Döntetlen után a DEAC az alapszakaszgyőztes!
2021.03.07 | 20:39
Döntetlen után a DEAC az alapszakaszgyőztes!

Az utolsó fordulóban az egyetemi rangadó volt hivatott dönteni, hogy melyik csapat végez az élen, és melyik lesz a második. A TF számára csak a győzelem jelentette az első helyet, minden más esetben a debreceniek örülhettek. A fővárosiaknál több hiányzó is akadt. Tell és Gruber sem állhatott csapata rendelkezésére, míg a vendégeknél Üveges töltötte sárga lapos eltiltását.

TFSE – DEAC 3-3 (1-1)
Budapest, Vasas Sportcsarnok
Vezette: Grünvald - Róka - Agócs

TFSE: Móczik - Kiss G., Pádár, Folk, Benkő
Csere: Ősz (kapus), Kovács Sz., Dióssy, Králik, Janicsek, Winternitz
Vezetőedző: Csernai Gábor

DEAC: Torma - Tóth N., Krascsenics, Fülöp, Horváth V.
Csere: Tóth R. (kapus), Fekete, Pócsik, André, Nagy A., Czégény
Vezetőedző: Quirikó Vivien

Gólszerzők: Pádár (4', 35'), Folk (31'), illetve Horváth (25'), Czégény (30'), Krascsenics (33')

Sárga lap: Janicsek (39'), Folk (40'), illetve André (31')

A vendégcsapat kezdett nagyobb elánnal, Krascsenics volt igen aktív, többször is kapura lőhetett, de Móczik rendre hárított. Az első gólra aztán így sem kellett sokáig várni, Pádár lőtte ki a hosszú alsó sarkot szépen, egy szögletet követően. A gól megnyugtatta a Csernai-alakulatot, akik taktikusan és kreatívan játszottak, ami több nagy helyzetben is megmutatkozott. A DEAC a gól után kissé visszaesett és sem támadásban, sem védekezésben nem tudták azt a teljesítmény nyújtani, ami megmutatja, miért ők állnak az első helyen. Akadozott a vendégek játéka, így nem volt meglepő, hogy a TF mehetett előnnyel szünetre.

A térfélcserét követően  a vendéglátók domináltak és növelhették volna előnyüket, de kihagyták a helyzeteket, ami megbosszulta magát. André lépett ki szép csellel két védő között, majd Horváthoz centerezett, aki hét méterről lőtt pontosan és védhetetlenül. A gól láthatóan felrázta a vendégeket, és néhány perc elteltével már a vezetést is megszerezték. Hét méterről volt szabadrúgás, amit Czégény gondolkodás nélkül, magabiztosan a jobb felső sarokba bombázott. A debreceniek szinte meg sem ünnepelték a gólt, jött is az egyenlítés, Folk vihette a kapusra a labdát, amit okosan elpasszolt, így kezdődhetett minden elölről. A gólpárbajnak ekkor még nem volt vége. Két perccel később egy gyors vendégkontra egy menteni akaró hazai védőről a saját kapujára hullott, amit közelről Krascsenicsnek csak be kellett pofozni. Az újabb fordulatra mindössze ismét csak két percet kellett várni. A hazaiak gólfelelőse, Pádár köszönt be ismét, de az egál még mindig a Debrecennek kedvezett. A TF mindent megpróbált a hajrában, és akadtak is lehetőségei, de nem tudott már gólt szerezni.
Hiába álltak közelebb a vendéglátók a győzelemhez, a DEAC elérte így is amiért a fővárosba érkezett.  Szerzett egy pontot és vele az alapszakaszgyőzelmet, és ha az egész szezont nézzük, akkor kijelenthetjük, hogy nem érdemtelenül. Amennyiben a két csapat találkozna az elődöntő után a helyosztón, a Debrecen kezdhet pályaelőnnyel, ami semmit nem jelent, hiszen egyik csapat sem tudott egyszer sem élni a hazai pályával.

Üveges Katalin, DEAC: - Nagyon vártuk már ezt a mérkőzést, hiszen a TF-t tartjuk a legerősebb riválisunknak most a bajnokságban. Habár a játék képével és a bíráskodással sem voltunk ezúttal elégedettek, mégis boldogan és alapszakaszbajnokként térhettünk haza. Számos hiba jellemezte ezt a találkozót, mind a két oldalon, látszott a lányokon, hogy nagyon izgulnak és nehezebbek a lábak. A Tolna-Szekszárd összecsapáson eldől, hogy ki lesz a negyedik helyezett, és ezáltal az ellenfelünk a fináléba jutásért, melyről két nyert meccsig tartó párharc fog dönteni. Végtelenül boldog vagyok, hogy “újoncként” ilyen sikerekben van részünk. Az egész éves teljesítményünket és hozzáállásunkat látva úgy érzem, nem érdemtelen ez a helyezés. Álmodozunk tovább!

 

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink