Csapatösszetartáson a Göcsej Sk női csapata!
2016.05.13 | 12:32
Csapatösszetartáson a Göcsej Sk női csapata! Az nb2 nyugati csoportját veretlenül megnyerő Göcsej női futsal csapata kiengedte egy kicsit a gőzt és eltöltött egy élményekkel teli közös délutánt. Nem telt el sport nélkül ez a nap sem, hiszen az egerszegi lányok kipróbálhatták magukat a hazánkban is egyre népszerűbb Jorkyball világában. Megérdemelték a lányok a kikapcsolódást, hiszen egy hosszú szezon van a hátuk mögött és közeleg a rájátszás, amivel az nb1-es tagságot lehet majd kivívni. Ehhez a keleti győztes Gyulát kell majd, oda-vissza vágós rendszerben legyőzniük! Az elmúlt időszakról és a csapatépítő napról megkérdeztük a Göcse sk vezetőedzőjét, Halmos Mátét.  - Szuper szezon áll a hátunk mögött a lányokkal és miután futószalagon játszottuk a mérkőzéseket, mindenképpen időszerűnek éreztük, hogy adjunk egy kis "pihenőt" a lányoknak! Miután privátban gyakran eljárok Jorkyballozni, volt szerencsém megismerni Mazzag Andrást, aki az egerszegi Jorkyball üzemeltetője és már korábban egyeztettem Vele, hogy valamikor érkeznénk egy önfeledt mókára. Andris készséggel állt mellénk ebben a dologban és részletesen ismertette a játék szabályait, gyakran instrukciókkal látta el a lányokat a játék közben! Természetesen László Dávid kollégámmal messzebb menő céljaink is voltak a nappal. Minden lánnyal személyesen elbeszélgettünk az elmúlt szezonról és a jövő évről, valamint lehetőséget szerettünk volna kínálni a részükre is, hogy közöljék felénk az észrevételeiket, kéréseiket. Összességében roppant hasznosnak és jó hangulatúnak jellemezném az elmúlt napot, ami talán a vártnál is jobban sikerült! Ezúton is szeretném megköszönni Mazzag Andrisnak a lehetőséget és bízom a későbbi hasonló jó viszonyban! Természetesen a kikapcsolódás után gyorsan szeretnénk vissza zökkenni az edzésekbe, hiszen két komoly mérkőzés áll még előttünk, mivel célunk az nb1-be jutás! Hajrá Göcsej! A Jorkyballról és az itteni élményekről érdeklődtünk Mazzag Andrástól, az egerszegi Jorkyball pálya tulajdonosától és Horváth Kittitől, a Göcsej Sk csapatkapitányától. Mazzag András: - Roppant jó kapcsolatot ápolunk Halmos Mátéval, aki gyakran látogat meg minket, és csillogtatja meg tudását a futsal pálya mellett, a mi termünkben is! Miután mindketten fontosnak tartottuk, hogy összehozzuk a két sportágat, hiszen a Jorkyball nagyszerű kiegészítője lehet a futsalnak és akár a nagypályának is. Fejleszti az állóképességet, a reflexet és gyors gondolkodásra késztet. 2009-ben nyitott a termünk, 2010 óta minden évben szerepelnek játékosaink világeseményen. Az egyik csapatunk pár éve eljutott a Golden Cup döntőjéig, ami a nagypályás focival összehasonlítva, körülbelül az Európóa Ligának felel meg. Van tehát érdeklődés a Jorky iránt, aminek köszönhetően fiatal korosztályban már edzéseket is tartunk heti rendszerességgel. Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen tehetségesek a Göcsejes lányok, biztosan kilátogatok majd a mérkőzéseikre. Néhány játékos kimondottan tetszett, így nem tartom elképzelhetetlennek, hogy tovább egyeztetek majd Mátéval későbbi együttműködésről. Sok sikert kívánok a lányoknak a rájátszáshoz! Irány az nb1! Horváth Kitti: - Az NB II bajnokság Nyugati csoportjának megnyerése után lehetőséget kapott csapatunk, hogy megismerkedjen a világ legnépszerűbb 2-2 elleni focijával, a jorkyballal. Többségünk még nem ismerte ezt a teremfocit ( köztük én sem), mégis nagy örömmel kezdtük "püfölni" a kis méretű speciális labdát. Némelyikünk azonnal Roberto Carlossá vált, néhány játékos pedig viccesen nyomozta az ide-oda pattogó labdát. Örömfoci volt a javából, melynek keretén belül észrevétlenül edzettünk is. Természetesen a pihenőidő sem telt tétlenül. Halmos Máté és László Dávid sorra fogadta a csapatunk tagjait, mindenkivel váltva néhány hasznos szót a múltról, jelenről, jövőről. Szuper nap volt, újult erővel vágjuk bele magunkat az előttünk álló feladatokba és az ilyen napoknak hála, csapatunk talán minden eddiginél erősebb egységet alkot! 13152849_1330477653646075_2067932780_n    
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink