Beszéljünk az Astráról
2015.08.19 | 20:32
Beszéljünk az Astráról Dombó János 124 tétmérkőzésen ült a kispadon az Astra Kiskunfélegyházi Bulls vezetőedzőjeként és mindössze hét mérkőzésen szenvedett vereséget, 92 százalékos eredményességi mutatója pedig önmagáért beszél. A kiváló szakember minden idők legerősebb női bajnokságát vizionálja és a vele készített interjúban elárulta, hogy miben rejlik az Astra ereje F-H: Amikor 2011 januárjában Tolnán még a Kiskunfélegyházi Mókusok színeiben belecsöppentetek a női futsalba, gondoltad volna, hogy 2015 nyarán zsinorban 3-szoros Magyar bajnok és Magyar Kupa győztes csapat edzőjeként adsz nyilatkozatot honlapunknak?  - Nem gondoltam volna, de szerintem senki más nem számított erre. Szerettük volna magunkat megmérettetni, és ahogy a mondás tartja evés közben jött meg az étvágy és a játékosaimmal együtt magam is, beleszerelmesedtem a sportágba. F-H: 2014-2015 sok szempontból csúcsév volt együttesednek, hiszen U13-s csapatod második helyezést ért el, U15-s bajnokságban Final Fourt játszottatok és ti adtátok a bajnokság gólkirálynőjét is Horváth Emese személyében, valamint az U17-s pontvadászatot is megnyertétek. A felnőtt csapat megvédte bajnoki címét és kupaelsőségét, valamint idén az MLSZ a Fair Play díjat is nektek adta. Az egyéni elismerésekről se feledkezzünk meg, hiszen az év kapusát (Vincze Anikó), gólkirálynőjét és az év játékosát (Szabó Boglárka) is ti adtátok. Ez egészen rendkívüli teljesítmény külön-külön is, így egyben pedig egyenesen pazar.  - Én is azt gondolom, hogy történetünk legjobb évét tudhatjuk magunk mögött, és rendkívüli boldogsággal tölt el, hogy fantasztikus idényt zárt az utánpótlásunk is! F-H: Az egyik legnagyobb riválisotok vezetőedzője azt nyilatkozta, hogy szövegben mindenki tudja, hogy miként lehet legyőzni az Astrát, a pályán azonban ez keveseknek sikerült az elmúlt években. Te miben látod sikereitek titkát?  - Azt gondolom, hogy egy végtelenül összetartó, alázatos csapatot irányíthatok, melynek tagjai nemcsak kiváló sportolók, hanem értékes, intelligens emberek is, akik a közös célért rengeteg áldozatot képesek hozni. A csapat összetartó ereje a leghatékonyabb motorja sikerünknek. F-H: Ellenfeleitekben kialakulhatott valamiféle félelem, amikor tanítványaid ellen lépnek pályára?  - Nem tapasztaltam ilyet, sőt éppen ellenkezőleg, sokkal inkább pluszmotivációt jelent számukra, hogy legyőzzenek bennünket. F-H: Még mindig éhesek vagytok a sikerre?  - Abszolút, hiszen mindig találunk újabb és újabb motivációt. F-H: Kimondva- kimondatlanul valamennyi csapat a ti skalpotokra vágyik. Az új szezonban megtörhet az Astra-hegemónia?  - Bármikor megtörténhet, hiszen kitűnő csapatok és szakemberek állnak utunkban. Úgy vélem minden idők legerősebb pontvadászata vár ránk. F-H: Milyen változások történtek a keretben?  - A keret folyamatosan változik, mint minden évben ezúttal is vannak távozóink és érkezőink is, de az átigazolási időszak végéig nem szeretném publikussá tenni. F-H: A bajnokság új lebonyolítási rendszere segíti a női futsalunk fejlődését?  - Ez a fajta lebonyolítási rendszer nem titkolom, nem az én ötletem volt, de természetesen meghajtom fejem a többség akarata előtt. Az, hogy ez mennyire fogja a női futsal érdekét segíteni azzal kapcsolatban vannak kételyeim, de nyílván a puding próbája az evés, a bajnokság végére ez is kiderül majd. F-H: Kik lehetnek legnagyobb riválisaitok?  - A Hajdúböszörményi TE mellett a Rába ETO, a remekül megerősített Tolna-Mözs és Univerzum és az évek óta stabilan a legjobbak közé tartozó DVTK is esélyesnek számít, így azt kell, hogy mondjam, riválisból nem szenvedünk hiányt. F-H: Mint sikeres klubedzőt szeretnénk megkérdezni, hogy európai viszonylatban hová sorolnád női futsalunkat?  - Évek óta azt vallom, hogy óriási lehetőség előtt áll a női válogatottunk és van potenciál a női futsalban. A kétszintű felnőtt bajnoki és a többszintű utánpótlás rendszerünk, a kiváló szakemberek, az igazolt játékosaink száma mind-mind olyan helyzeti előnyt jelent számunkra melyet megfelelően kiaknázva pár éven belül - amikor már alighanem EB, BL, és hivatalos világversenye is lesz majd a női szakágnak is - az első 10 helyre odaérhet válogatottunk. Hozzáteszem a férfi futsalra fordított összegek töredékéből.
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink