk 3 gólt, míg mi a ziccereinket sajnos kihagytuk az első félidőben, így nagyobb lett a különbség, mint amire számítottunk. Női Futsal NBI bajnoki mérkőzés | 2. forduló 2016.09.25. 19:00 óra | Győr, Magvassy M. Sportcsarnok

Árkád ETO – DEAC 8:2 (3:1)

ETO:Bocsárdi E. – Beke A., Szalkai K., András F., Dikanová D. Csere: Zemlényi Cs., Öreg C., Szűcs L., Süle D., Németh N., Mészár K. Vezetőedző: Molnár Attila DEAC:Katona B. – Radics Á., Urai B., Tóth Zs., Erdős E. Csere: Maries N., Hornyák A., Nemes B., Fekete G., Baji M., Kertész R. Vezetőedző: Sólyom A. Gólszerzők:Öreg C. (2, 26), Süle D. (7, 29), Németh N. (18, 32), Dikanová D. (27), Beke A. (28), illetve Hornyák A. (9), Kertész R. (26) Forrrás: eto.hu  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink