Emelkedett a csapatok száma a női NB II-ben
2015.09.03 | 20:34
Emelkedett a csapatok száma a női NB II-ben Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Elsőre ez jut eszünkbe a női NB II-ről, már ami az indulók létszámát illeti. Tavaly és tavalyelőtt 10-10, idén viszont már 13 csapat nevezett, ami 30 százalékos előrelépésnek számít. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az első osztályban 8 helyett már 9 csapat indul a pontvadászatban, akkor az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. Honlapunk az elmúlt évekhez hasonlóan a női másodosztályt sem fogja hanyagolni, rendszeresen beszámolunk majd a legfontosabb tudnivalókról. A nézettségi mutatók ugyanis azt mutatják, hogy olvasóink szívesen olvasnak a női futsalról és annak szereplőiről is. Ez számunkra örömteli, hiszen a futsal nem csak az uraknak hanem a hölgyeknek is örömforrás ,és akik látogatják a női meccseket egyetérthetnek velünk abban, hogy folyamatos a fejlődés, egyre élvezhetőbb a játék és ami a legfontosabb, hogy az utánpótláscsapatok száma is növekszik így a jövőkép biztosítottnak tűnik. E rövid kitérő után visszakanyarodnánk a másodosztályra. A 13 csapatot - a költségkímélést figyelembe véve - két csoportra osztotta az MLSZ (Kelet és Nyugat). Mérkőzéshiányra nem panaszkodhatnak a benevezettek, hiszen összesen négyszer mérkőznek meg egymással az alapszakaszban (kétszer otthon, kétszer idegenben) , így értelemszerű, hogy a hétcsapatos Keleti csoportban minimum 24, a hat csapatos Nyugatiban pedig legalább 20 találkozóval lehetne kalkulálni. A Keleti-csoportban már hétvégén megkezdődik a bajnokság így honlapunk az itt induló együtteseket veszi górcső alá. Az erőviszonyok ismeretében úgy gondoljuk, hogy a HTE II a favorit. Quirikó Vivien játékosedző a régi mag (Czégény Zsuzsanna, Bölömi Ibolya, Szilágyi Mariann) mellett olyan ismert jàtékosokat vethet be, mint az egykori válogatott futsalos Farkas Éva, Bernhardt Barbara és Bernhardt Bernadett. A játékosállomány mellett a fanatikus Bocskai Katonái szurkolótábor is a Böszörmény elsőségét vetíti elő. A Felsőházi-rájátszást jelentő második helyért a Gyulai Amazonok és az ELTE Kupa harmadik helyén végző ST. Mihály FC viaskodhat. A gyulaiak mellett az összeszokottság szól és persze a futsal múlt, hiszen a 2013-2014-s idényben a HTE mögött ezüstérmesek lettek az NB II-ben, az élvonalat azonban nem vállalták Molnár Zoltánné a népszerű Irénke tanítványai. Az előző szezonban nem vettek részt a futsal bajnokságban, de szerencsére idén màr igen és jó szereplésük nem lenne meglepő. Az újonc ST.Mihály FC az ELTE Kupán meglepően érett futsalt mutatott be, pedig edzőjük Hódi Zsuzsanna (aki nagypályán a Szegedet NB I-be vezette) elmondása szerint csak néhány hete kezdték meg a felkészülést. A szakvezető személye garancia a minőségi munkára. Az MVFC Berettyóújfalut sem szabad leírni, őket a magyar futsal meghatározó egyénisége trenírozza. Trenyó válogatottbeli kötelezettsége miatt érthető módon az MVFC igyekszik valamennyi szeptemberi mérkőzését későbbre halasztani. Nagy szüksége lenne a női szakágnak arra, hogy a Berettyónak élvonalbeli csapata legyen. Főleg fiatalokra fog építeni a Skorpió II, így meglepetéssel érne fel, ha a középmezőnynél előbb végezne. Az Alukonstrukt ECS mellett a magyar futsal megmondó-embere Kis János személye szól, aki szakmai igazgatóként bizonyára jó tanácsokkal fogja segíteni az újonccsapat munkáját. A mezőny ismeretében persze őket leginkább az 5-6. hely valamelyikére tartjuk érdemesnek, hogy a kitűnő szakember könyvére is utaljunk. Nagy meglepetést keltene -bàr tudjuk jól, a nőknél sosem lehet tudni - ha a Békéscsabai Wanted SC a mezőny első felében végezne. Az előző évben megfizették a tanulópénzt, de céljuk idén sem lehet más, mint a tisztes helytállás..Aztán ki tudja.. Két hét múlva a Nyugati-csoport esélylatolgatását olvashatják honlapunk látogatói. Női NB II, Keleti-csoport 1. forduló Békéscsabai Wanted SC - Hajdúböszörményi TE II 09.05, szombat, 17 óra, Békéscsaba, Kazinczy Ferenc Àltalànos Iskola Skorpió SE - Gyulai Amazonok 09.06., vasárnap, 13 óra, Salgótarjáni Sportcsarnok Az Alukonstrukt ECS - MVFC Berettyóújfalu meccset elhalasztották október 31-re.
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink