Bajnokhoz méltó játékkal nyert a Skorpió, Balla Anikó duplája döntött Berettyóújfalun
2018.03.21 | 07:11
Bajnokhoz méltó játékkal nyert a Skorpió, Balla Anikó duplája döntött Berettyóújfalun Hiába biztosította be már korábban bajnoki címét a Keleti csoportban a Skorpió, nem csökkent a salgótarjáni játékosok motivációja. Erről a Szent Mihály futsalosai is meggyőződhettek miután 7-0-s vereségbe szaladtak bele. Szabó Gábor sikeredző mindkét kapusának egy-egy félidőnyi játéklehetőséget biztosított, s egyikük sem kapott gólt. Balya Dorottya három találattal a mérkőzés hőse volt, de a többiek is hozzátették a magukét. Igazi örömfutsalt mutattak be Koch Fruzsináék és igazából a vezető gól megszerzése után egyetlen pillanatig nem forgott veszélyben a sikerük. A találkozót a helyszínen tekintette meg Terdik Tamara édesanyja is, aki az idény során először ment ki lánya mérkőzésére és a találkozó után nagyon boldognak tűnt. Érthető mindez, hiszen veretlenül lettek bajnokok a Nógrád megyeiek. A Csömör is igazolta a papírformát és könnyedén győzte le a szimpatikusan küzdő Békéscsabát. A viharsarki gárda sajnos nagyon csekély ellenállást tudott tanúsítani ebben az idényben, de bízunk benne, hogy a következőben változni fog a helyzet, mert szüksége van a női futsalnak egy erős Békéscsabára. A Rubeola jelen pillanatban második helyen áll a tabellán, azonban nincs kizárva, hogy a nagyot hajrázó DEAC meg fogja őket előzni az utolsó fordulóban. Ettől függetlenül minden dicséretet megérdemelnek Tóth László tanítványai, akik alázatos játékukkal is sok futsalszimpatizánst állítottak maguk mellé. DSC_6253 A DEAC nagyon gyengén kezdte a bajnokságot, de aztán Darányi Antal orvosolta a problémát és bravúrokra és látványos játékra képes együttest faragott a rábízott állományból. A Berettyóújfalu elleni idegenbeli siker is szívós munka eredménye volt, hiszen az MVFC kétszer is vissza tudott jönni a meccsbe, de a hajrában a klubváltása óta szárnyaló Balla Anikó duplázni tudott és igen értékes három ponthoz juttatta az egyetemistákat. Miért írtuk azt, hogy értékes? Azért mert miután Dancs Rebekáék Szolnokon is nyerni tudtak 3-2-re, így amennyiben a zárófordulóban legalább kilenc góllal legyőznék a sereghajtó Békéscsabát, akkor a második helyen fognak végezni, ami adott esetben akár az élvonalbeli szereplést is érhet. A Hajdúböszörményi TE II – Szolnok Fanatic SE mérkőzést a mostoha időjárási körülmények miatt elhalasztották.   A Nyugati csoportban az Univerzum Tolna-Mözs – KRSE mérkőzést a hazai csapat lemondta, s a PTE sem tudott megjelenni a PAFC-Mitre elleni bajnokin. No comment..   Női NB II, Keleti csoport, 17. forduló MVFC Berettyóújfalu – DEAC 2-4 (0-1) Gólszerző: Donkó Szilvia, Czégény Zsuzsanna illetve Balla Anikó (2), Dancs Rebeka, Fekete Gabriella Reklámpress Skorpió – Szent Mihály 7-0 (4-0) Gólszerző: Balya Dorottya (3), Bede Anett, Molnár Anett, Koch Fruzsina, Bede Anna Békéscsabai Wanted SC – Rubeola FC Csömör 3-11 (1-6) Gólszerző: Balogh Viktória (2), Sugár Ágnes illetve Galszter Dóra (3), Hajdu Orsolya (2), Szennai Adrienn (2), Kakuk Anikó (2), Lengyel Zsanett, Kis Vivien Kitti (öngól) 13. fordulóból elhalasztott mérkőzés Szolnok Fanatic SE - DEAC 2-3 (2-2) Gólszerző: Vágó Anikó, Gál Mónika illetve Maries Nicoleta, Fekete Gabriella, Vasvári Dorina   Női NB II, Nyugati csoport, 17. forduló Korábban közölt eredmények: Atomerőmű SE – ELTE-BEAC 2-4 (0-1) Agenta Girls Szekszárd – Viadukt SE 3-4 (1-1) Kalafa SE – TFSE-Szertarsport.hu 1-3 (0-3)    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink