Dunaújvárosra látogat a Csepel
2021.02.27 | 22:30
Dunaújvárosra látogat a Csepel

Keleten is, Nyugaton is hoz rangadót a 13. forduló, hiszen mint ahogy a cím is mutatja, a Csepel dunaújvárosi vendégjátéka hozhat érdekességeket, de ugyanezt várjuk a másik csoportban a Miskolctól, akik a Tóalmással fognak összecsapni. Szoros találkozó lehet még a Mezei-Vill és a BTC, valamint az Atomerőmű és a Kelen meccse is, meglátjuk, mit hoznak ki belőle a zöld-fehér csapatok. Már előzetesen is meglepetésekben gazdagnak bizonyul a forduló, hiszen a Viadukt megverte az ELTE csapatát előrehozott találkozójukon!

Női futsal NBII 13. forduló

Keleti csoport

SK Tóalmás - Miskolci Vénusz
2021.02.28. 10:00
Tóalmás, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

A tabella második, illetve harmadik helyén tanyázó csapatok csapnak össze, ami azt jelenti, hogy papíron ez egy presztízsmeccsnek ígérkezik. Biztosak vagyunk abban, hogy ez nem csak elméletben lesz így, és a csapatok gyakorlatban is megmutatják, hogy miért tartanak ott, ahol. Sokgólos, intenzív találkozóra számítunk, ahol a győztes továbbra is tapadni fog a jelenlegi listavezető Dévaványa csapatára, így a tét nem kicsi! Érdekes lesz még továbbá Szabó Boglárka és Kovács Alíz párharca, akik sok év NBI-es küzdelem után most a másodosztályban is összecsaphatnak.

MVFC Berettyóújfalu - Reklámpress-BTC
2021.02.28. 17:00
Berettyóújfalu, Pálfy István Rendezvénycsarnok

Ha az előző mérkőzést presztízsmeccsként aposztrofáltuk, akkor ez a Bátonyterenye vendégjátékára ugyanúgy igaz, ha nem jobban. A két csapat már hosszú évek óta ellenfele egymásnak, igaz, nem mindig ugyanezen a néven találkoztak, de az ismeretség régre nyúlik vissza. Az idei szezonban eddig még csak egyszer találkoztak, akkor egy 1-1-es döntetlen volt, amire jutottak egymással, mondhatni pontot csent az Újfalu a BTC-től. Meglátjuk, ez az ország egyik, ha nem legjobb minőségű futsalcsarnokában hogyan változik, vajon visszavágnak Tóth Zsolték az ellopott pontért?

Dévaványai SE - Csorvási SK
2021.02.28. 18:00
Gyoma, Varga Lajos Városi Sportcsarnok

A Keleti csoportban ez a meccs ígérkezik a legsimábbnak a fordulóban, a Dévaványa az eddigi két Csorvás elleni találkozóján egyszer öt-, egyszer pedig kétgólos differenciával tudott győzni, a sorminta megszakadására a hazaiak jelenlegi formája ellenére sem látunk reális esélyt. Ezt annak ellenére is így gondoljuk, hogy a Csorvás szimpatikus csapat, sokszor játszottak igen szoros meccseket, és nagyon is kijárna már nekik az első győzelmük.

NBII Nyugat

Viadukt SE Biatorbágy - ELTE-BEAC 4-2 (0-2)
2021.02.24., Aréna Törökbálint
Vezette: Liebhardt - Soós - Berendi

Viadukt SE: Boros - Tóth, Suhajda, Mosolics, Bozsik
Csere: Marcsányi, Ferenczi, Hegyi, Gyenese

ELTE-BEAC: Szabó - Kovács, Béres, Horváth, Soós
Csere: Mészáros, Baksai, Hatala, Halmai
Vezetőedző: Soltész Levente

Gólszerzők: Bozsik (21', 24', 40'), Mosolics (23'), illetve Béres (3'), Halmai (16')

Előzetesen valószínűleg kevesen fogadtak volna arra, hogy a Viadukt otthon tartja a pontokat az ELTE ellen, pláne annak tükrében, hogy az egyetemisták micsoda győzelmi szériát produkáltak az elmúlt hetekben. Mint minden sorozatnak, ennek is vége szakadt most, ráadásul nem is akárhogy! A félidőben még két góllal vezettek a vendégek, és a Viadukt nem mindennapi lelki erőről tett tanúbizonyságot, hogy ilyen hátrányból is fel tudtak állni, és megfordítani a mérkőzést. Ezzel a két csapat helyet cserélt a tabellán, a Viadukt pedig a bronzérmes pozícióból várhatja a folytatást.

Atomerőmű SE - Kelen SC
2021.02.28. 10:00
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnoka

Mondhatni alsóházi rangadó lesz a két csapat vasárnapi mérkőzése, hiszen a tabellán ők ketten vannak egy kicsit lemaradva a többiektől. Ez azért is lehet, mert hétről-hétre nagyon rapszodikusan teljesít mindkét gárda, a Paks idén már verte meg a Csepelt, Dunaújvárost, de kapott ki tíz góllal is otthon, a Kelen pedig legnagyobb győzelmét éppen az Atomerőmű SE ellen aratta. Lemondani a nagyobb célokról azonban egyiküknek sem szabad, hiszen be kell még pótolni jónéhány meccset, ami a másodosztály viharosan változó erőviszonyait ismerve igazából bármilyen kimenettel végződhet.

Dunaújváros - Csepel UP SE
2021.02.28. 17:00
Dunaújvárosi Sportcsarnok

Aki egy kicsit is nyomon követi a női futsal NBII küzdelmeit, az tudja, hogy a két csapat nem rég még a tabella élén vert sátrat, ám a szeszélyesen lejátszott (és főleg a nem lejátszott) meccsek miatt jelenleg kissé átalakultak a pontviszonyok. Nagyobb összeget mernénk rá tenni, hogy az alapszakasz végén más lesz a sorrend, azt is beleértve, hogy a Csepel, miután bepótolta hiányzó találkozóit, újra az élen lesz. A két csapat két hete játszott utoljára egymással, akkor szoros, egygólos győzelmet arattak a csepeliek, de a Dunaújvárosnak (pláne otthon) biztosan célként lebeg a szeme előtt a visszavágás. 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink